Eltelt a szeszélyes április – szerencsére egyre többször kapunk napos, meleg időt, amikor az ember nagyobb kedvvel mozdul ki a lakásból a természetbe. Azonban ugyanilyen gyakran vannak szeles, esős napok is, amikor jó érzés beülni egy-egy előadásra. Szerkesztőségünk tagjai is így tettek, többen a komfortzónánkon kívül választottunk darabokat – vagy hogy pontosabbak legyünk: tágítottuk a határainkat, aminek eredeményét alább olvashatjátok.  

Andi – Ramazuri (Duda Éva Társulat)

Annak ellenére, hogy áprilisban számos prózai előadást láttam, hiszen elstartolt a MITEM, sorra érkeztek az izgalmas bemutatók és egy-egy korábbi lemaradásom is sikerült pótolni, ismét csak egy táncprodukció érdemelte ki nálam a hónap legjobbja címet: Duda Éva Társulatának Ramazurija.

A kezdés pillanatában eltűnik az idő – áll az előadás színlapján, és ez pontosan így is történik azzal, aki beül a kortárs tánc és az újcirkusz találkozásának különleges elegyére, amelynek minden perce az élet szeretetét sugározza, ünnepli. Igazi „lármás felfordulásra” kell számítani, amelyet a letisztult, főleg fénnyel aláhúzott, ezzel minden rövid etűdnek más-más atmoszférát teremtő látványvilág, az ebben nagyon élő napsárga jelmezek, amelyek időnként meghökkentően izgalmas kiegészítőket is kapnak, a jól használt cirkuszi kellékek és a Farkas Izsák és Szarvas Dávid által élőben szolgáltatott zene gondoskodik. Akadnak azért az előadásban lágyabb, lírai jelenetek is, érzelmes duók és szólók törik meg időnként a teljes társulatot felvonultató, játékos-humoros koreográfiák sorát.

Lineáris történetmesélésről szó sincs, minden rövid jelenet önmagában is működik, én mégis azt éreztem, hogy a formavilág és a zene dramaturgiailag is összekapcsolja az egyes tételeket, amelynek remek arányérzékkel kialakított ívén végighaladva a produkció tényleg végig friss és üdítő tud maradni. Csak ajánlani tudom azoknak, akik nyitottak az újító, könnyed, mégis maximális profizmussal megvalósított táncelőadásokra! 

Jelenet a Ramazuri című előadásból (Fotó: Gordon Eszter)

Jani – Verona 1301 (Pinceszínház)

Régóta nagy vágyam volt, hogy részt vegyek egy osztálytermi előadáson, a hónapban pedig végre sikerül eljutnom a POP (Pinceszínház Osztálytermi Projekt) legújabb bemutatójának, a Verona 1301-nek a főpróbájára. Mindeddig csak sejtéseim voltak arról, hogyan is épül fel egy ilyen előadás, de végül annál is többet kaptam, mint amit vártam. A közel kétórás, részben interaktív darabban három színész (Kátai Kinga, Barsi Márton és Katona Levente) kelti életre és helyezi új megvilágításba Shakespeare örök klasszikus szerelmi tragédiájának, a Rómeó és Júliának történét. A sztori ott kezdődik, ahol a dráma véget ér: a szerelmespár életét vesztette, Lőrinc barátot, a dadát és Boldizsárt (Rómeó bizalmas szolgáját) börtönbe vetik, hiszen őket okolják a fiatalok halálért. Az ő beszélgetésük alapján kel újból életre a jól ismert történet, a szereplőket ők hárman keltik életre kortól és nemtől függetlenül. 

A Verona 1301 nemcsak arra képes, hogy megismertesse a darab cselekményét, hanem ezzel együtt teljesen új megvilágításba is helyezi azt. Egyetemi tanulmányaim során már foglalkoztam egyszer ezzel a művel, akkor a jogi aspektusát vizsgáltuk a darabnak, most pedig egy egészen új megközelítést kaptam. A három színész a közönséggel (a főpróbán főleg tanárokkal, “élesben” pedig a diákokkal) közösen gondolják át azokat a kérdéseket, hogy mit kapunk a nevünkkel, hogy melyik szereplő miben és hol volt hibás, hogyan lehetett volna elkerülni a tragédiát, valamint azt is, hogy mindennek milyen hatása volt Verona lakosainak az életére. Az alkotók meglehetősen hamar el tudták érni azt, hogy mindenki feloldódjon, bátran fel merjen szólalni, ötleteivel, meglátásaival színesítve a produkciót. 

Habár osztálytermi előadásról lévén szó, a darabot főleg diákoknak ajánlom, de ha esetleg egyszer “nyílt előadásra” kerülne sor, ne habozzunk rá jegyet váltani.

Jelenetkép a Verona 1301 című előadásból (Fotó: Pinceszínház)

Gabi – Virágot Algeronnak (Játékszín)

Nem új darab a Virágot Algeronnak a Játékszín repertoárján, de valamiért nekem eddig kimaradt. Daniel Keyes világhírű művét Szervét Tibor dolgozta át színpadra, a főszerepet is ő játssza a Horgas Ádám rendezte előadásban. A szellemileg visszamaradott Charlie Gordon óriási lehetőség előtt áll: ha őt választja az orvosi kutatócsoport egy kísérlethez, akkor olyan tudományos ugrás elősegítője lehet, amelyhez fogható a DNS felfedezése óta nem volt. De mint tudjuk, az életben semmit nem adnak ingyen, vajon mekkora árat kell fizetnie, ha összejön a kísérlet? Nem árulok el nagy titkot: összejön és kezdetét veszi egy hihetetlen utazás. Egészen konkrétan: utazás az ismeretlenbe. Merthogy a két orvos is menet közben teszteli a kísérletet, nincs viszonyítási alapjuk, ezt az egész emberkísérletet ők is Charlie-n tanulják. A kezelések rövidtávú hatásai nagyon kecsegtetők: Charlie intelligencia szintje olyan magasságokba emelkedik, amit sem a környezete, sem a kezelőorvosai nem tudnak egy idő után követni. Ennek köszönhetően egy teljesen új világ képe bontakozik ki számára, és felcsillan a remény, hogy lehetne és talán tudna másképp is élni. Az élet azonban gyakran tartogat meglepetéseket, és amilyen hirtelen következett be a pozitív változás, olyan gyorsan jön a visszafordíthatatlan hanyatlás is.

Nem megbántva Szervét Tibort, de még soha, semmiben nem láttam ennyire jól játszani. Az egész előadás alatt érződött rajta, hogy nagyon fontos állomása ez az életének, valószínűleg nem véletlenül vett rész alkotóként is a darabban. Nagyon meggyőzően mutatta be azt az ívet, amit Charlie személyiségváltozása okoz, a gesztusa és a beszéde néha már ijesztően „valódi” volt. Külön érdekessége a darabnak, hogy négyen több karaktert is alakítanak, és amilyen bravúrosan gyorsan átöltöztek, úgy lényegült át a személyiségük is. Zsurzs Kati számomra a Játékszín Jolly Jokere, még nem futottam bele olyan előadásba, ahol ő nem a maximumot nyújtotta volna. Így egyáltalán nem meglepő, hogy Charlie anyja vagy a pékség vezetőjeként is kiemelkedőt alakít. De igazságtalan lennék, ha nem említeném meg a többieket is, mert az előadás élményéhez az ő kiváló alakításuk is rengeteget hozzátett. Nagy Sándor egyszer sebész, aki a kísérletet irányítja, majd úgy vált át a sajátos humorú, kekeckedő pék szerepébe, hogy az sem tűnt fel, mikor ment ki a színpadról. Papp János a professzort alakítja meggyőzően, ő az, aki ellentmondást nem tűrően tör előre, nem is feltétlenül Charlie helyzetét, hanem a saját sikerét szem előtt tartva. Szőlőskei Tímeával bevallom elfogult vagyok, de ha nem így lenne, akkor sem tudnék rosszat mondani róla. Ő alakítja a legtöbb karaktert, amelyeknek köszönhetően van lehetősége sokoldalúságát megmutatni. Amiatt pedig külön dicséretet érdemel, hogy akár apáca, akár a szomszédjával flörtölő nő, mindig van humor a játékában.

Aki olvasta a könyvet, annak azért, aki nem, annak pedig azért ajánlom az előadást. És az sem árt, ha kéznél tartják a zsebkendőket!

Nagy Sándor és Szervét Tibor a Virágot Algernonnak egyik jelenetében (Fotó: Játékszín)

Orsi – Törvényen belül (Narratíva Kollektíva)

Több darabot is volt szerencsém már látni a Narratíva Kollektíva társulat munkái közül, ebben a hónapban a Szenteczki Zita rendezésében színpadra állított Törvényen belül című dráma volt soron, ami számomra kiérdemelte a hónap legjobbja címet. Galgóczi Erzsébet azonos című kisregényét 80 percbe sűrítve vitte színre az alkotócsoport, Pető Kata és Hajduk Károly kettősének főszereplésével.

Az 1959-ben játszódó cselekmény Szalánczki Éva újságíró halálát követően kezdőik: disszidálni készül, és a határra telepített aknák egyikén felrobban. Hajduk egy határőrt játszik, aki bűntudatból azért, mert ő tervezte és telepítette az aknákat, elkezdi Éva életét kutatni. A tragikus haláleset következtében Évából csak a táskáját fogó két keze maradt, a rendkívül kevés díszlettel és kellékkel dolgozó színészek nagyon beszédesen, ezek szimbólumaként használják próbababa kezeiket. A kommunista rendszer szörnyűségeit bemutató darabra készültem, mégis egy hétköznapi problémákra, a kisemberek személyes tragédiáira fókuszáló előadást kaptam. Házasság, munkahely, hatalom, politika, szerelem, féltékenység, valakihez tartozni vágyás mind-mind megjelennek az élők és holtak között zajló párbeszédekben.

Számomra Hajduk Károly monológjai közvetítettek olyan gondolatokat, amik még az előadást követően is foglalkoztattak, jelesül, hogy mennyire raboskodunk saját életünk börtönében? A félelem az élettől, a valódi érzelmek felvállalásától minden szereplőn megmutatkozik, ami van, akiből hűtlenséget, van, akiből gyilkosságot vagy öngyilkosságot és van, akiből az egy életen át tartó viszonzatlan szerelem hajszolását váltja ki. Nem kalandozott el a figyelmem az előadás alatt, jó arányérzékkel és feszes tempóval bontakoznak ki a történet részletei, amikhez az élénk testfestéssel kiválóan játszó színészek látványa is hozzáadott. Évát mindenki imádta vagy gyűlölte a környezetében, mert a saját törvényei szerint élt, és sokszor még a mai világban is ezt a legnehezebb betartanunk.

Jelenetkép a Törvényen belül című előadásból (Fotó: Narratíva Kollektíva)

Robbie – A tehetséges Mr. Ripley (6SZÍN)

Az idei színházi évadban volt szerencsém olyan kimagasló előadásokat megtekinteni, amelyeknek kisebb játszóhelyek adtak otthont. Mondhatjuk, hogy az ízlésem elég ellentmondásos, hiszen leginkább a látványos zenés produkciókat részesítem előnyben, azonban a musicalek mellett az intim terekben játszódó, kevés szereplős darabokat tudom értékelni a leginkább. Ezek az előadások ugyanis meglepően ötletesek tudnak lenni, ami a díszletet és a technikát illeti – hiszen rá vannak kényszerítve a kreativitásra. Ezek a produkciók általában kellő hangsúlyt fektetnek a történetmesélésre, ezáltal pedig általában szövegközpontúvá válnak. Amikor megnézek egy darabot, elsősorban a jó sztori az, ami felkelti és fenntartja az érdeklődésemet. Főleg, ha prózáról beszélünk, amelynek nincs lehetősége arra, hogy a zene által teremtsen másik dimenziót, amin keresztül szintén lehet interpretálni az előadást.

A tehetséges Mr. Ripley a 6SZÍN intim terében kelt életre. A Művészetek Völgye első saját produkcióját Patricia Highsmith regénye alapján Csiby Gergely rendezte – aki az általam látott előadáson remekül ugrott be Dickie szerepébe. A zenét, amely gyönyörű és hátborzongató keretbe foglalta a cselekményt, Ember Márk szerezte. A szélhámos főhős, Tom Ripley szerepében Szántó Balázst láthatjuk, aki már nem először bizonyította számomra, hogy milyen zseniális módon képes létezni egy kisszínpadon. A fent említett kimagasló előadások közül kettőben is – a Szócső és a Szélvész után is szép vagy című darabokban – ő keltette életre a főszereplőket elsöprő energiájával. Részben miatta is gondoltam, hogy nem fogok csalódni A tehetséges Mr. Ripley-ben sem. Az első felvonás fantasztikusan megteremti a hangulatot és előkészíti a második drámáját, ahogyan lassan kezdenek összekuszálódni a tettetés és a hazugságok fonalai. A történet nyomasztó hangulatának feszültségét tapintani lehet a nézőtéren. Az események külső szemlélőjeként magunk is elgondolkodhatunk: vajon a gonosz elnyeri méltó büntetését vagy túljárhat az igazságszolgáltatás eszén? Bűnösnek mondható egyáltalán az, aki meg van győződve arról, hogy a cselekedetei nem rosszak? Akárhogy is, mindig közbelép a legfelsőbb igazságszolgáltatás: a lelkiismeret.

Szántó Balázs mellett Jerger Balázst, Gazdag Tibort, Király Dánielt, Antóci Dorottyát, Bajor Lilit, Dino Benjamint és Katona Pétert láthatja a színpadon a közönség. A történet a mozivásznon már sikert aratott, és azt hiszem, most egy ehhez méltó produkciót sikerült létrehozni a színház varázslatos eszközeivel is.

Jelentkép A tehetséges Mr. Ripley című előadásból (Fotó: Juhász Éva)

Kiemelt kép: Kátai Kinga (Fotó: Pinceszínház), Szántó Balázs (Fotó: Dohy Gabriella), Szervét Tibor (Fotó: Schumy Csaba)