Már az első oldalakon kizökkent a komfortzónából, majd lassan, szinte észrevétlenül húz egyre mélyebbre: Liz Nugent regénye, a Sally Diamond, a furcsa lány olyan történet, amely után nehéz azonnal új könyvbe kezdeni.
Liz Nugent az elmúlt évek egyik legsikeresebb ír pszichothriller-szerzője, aki eredetileg televíziós és rádiós forgatókönyvíróként dolgozott, mielőtt regényírásra adta a fejét. Már első könyveivel – köztük a magyarul is megjelent Mit tettél, Oliver? és Mindig is éjjel lesz – komoly szakmai és olvasói elismerést vívott ki magának. Írásaira a sötét lélektani mélység és a morálisan ambivalens karakterek egyaránt jellemző, továbbá a szerző előszeretettel állítja az olvasót kényelmetlen kérdések elé. A Sally Diamond, a furcsa lány 2023-ban Írország egyik legnagyobb könyvsikere lett (Paul Lynch Próféta éneke című regénye után a második legnagyobb példányszámban eladott könyv volt) és elnyerte az év krimije címet is az írónő hazájában.
A regény alaphelyzete már önmagában is sokkoló: a negyvenkét éves Sally Diamond szó szerint veszi apja utolsó kérését, és halála után elégeti a holttestét. Ami számára logikus cselekedet, az a külvilág számára botrányos és érthetetlen. Ez az esemény azonban nem egy klasszikus bűnügyi történet kiindulópontja, hanem egy sokkal mélyebb, személyes és lélektani utazás kezdete. A média figyelme, a rendőrségi vizsgálat és a környezet reakciói mind abba az irányba terelik az eseményeket, amelynek következtében Sally tragédiákkal teli múltja szép lassan felszínre kerül.
“Tudtam, hogy egy hulla oszlásnak indul és megbüdösödik, ezért a zsákot rögtön az égetőbe tettem, benzint locsoltam rá, és meggyújtottam. De nem maradtam ott, nem akartam hallani a tűz ropogását. Az már nem Apu volt, csupán egy holttest, egy tárgy egy sokadrendű útról leágazó bekötőút végén épült ház mögött elterülő mezőn álló pajta mellett lévő háztartásihulladék-égetőben.”
A cselekmény két idősíkon bontakozik ki: a jelenben Sally életét követjük nyomon, ahogyan megpróbál eligazodni a számára idegen társadalmi normák között, emellett pedig egy másik szereplő, Peter történetét is megismerhetjük az 1970-es évektől kezdődően a 2020-as évek elejéig. A két szál fokozatosan közelít egymáshoz, és ahogy egyre több mindenre derül fény, a történet súlya is egyre nyomasztóbbá válik. Nugent mesterien adagolja az információkat: a múlt darabkái nem egyszerre zúdulnak az olvasóra, hanem apránként, sokkoló felismerések formájában állnak össze végül egyetlen képpé.
Sally karaktere a regény egyik legnagyobb erőssége. Elsőre furcsának, nehezen értelmezhetőnek tűnik: kerüli az érintést, szó szerint értelmezi a világot, és képtelen a társadalmi finomságok érzékelésére. Ahogy azonban mélyebbre ásunk a történetben, világossá válik, hogy viselkedése nem egyszerű különcség, hanem súlyos traumák következménye. Nugent különleges érzékenységgel ábrázolja ezt a sérült, mégis szerethető karaktert, akinek fejlődése lassú, apró lépésekből áll, és éppen ettől válik hitelessé. Plusz figyelmet érdemel még a társadalom reakcióinak ábrázolása is: Sally egyik pillanatról a másikra a média kereszttüzébe kerül, és egy olyan világban találja magát, ahol az emberek gyorsan ítélkeznek, de ritkán próbálnak megérteni. Ez a szál különösen aktuális, és finoman reflektál a modern társadalom felszínességére és ítélkezési mechanizmusaira.
“Rossz érzés volt egyedül rosszul érezni magam. Életemben először arra vágytam, hogy emberek vegyenek körül.”
A történet hangulata végig feszültséggel teli, ugyanakkor nem egy hagyományos, fordulatokra épülő thriller, inkább egy „miért történt?” típusú sztori, amely a lélektani mélységekre helyezi a hangsúlyt. A sötét, gyakran kifejezetten nyomasztó témák – gyermekrablás, bántalmazás, fogvatartás – ellenére a könyvben meglepő módon jelen van egyfajta finom humor és emberi melegség is. Ez az ellentét teszi igazán különlegessé az olvasás élményét. És ami még igazán kiemeli a regényt a thrillerek mezőnyéből, az az empátia és a morális komplexitás. Nugent nem kínál egyszerű válaszokat: nem mondja meg, kit kell sajnálni és kit kell elítélni, ehelyett arra készteti az olvasót, hogy folyamatosan újragondolja saját meglátásait. Sally története során végig ott lebeg a kérdés: hol húzódik a határ áldozat és elkövető között? És vajon mennyiben határozza meg az embert az, amit vele tettek?
A regény több ponton is kifejezetten felkavaró és megterhelő, ugyanakkor éppen ez adja az erejét. Nugent nem riad vissza a sötétebb témáktól, de mindvégig megőrzi az emberi méltóságot és az empátiát, így a történet nemcsak a traumákról, hanem a túlélésről és a gyógyulás lehetőségéről is szól – még ha ez az út rögös és bizonytalan is.
Liz Nugent: Sally Diamond, a furcsa lány (Strange Sally Diamond), ford.: Szabó Olimpia, Helikon Kiadó, 372 oldal
Kiemelt kép: Liz Nugent: Sally Diamond, a furcsa lány (Szerzőportré: Steve Humphreys)
