Két évvel a Hétköznapi szörnyetegek megjelenése után magyarul is folytatódott J. M. Miro viktoriánuskorabeli fantasy-trilógiája: a Holtak házában az ifjú tehetségek további, cseppet sem veszélytelen kalandjait követhetjük nyomon Európa-szerte, miközben ennek a különleges, mágikus világnak is egyre több rétegét ismerhetjük meg. FIGYELEM: jelen recenzió az első kötetre nézve spoilert tartalmaz, elolvasása csak saját felelősségre!
Négy hónappal a Cairndale Intézet összedőlése és a szomszédságában található orzin (a másvilágra vezető kapu) pusztulását követően a fiatal tehetségekből álló csapat szétszéled. Míg a láthatatlanná válás képességével bíró Ribs Alice Quicke nyomozóval Párizs alagútjait rója, addig a porműves Komako Spanyolországban ered egy glifikus, Vivari Angles nyomába, útjai azonban keresztezik Mr. Bailey-ét, Dr. Berghast, a Cairndale egykori igazgatójának inasáét. Oskar és góleme, Lymenion a vak Abigail Davenshaw-val együtt a szicíliai Agrigentóban húzzák meg magukat, Charlie Ovid – aki a draugr-ral való összeütközést követően elvesztette öngyógyító képességét – pedig Caroline Ficke asszonnyal együtt Londonban rója a hullaházakat, Jacob Marber holtteste után kutatva. Mindannyijukat egy cél vezérel: megtalálni az elveszettnek hitt, második orzint, és így talán megmenthetik a világunkat, miközben csak bízhatnak abban, hogy a túlvilágon ragadt Marlowe még életben van.
Ez J. M. Miro regénytrilógiája második részének nyitánya, amely szinte csak egy hajszálnyival lett rövidebb a Hétköznapi szörnyetegektől, de szerencsére cselekményében és fantáziájában semmiben sem marad alul az első résszel szemben. Bár a sztori végig több szálon fut, a történések súlypontja Charlie Ovidra és Mrs. Ficke-re helyeződik, akik miután megtalálják Jacob Marber holttestét, magukhoz veszik a férfit uraló port, amely egykoron a draugré volt. Ekkor még nem is sejtik, hogy mit vesznek a nyakukba: ugyanis idővel alvilági alakok és hatalmi vezetők is élet-halál harcot vívnak a rejtélyes porért. (A kötet eredeti címe, Bringer of Dust (Porhozó) is erre utal, bár el kell ismerni, hogy a tükörfordítás csak a történet ismeretében válik érthetővé, ezért is kellett a magyar kiadásnak új, „vonzóbb” címet kitalálni.)
“Azért mész a sötétségbe, mert a rossz dolgok ott vannak – motyogta. – Mert csak így lehet küzdeni ellenük. Megértem. De a sötétben könnyű azt hinni, hogy a gonoszság erősebb, mint amilyen valójában.”
A folytatásban szinte az összes, az első kötet végén még életben maradt szereplővel találkozhatunk, akiket – és ezt talán minden rajongó nevében mondhatom – jó újból látni két év elteltével. (Itt kell megjegyeznem, hogy bár elég sok idő kimaradt a két kötet megjelenése között, a folytatás remekül felidézi az első rész főbb pontjait, így meglehetősen könnyedén lehet újból felvenni a fonalat.) Az is jót tett a cselekménynek, hogy a szereplők mind külön utakon folytatják az életüket, saját küldetésüket beteljesítve, ami nemcsak a sztori szerteágazását jelenti, hanem Miro világának bővítését is. Megismerhetjük többek között Mojácár glifikusát, a tehetségek köre is bővül, valamint a képességek ereje is növekszik – ráadásul ezek nem egyszer ellent is mondanak a korábban ismert szabályoknak. Baljós, ősrégi jóslatok is színesítik a történetet: ezek szerint létezik egy élő gyermek, a Sötét Tehetség, aki a holtakból emelkedik ki és feladata, hogy újraformálja a világokat, elhozva ezáltal a tehetségek világának végső pusztulását. És mindeközben felkel egy új, még kegyetlenebb draugr, aki látszólag szabadon járja a világukat – ráadásul nincs egyedül.
A második részben több új, izgalmas szereplő is felbukkan. Kezdve Jeta Wajs-szal, a cigány származású, árván maradt csontboszorkánnyal, aki pusztán a gondolatainak az erejével képes eltörni mások csontját, és aki Kattant Jack utasítására Charlie-ék nyomába ered, hogy megszerezze a titokzatos port. Kattant Jack a számkivetettek vezére, a londoni Zúgó uralkodója, ahová egyetlen tehetség sem léphet be, különben az életével fizet. Igazi dickensi, alvilági alak, aki nem riad vissza a kegyetlenségtől, az árulástól. De ott van még a nála is erősebb démoni Apátnő, akinek hatalmát mindenki féli. Az ő megjelenésre a kötet utolsó harmadában kerül sor, ám szerepe a korábban sejthetőnél is fontosabb lesz a történet alakulásának tekintetében. Szót kell még ejtenünk Micah-ról, és két húgáról, Prudence-ről és Timnáról, akik bár még gyerekek (alig múltak el tízévesek), kegyelmet nem ismerő módon gyilkolásznak – pusztán élvezetből.
“Elárulok egy titkot. Nem léteznek felnőttek, Charlie. Úgy nem, ahogy te gondolsz rá. Csak gyerekek vannak, akik egyszerűen eltávolodtak a saját gyermekkoruktól. Persze, a testük fejlettebb. Ám a lelkünk mélyén mind ugyanakkorák vagyunk.”
Látható tehát, hogy Miro meglehetősen elmélyítette az első kötetben bemutatott világot (és mindez, amit leírtam, egy kis szelet a tortából!), amely ugyanakkor hangulatában tökéletesen illeszkedik az eddig megismertekhez. A cselekményvezetés egy fokkal feszesebb lett, de mindaz, ami miatt az első rész annyira szerethető volt – a viktoriánus korabeli Anglia bemutatása, a mély és részletes karakterábrázolás –, ugyanúgy megtalálható a Holtak házában is. A regény cseppet sem mondható könnyed olvasmánynak – már csak a terjedelmét és súlyát tekintve sem –, de mégis képes egyetlen perc alatt beszippantani magával minket. A látszólag határtalan fantáziával megalkotott világ mindvégig koherens módon működik, a szépirodalomra hajazó stílus pedig jóval magasabb nívón mozog, mint azt a műfaj megkövetelné. Ugyanakkor a műben továbbra is fontos szerepet kap a barátság és az összetartás ereje, amely példátlan módon köti össze hőseinket, akik akár saját életük kockáztatásával is képesek szembeszállni a gonosszal a magasabb jó érdekében. Mert végső soron a Holtak háza sem szól másról, mint a jó és a rossz örök párharcáról, amelyben a jó csak áldozatok révén győzedelmeskedhet. Ennek megfelelően pár szereplőtől végső búcsút is kell vennünk, de ahogy mondani szokták: minden vég valaminek a kezdete.
A harmadik – és jelen állás szerint utolsó – kötet megjelenéséről egyelőre nincs hír, de a zárófejezetek és az epilógus tekintetében kijelenthető, hogy megéri várni rá. Reméljük, két éven belül érkezni fog.
J. M. Miro: Holtak háza (Bringer of Dust), ford.: Sárpataki Ádám, Agave Könyvek, 576 oldal
Kiemelt kép: J. M. Miro: Holtak háza (Szerzőportré: Centric Photography)
