Kemény, ám de annál aktuálisabb témát dolgoz fel az 1991-ben született Huszthy Viola debütáló kötete, a Violencia: egy nemi erőszakot átélt lány egy évtizeddel később próbál szembenézni ismeretlen támadójával.
A tinédzseréveit épp csak maga mögött hagyó Viola egy olasz családnál tölti a nyarat: vigyáz a gyerekekre és közben igyekszik minél jobban elsajátítani a nyelvet, a kultúrát, mindeközben szeretné jól is érezni magát. Ám rögtön az első randevúja után szembesül a kegyetlen valósággal: egy olasz fiú, Pietro felviszi magához, és akarata ellenére közösülni kíván vele. A lánynak szerencsére sikerül időben leállítani, de mintha nem menekülhetne a sorsa elől. Egy magyar barátnője, Ági meghívja magához hétvégére, ahol egy buliban az eszméletét vesztő Viola arra ébred, hogy valaki éppen a magáévá teszi. Az őt ért trauma látszólag csak pár napig-hétig tart ki, utána száműzi azt agya legmélyebb pontjára. Évekkel később azonban egy pszichoterápia hatására újból felszínre törnek az emlékek, és a lányban csak ekkor tudatosul igazán: nemi erőszak áldoztatává vált.
A Violencia részben ennek a könyörtelen históriának a krónikája, amely során egy nő megpróbálja feldolgozni azt, amit talán teljesen soha nem lehet. Kíméletlen és kegyetlen vallomás, amit olvashatunk, ugyanakkor meglehetősen bátor is, ugyanis a szerző saját maga is elszenvedte ezt a traumát. Ez pedig húsbavágóan őszinte gondolatokat szül, és Huszthy olykor magát sem kíméli – a feldolgozás során elkövetett hibáit maga is felismeri és belátja.
“Beleerőltetem magam a gondolatba, hogy csak ettől függ szabadulásom, csakis akkor léphetek tovább, ha ez az utolsó betűig kijött belőlem. Nem hagyok szusszanást. Kinyomom magamból most már csakazértis! Meg kell írnom! Ez a kell a legrosszabb benne. Miért érzem, hogy kell? Miért nem azt érzem, hogy szeretném? Mert valójában szeretném! Esküszöm, a szeretném vágva is ott van, de erősebb bennem a kell, a kényszer. Muszáj megírnom! Szeretnék végre túllenni rajta! Az hoz majd felszabadulást az erőszak súlya alól. A saját súlyom alól. Mert mostanra ez vagyok: violencia, erőszak saját magam számára.”
A könyv részben az ismeretlen férfi után történő nyomozást meséli el – de igazából ez is csak egy része annak a folyamatnak, ahogyan Viola megpróbálja magában helyre tenni a dolgokat. Kezdve azzal, hogy először saját magának, majd a környezetének is hangosan kimondja, mi történt vele, ami már csak amiatt is nehéz, mert a barátok, családtagok sokszor nem tudnak mit kezdeni egy ilyen vallomással. Aki nem élt át hasonlót, könnyen mondja, hogy „olyan régen volt már, tedd túl magad rajta” és társai, a könyv pedig nagyon emberi módon mutatja be azt, hogy mindez hogyan csapódik le az áldozat lelkében. Viola azonban egyre erősebbé válik, és az, hogy idővel jóval magabiztosabban próbál fényt deríteni erőszaktevőének kilétére, jól jelzi, hogy elindult a gyógyulás útján. (Aminek talán a „kicsúcsosodása” ez a regény, amelyben őszintén vall ország-világ előtt a traumáiról.)
“Mit lehetne erre mondani? Mit tudna itt jelenteni, ha azt mondanám sajnálom? Ha azt mondanám te jó ég! Ha azt mondanám az a rohadék féreg! Mit tudna jelenteni bármelyik is ezek közül az üres szavak közül? Az erőszakra semmilyen szó nem illik, az erőszak megdermeszt minden hangot, bénultságot hagy maga mögött, ami akár ötven évig is kitart. Köveket tesz az elkövető, az áldozat, a szem- és fültanúk szájába is.”
A Violencia azonban nemcsak emiatt fontos olvasmány, hanem mert valódi betekintést enged egy nemi erőszakot átélt lány világába, és megmutatja azt is, hogy egy, teljesen hétköznapi dolog is mennyire mást jelent számára. Legyen az akár csak egy családi esemény vagy egy keresztelő, akár egy poénosnak szánt megjegyzés a nőkre, vagy éppen a prostituáltak férfiak által történő megítélése. Huszthy azonban még ennél is tovább megy, és a regény több pontján a művészetet hívja segítségül a téma árnyaltságának prezentálására. Ezek néhol ugyan megakasztják a történetet, és nem is mindegyik fejezet sikerült igazán olvasmányosra, ugyanakkor a Dante Pokláról való elmélkedés vagy éppen Artemisia Gentileschi festőnő élettörténetének és munkásságának bemutatásra mindenképpen egy olyan plusz színezetet ad a történetnek, amely ennek a vonulatnak is létjogosultságot ad.
A Violencia egyáltalán nem könnyű olvasmány, és éppen emiatt nem is feltétlenül ajánlott mindenkinek, holott maga a téma olyan, amivel jó lenne, ha minél több ember szembe merne nézni. Annál is inkább, mert ezen a téren mintha napról napra évtizedeket ugranánk vissza az időben – már ami a közfelfogást és (sajnos) az igazságszolgáltatást illeti. Mindazok azonban, akik nyitottak a komolyabb témákra, azoknak maradandó élményt fog nyújtani az olvasás.
Huszthy Viola: Violencia, Magyar Napló Kiadó, 272 oldal
Kiemelt kép: Huszthy Viola: Violencia (Szerzőportré forrása: HEOL)
