A hét könyve – A borzalmak hívása – Rémtörténetek a világ minden tájáról

Magyarul is folytatódott a Valancourt Books csapata, vagyis James D. Jenkins és Ryan Cagle horror-antológiasorozata, amelyben ezúttal 20 novella kapott helyet – a világ minden tájáról.

A kötet szerkesztői 2004-ben alapították meg a Valancourt Booksot, azóta több mint 500 elveszett vagy figyelmen kívül hagyott írást adtak ki újra, elsősorban a horrorirodalomra fókuszálva. A The Valancourt Book of Horros Stories sikerén felbuzdulva (ennek négy kötete jelent meg ezidáig), 2020-ban kiadásra került a The Valancourt Book of World Horror Stories antológia első kötete is, amelyet két évvel később követett a folytatás: előbbi 19, utóbbi 20 rémtörténetet tartalmaz – ahogyan a cím is mutatja, a világ minden tájáról. Pontosabban nem mindegyikről, hiszen a szerkesztők döntése szerint – mivel a horrorirodalom nemzetközi szinten alapvetően angolszász központúnak számít –, a kötetbe nem kerülhettek bele amerikai, brit, kanadai, ír, ausztrál, és új-zélandi írások, hiszen a cél az volt, hogy az angolul nem megtalálható műveket mutassák be elsősorban ezen a nyelvterületen. Ez a tömérdek kutatómunka nehezített pálya volt, hiszen olyan országok horror- és weirdirodalmát kellett áttekinteniük, amelyek kizárólag saját nyelveiken érhetőek el.

A második kötet szerkesztését tovább bonyolította, hogy nem akarták pusztán az első rész sikerét megismételni. Ahogyan ők fogalmaznak: beválogathatták volna az antológiába a korábban megjelentetett szerzők más műveit, vagy éppen maradhattak volna a jól bevált országokban (Spanyolország, Mexikó, Olaszország, Svédország), de ehelyett arra törekedtek, hogy a folytatásban új szerzőket és új országokat mutassanak be. Ennek köszönhetően A borzalmak hívása talán még különlegesebbé is vált, hiszen olyan államok képviseltetik magukat, mint Puerto Rico, Haiti, Brazília, Izland, Észtország, Málta, Izrael vagy Bulgária, és természetesen nem feledkezhetünk meg az ázsiai népekről sem (Dél-Korea, Japán, Kína), akikről tudjuk, hogy nem kell a szomszédba menniük jó ötletékért, ha horrorról van szó. (Egészen pontosan ők mehetnének a szomszédba is, mert hasonlóan elborult dolgokra számíthatnak ott is.)

Elmondható tehát, hogy ismét egy igazán sokszínű antológia született, hiszen majdnem mindegyik kontinensről képviseltették magukat szerzők. A dél-amerikai horrorról az utóbbi időben leginkább Mariana Enríquez neve ugorhat be, ennek a kötetnek hála most bővült a lista a brazil Braulio Tavares (A Sikoltó) és Roberto Causo (A következmények vonata), valamint az argentin Luciano Lamberti (A szerelem természete) nevével is. Az én személyes örömömre a skandináv szerzők műveiből is kapunk válogatást, ráadásul itt kiemelendő, hogy az észt Indrek Hargla (A tammōkülai gabonaszállító) vagy az izlandi Steinar Bragi (A harangnyelv) itthon is ismert írók már. Az egyik legizgalmasabb írás kétségkívül a lengyel Wojciech Gunia nevéhez kötődik, akinek A háború című novellája garantáltan mély nyomot hagy az olvasóban. De ugyanígy említésre méltó még a kínai Csan Jüezsan Fehércsont hárfája, a japán Cuhara Jaszumi A seb és a napja vagy a dél-korei Csong Bora Maszkja.

Antológiáról lévén szó, a novellák terjedelme, hangulata, színvonala meglehetősen változó – utóbbi főleg az olvasó megítélésén múlik. Éppen ezért az egyes írások elemzésébe, bemutatásába nem is kívánunk részletesen belemenni, hiszen ebben a kötetben épp az a szép, hogy mindenki saját maga indulhat újabb és újabb felfedezésre minden egyes novella után. Ráadásul épp a horror az egyik olyan műfaj, amely meglehetősen személyfüggő, hiszen mindenkinek más és más okoz borzongást.

De mégsem e miatt érdemes kézbe venni A borzalmak hívását, hanem azért, hogy képet kapjunk arról, hogy az egyes nemzetek számára mit jelent igazán a félelem, mitől rettegnek az egyes népek, ezáltal betekintést kaphatunk egy – a legtöbbünk számára is ismeretlen és nehezen elérhető – irodalmi világba. Az pedig továbbra is igaz, hogy a félelem a világ minden táján az emberi lét velejárója: legyen szó tényleges vagy vélt természetfeletti eseményekről, régi legendákról vagy babonákról.

A magyar változat most is ugyanolyan igényességgel és gondossággal készült, mint A sötétség szavai két évvel ezelőtt. A kötet fekete élfestéssel jelent meg, a szerkesztői előszót most is egy rajzolt térkép követi, ahol egy-egy mondatos leírást kapunk az országok műveiről, az egyes novellák előtt pedig egy rövid összefoglalót is olvashatunk a szerzőről, a műről és az adott ország horrorirodalmáról. A fejlécben a szerző és a mű címe, a láblécben pedig az ország szerepel, ezzel is megkönnyítve a későbbiekben a keresést, vagy éppen azt, hogy olvasás közben is képbe tudjunk helyezkedni (ha kellene), és egyes novellákhoz készültek illusztrációk is. A kötet végén elolvashatjuk mind a 20 szerző rövid életrajzát, és a szerkesztők dicséretére legyen mondva, hogy valóban minden korosztályból került be válogatás, ráadásul a női szerzők is szép számmal képviseltették magukat, megcáfolva azt a sztereotípiát, hogy a horror férfiműfaj lenne.

Összességében A borzalmak hívása egy olyan antológia, amely nemcsak a horror műfajának gazdagságát és sokszínűségét mutatja be, hanem az olvasó számára lehetőséget ad arra is, hogy megismerje különböző kultúrák félelmeit és démonait. A novellák többsége nemcsak szórakoztat, hanem mélyebb gondolatokat is ébreszt, olyan irodalmi élményt kínálva, amely túlmutat a hagyományos horror keretein.

James D. Jenkins – Ryan Cagle (szerk.): A borzalmak hívása – Rémtörténetek a világ minden tájáról, ford.: Ballai Mária, Bogár Levente, Farkas Veronika, Juhász Viktor, Kéri Andrea, Kleinheicz Csilla, Kolb Krisztina, Molnár Berta Eleonóra, Sárpataki Ádám, Sepsi László, Tót Barbara, Agave Könyvek, 320 oldal