Hetedik évadát kezdi a Váci Dunakanyar Színház: klasszikus és kortárs darabokkal, valamint egy ősbemutatóval várják a nagyérdeműt, olyan színművészek főszereplésével, mint Erdélyi Timea, Szarvas József, Karalyos Gábor és Tarpai Viktória.
„2019. szeptember 21-én a 7. évadját kezdi a Váci Dunakanyar Színház! Bár soknak tűnik ez a szám, de mivel hálisten mindmáig folytonos fejlődésben, ezzel karöltve pedig változásban telik a színházi munkánk, ezáltal mit sem lanyhult a lendület, a várakozás izgalma, az az inspiráló feszültség, ami eluralkodik évadkezdéskor a színházi dolgozókon.” – kezdte beszédét az évadnyitó sajtótájékoztatón Kis Domonkos Márk színházigazgató.
A Váci Dunakanyar Színház 2019/2020-as évadában kiemelt figyelmet kap a házasság és a család témaköre, hiszen a repertoárt úgy állították össze, hogy kicsik és nagyok is szórakozhassanak. A teátrum összesen hét bemutatóra készül, saját előadásaik mellett a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházzal, a soproni Petőfi Sándor Színházzal, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházzal és a Múzsák Társulattal is készülnek a koprodukciók. „Akár a klasszikus, akár a kortárs drámák kiváló alkotói közül is válogattunk, töretlen célunk mindvégig fennállt, hogy olyan szövegekkel találkozzon a közönségünk, amelyek az érték és az élmény közös mezsgyéjén fogalmazzák meg mondanivalójukat.” – nyilatkozta Kis Domonkos Márk az új évad kapcsán.

Tarpai Viktória és Karajos Gábor (Fotó: Fehérvári Fruzsina)
Az évad első bemutatója Georges Feydeau bohózata, az Esküvőtől válóperig lesz szeptember 21-én Bakos-Kiss Gábor rendezésében. A szédületes ritmusú, pikáns humorú történet ott kezdődik, ahol más történetek általában végződni szoktak. Az óraműpontossággal szerkesztett vígjáték a felhőtlen mindennapoktól a viharvertekig haladva mutatja be Gérard és Clarisse házasságát, amelyet mesteri előzékenységgel segít féltékenység, váratlan halálhír, egy nyolc hónapra érkező baba vagy éppen egy meglepő párbajra való kihívás. „A lélektani drámák állnak a legközelebb a szívemhez, de élvezettel merülök el ebben a vidám műfajban is. Nagyon várom már a premiert, izgalmasak a próbák, napról napra egyre ízesebben mondogatjuk egymásnak Gáborral a szerelmes mondatokat.” – mesélte Erdélyi Timea, a darab egyik főszereplője.
A teátrum a bemutatók sorát egy klasszikus színművel folytatja: november 30-án kerül színpadra a Zenthe Ferenc Színházzal közös alkotás, Sütő András Advent a Hargitán című darabja, amelyet Susán Ferenc rendez. A Hargita zord hegyei között bontakozik ki két fiatal tiszta, örömre készülő szerelme, itt találkozik a múlt és a jelen, a hűség és a megbocsátás, az önzés és a hit, a szeretet és a sosem múló remény. Itt, ahol a tragédia és a csoda kézen fogva jár. Tarpai Viktória a darabban Árvai Rékát fogja alakítani: „Érdeklődéssel várom a próbafolyamatot, hiszen három különböző szereplő bőrébe is belebújhatok és megmerítkezhetek lényükben, bízom benne, hogy sikeresen közvetíthetem majd őket a nézők felé.”
2020 februárjában a VII. Olivér című előadás kerül bemutatásra (rendező: Zakariás Zalán), amely Szerb Antal, H. Redcliff álnéven megjelentetett 1943-as regényét dolgozza fel. Szövege paradoxonok hálóján át mutat rá az élet nevű játszmára, ami kiszámíthatatlanságában szép, és mi, játékosok, megküzdünk ezért a szépségért. Karalyos Gábort, a darab egyik főszereplőjét, már többször is láthatták a nézők a Váci Dunakanyar Színház színpadán. Az évadnyitó sajtóeseményen a színművész azt is elárulta, hogy édesanyja nemrég Vácra költözött, „így duplán dobban a szívem, ha Vác felé veszem az irányt.” Emellett hozzátette: „Jól érzem magam a színháznál, öröm számomra, hogy még itt az elején becsatlakozhattam és együtt építhetünk valami újat.”

Erdélyi Timea (Fotó: Fehérvári Fruzsina)
A Zenthe Ferenc Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Váci Dunakanyar Színház közösen állítja színpadra áprilisban Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékát, amelyben a család, a szeretet és a szerelem jelenik meg. „Kortárs és retro darab egyben, amely minden nézőt táncra perdít majd. Kortárs, hiszen szerzője Gyárfás Miklós, valamint retro, hiszen telis-tele van retro slágerekkel.” – mondta el a darab rendezője, Kis Domonkos Márk.
A színház tovább folytatja misszióját, a sikeresen felépített színházi nevelési programot, amely az előző évadban teltházas diákbérletes előadásokat hozott. Idén szakmai továbbképzésre, valamint új tantermi előadás bemutatására is sor kerül majd. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megismertessék és megszerettessék a színház világát a fiatal közönséggel, ezzel próbálják meg őket kiléptetni a virtuális térből és a digitális szórakozás helyett analóg élményeket kínálni. A külön korosztályok alapján tematizált bérletekkel – óvodás, kisiskolás, kamasz és diák bérletekkel – mesés, zenés vígjátékokkal, bábjátékokkal és ifjúsági előadásokkal a fiatalok könnyed és szórakoztató módon tudják felfedezni a színház csodáit.
A színház számos hazai és külföldi vendégjáték meghívásnak is eleget tett vagy tesz a közeljövőben: Ványa bácsi című produkciójukkal szeptemberben Bresztben a Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztiválon és Lembergben, a nagy múltú Arany Oroszlán Fesztiválon, valamint a Thália Színházban megrendezésre került Vidéki Színházak Fesztiválján is szerepeltek, de meghívást kaptak Herszonba, Szatmárnémetibe és az oroszországi Syktykvarba is. Ezen túlmenően ők adnak otthont a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak az évad végén, július elején pedig a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót rendezik meg.
Kiemelt kép: (fotó: Fehérvári Fruzsina)