„A hatalmi harc kénytelen-kelletlen, automatikusan a mi jelenünkről fog szólni” – villáminterjú Pálfi Györggyel

A Hukkle és a Taxidermia című filmek Balázs Béla-díjas rendezője, Pálfi György egy hónapon belül két bemutatóra is készül. December közepén kerül a mozikba legújabb nagyjátékfilmje, Az Úr hangja, november végén pedig első kőszínházi rendezésének premierjét ünnepelhetik. A 2017-es TRIP-es produkció, az Engedj be! után idén a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatával dolgozik, akikkel Shakespeare egyik kevésbé ismert tragédiáját állítják színpadra. A darabválasztásról, az előadás témájáról és a színházi rendezésről is beszélgettünk.

Jordán Tamás személyesen keresett meg téged?

Még mielőtt Tamással beszéltem volna, a színháztól már érdeklődtek, hogy amikor lennének a tervezett próbák, ebben az október-novemberi időszakban mit csinálok, ráérek-e? Ezután hívott Tamás, hogy lenne-e kedvem a színházban dolgozni.

A Titus Andronicus kinek volt az ötlete?

Márciusban beszéltem Tamással, kérte, hogy ajánljak öt darabot, és csak annyi volt a kikötése, hogy lehetőleg olyat válasszak, amiben főleg férfiak vannak. Ennek az az oka, hogy velünk egy időben Nagy Cili rendezi az Acélmagnóliákat, ami a társulat majdnem összes női színészét foglalkoztatja. Ennyire volt csak megkötve a kezem, leadtam az öt ajánlást, ők pedig a Titus Andronicust választották.

Ez nem a legismertebb Shakespeare-darab. Hogyan jutott eszedbe?

Több dolog is közrejátszott. Egyfelől fiatalkoromban nagyon szerettem, egy vad és kemény történet, és emlékeztem arra, hogy más mint a többi tragédiája, mondhatjuk, hogy nyomokban tartalmaz csak Shakespeare-t. Másfelől, amikor Lemhényi Rékával vágtuk Az Úr hangja című filmet, akkor ő említette, hogy neki ez a kedvence. Erről hosszasan beszélgettünk, és pont ebben az időben érkezett a megkeresés, hogy rendezhetek Szombathelyen. Amikor pedig Tamásék kiválasztották, újraolvastam.

Aktualizáltátok a történetet?

A helyszín az ókori Róma és a történet a császárválasztás körül bonyolódik. Shakespeare ebben a darabjában sűrítve írta meg a legfelsőbb politikai körök nemtelen, durva és sok emberéletet követelő harcát. Nekünk nem kell ezt aktualizálni, beletenni konkrét utalásokat, vagy megfejtőkulcsokat elhelyezni, hogy ki kicsoda. Azt érzem, bőven elég, ha univerzálisan, megfelelő esztétikával és ritmussal állítjuk színpadra, mert a hatalmi harc kénytelen-kelletlen, automatikusan a mi jelenünkről fog szólni. Aki beül az előadásra, az a magyar valóságból érkezik, a színpadon azokat a politikai csatározásokat látja majd, azokkal az eszmékkel találkozik, amikkel a mindennapokban. Úgy látszik, hogy ezek ötszáz év alatt nem nagyon változtak, talán csak annak a módja, ahogy intézik a dolgokat.

Ez lesz az első kőszínházi rendezésed, ami a tavalyi, TRIP-es előadáshoz képest kötöttebb térben játszódik majd.

Nagyon ódzkodtam a színháztól, mert úgy éreztem, hogy a film nyelvét megtanultam, tudok benne fogalmazni, ez viszont teljesen más terep. A TRIP-es munka viszont olyan lehetőséget adott, ami valahol félúton van a film és a színház között. Az Engedj be! című előadást nem színházban, épített díszletben játszottuk, hanem egy valós helyszínen, ott kellett megtalálni a megfelelő beállításokat. Akárcsak egy forgatás során, ki kellett mennünk, oda kellett vinnünk a nézőket, és rengeteg gyerekszereplő volt benne, ezek mind-mind olyan elemek voltak, amiktől az egész közelebb állt a filmhez, mint a színházhoz.

A Titus Andronicus viszont teljesen színház lesz.

Az előző rendezésemnél még beékeltem egy lépcsőt, ez viszont teljesen színház. Amikor végigment a próbafolyamat, és rájöttem, hogy jó és szeretjük ezt csinálni, és működött is az egész, akkor fogalmaztam meg magamban, hogy ez nem is rossz dolog (nevet).

Hogyan fogadott a szombathelyi társulat?

Nagyon jó társulat, kimondottan jól dolgoznak és inspiráló velük együtt alkotni, szeretem őket. Ezt nem udvariasságból mondom, rendkívül jó élmény a közös munka. Hogy számukra milyen? Egyelőre még szóba állnak velem. (nevet)

November 30-án lesz a bemutató. Hogyan álltok?

Megleszünk. Az a jó a színházban, hogy bemutató mindig van, nem úgy, mint egy filmnél, ahol esetleg el lehet tolni a premiert, és csak akkor a mozikba küldeni, amikor tényleg készen van. A színházban, ha megvan a dátum, akkor aznap le fog menni az előadás, és nekem addigra készen kellene lennem. Most még van vissza egy hét, de ha nem is leszünk esetleg kész, akkor is megtartjuk a bemutatót, őrült nagy bűvölet a színház!

Egy hónapon belül két bemutatód is lesz, egy színházi és egy mozis.

December 20-án lesz Az Úr hangja magyarországi premierje, de azt a véletlen hozta így, hogy a kettő ilyen közel van egymáshoz. A filmet már öt éve csináljuk, nyáron lett kész, csak a megfelelő dátumra várt, hogy mozikba kerülhessen. A színházi próba egy sokkal gyorsabban végbemenő folyamat. Márciusban felkértek és november végén már színpadon is lesz az előadás.

Izgulsz a bemutató miatt?

A filmnél nem, azt leraktam a nyáron, készen van és már csak a nézőkkel van dolga, megszólítja-e őket vagy sem. Amit szerettünk volna, azt beleraktuk, innentől már nem tudok rajta alakítani. A színház viszont él, próbáról próbára lehet rajta változtatni, sőt, akár előadások között is bele lehet nyúlni, ha valami nem működik, de persze már nem olyan nagy mértékben.

Az Engedj be! kapcsán tanultam meg, hogy tudni kell elengedni. Már lement tíz este belőle, amikor változtatni akartam, és tulajdonképpen ellenállásba ütköztem, mert a színészek nem szerették volna, ha szétszedem, és újra átfésüljük az előadást. Nem volt egyszerű letenni. Minden alkalommal elmentem és megnéztem az előadást, és már nem is emlékszem, hányadik este volt, amikor elindultam otthonról és azt éreztem, hogy két megállóval előbb le kell szállnom a villamosról. Beültem egy kiskocsmába és direkt lekéstem a kezdést, itt jöttem rá, hogy akkor is megy az előadás, ha nem vagyok ott. Végül ki is hagytam azt az estét, így engedtem el. Olyan intenzív a próbafolyamat, hogy nagyon hozzánő az emberhez az előadás.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház