Május 27-én a Három Holló ad otthont a Scallaboush Theatre Company Simon Márton versei alapján készült Dalok a (magas)földszinten című különleges produkciójának, amelynek bemutatójára március elején került sor a Jurányi Házban.
Az élő, sötétben játszódó, speciálisan rögzített térhangzású (binaurális), hangzásképekkel és filmkockákkal tűzdelt előadás igazi meditatív utazást ígér a nézőknek. Egy olyan transzformatív élményt, amely során a költő elméjébe láthatunk, de megtapasztalhatjuk a versek fogadójának érzéseit is. Az érzékszervek folyamatos stimulációját élhetjük át, hiszen a sötétben, fülhallgatón keresztül hallgathatjuk a költőt, aki a speciális binaurális felvételnek köszönhetően mintha épp mellettünk lenne, sőt velünk és egyedül hozzánk beszélne. Mindezt Gerner Koppány hangzásképe is kiegészíti, csak úgy, ahogyan Dombovári Csongor filmfelvételei is, amelyek mind a képzelőerőnket támogatják, egy utazás érzését kölcsönözve, amely során Messaoudi Emina színésznő alkalmi interakciói rántanak vissza a valóságba. A végeredmény pedig a lehetőség, hogy átéljük a múlt és a jelen veszteségeit, a csalódásait, az ürességét, látva mégis a jövő optimizmusát, amely olyan erősen jelenik meg Simon Márton verseiben.
Az előadást követően a hangzásképből előlépve, élőben zenél majd a Slapstick? zenekar, akik sajátos Funk Fusion Dance szettjeik mellett, egyedi improvizációs jamet játszva néhány vers élő zenei aláfestéséről is gondoskodnak.
Kiemelt kép: Simon Márton (Fotó: Pannon Hírnök)