November 30-tól lesz látható a Játékszínben a Hamupipőke című látványos családi produkció. A félig elárvult lányka története a világ egyik legismertebb meséje. A Grimm-testvérek változatából készített zenés színdarabot egy osztrák szerzőpáros, Thomas Jorda és Pavel Singer, mely a hónap végén Magyarországon is bemutatkozik.

A címszerepet Sipos Marianna és Varga Vivien felváltva alakítja. Vivient sokan Az Ének Iskolája című televíziós műsor versenyzőjeként ismerhették meg. Hamupipőke hercegeként Ódor Botond lép színpadra, a fiatal tenor számos operaprodukcióban is szerepet kapott már, többek között a Pécsi Nemzeti Színház Macbeth-jében is. A további szerepekben Iván Gál Judit, Teremi Trixi/Vén Evelin, Bokor Jutta, Vághelyi Gábor, Zsadon Andrea, Egyházi Géza, Szolnoki Tibor és Dénes Viktor lesz látható. A karmester Tassonyi Zsolt.

Az eredeti produkció ötletgazdája és tervezője Manfred Waba, a hazai előadás látványtervezője Bíró Nóra. Bank Tamás, a Játékszín igazgatója a bemutatóval kapcsolatban kiemelte: „A gyerekeket néha ki kell szedni a hightech világából, és megmutatni nekik azt a varázslatot, ami nem a technika, hanem az ember által jön létre. Amikor a képernyő, és az animáció helyett az élő, személyes találkozás és a fantázia adja az élményt.”

A színrevitelben közreműködnek a Táncművészeti Egyetem gyermek növendékei, az Operettvilág Énekkara és a Kropf Balett.

Az előadás plakátja (fotó: Játékszín)

Kiemelt kép: Az előadás plakátjának részlete (fotó: Játékszín)