„Nem felejtenek el, ugye? Ígérjék meg!” Ezek voltak Judy Garland utolsó mondatai a halála előtti hónapok történéseit rekonstruáló filmben, aminek címe azonos a tragikus sorsú filmszínésznő keresztnevével. A hollywoodi legendát ebben a változatban Renée Zellweger alakítja, aki az árnyalt karakterábrázolásnak, valamint a külsejét érintő jelentős átalakulásnak köszönhetően 2020-ban a legjobb női főszereplőnek járó Oscart is átvehette. A produkció egy különösen vészterhes időszakra fókuszál, amikor drogproblémákkal küzdött az Óz, a csodák csodája című film Dorothy-jának negyvenes asszonnyá érett egykori megformálója, a szénája anyagi értelemben sem állt jól, és önpusztító életmódja az egészségét mindeközben egyre csak rombolta.
A Judy tulajdonképpen Peter Quilter Tony-díjra jelölt End of the Rainbow című színdarabjának filmes adaptációja, és a való életből meríti a témát, ám ugyanennek a szerzőnek olyan projektje is akad, amely a hírességek életének rákfenéit nem a dráma, hanem a humor irányából közelíti meg, magához a kibontáshoz pedig nem életrajzi adatokat, hanem fiktív szituációkat használ. Így született meg az egyik legújabb vállalása, A filmsztár (Moviestar), amely a Pannon Várszínház produkciójaként, Szelle Dávid rendezésében a veszprémi Hangvilla épületében idén novemberben világpremierként debütált. Peter Quilter ugyanis elégedett volt a teátrum által tavaly bemutatott másik darabjának, a Bestsellernek színpadra állítási színvonalával, így evidens volt egy újabb magyarországi ősbemutató ugyanott, és ugyanannak a rendezőnek a megfogalmazásában.
Jelenet A filmsztár című előadásból (Fotó: A Pannon Várszínház Faebook oldala)
Amikor Prokopp Dóra, aki a Szerencsekerék tévéműsor kilencvenes évekbeli verziójának mindig csinos és ápolt frizurájú „szerencselányaként” hirtelen egy speciális fejbőrproblémára kifejlesztett sampon reklámjában tűnt fel, akkor Friderikusz Sándornak arra a kérdésére, hogy nem kínos-e részt vennie egy imázsromboló projektben, azt válaszolta: „Van az a pénz, amiért az embernek korpás a haja.” Hasonló jelenség adja A filmsztár történetének savát-borsát, csakhogy ott már emelkedik a tét: nem kizárólag az anyagi előny, hanem a hírnév bármi áron való megtartása az, ami miatt a sztori szerinti celeb-főhős olyasmit is bevállal, ami a valódi személyiségétől és identitásától fényévnyi távolságra áll, ehhez pedig ráadásul egy véletlenül az útjába akadó átlagembert is felhasznál.
A címszerepet az a Kékesi Gábor alakítja, aki egykor a Valahol Európában musical gyermekszereplőjeként mutatkozhatott be az Operettszínházban. Felnőtt színészként is közel maradt hozzá a zenés színház, egy független alkotócsapat Rent előadásában például Benjamin Coffint, a pályakezdő oligarchát játssza, akit a cselekményben utalásszinten megmutatkozó bomba üzlet lehetősége látszólag minden erkölcsi és morális szemponttól elfordít, és nemcsak jelentős énekelni való, hanem egy markáns karakter megformálásának lehetősége is várja a színészt ugyanitt. A filmsztár előadás főhőseként azonban már kizárólag a prózista képességeire van szükség, valamint arra, hogy ne csupán a saját alapvető kiállására és külső jegyeire támaszkodva építse fel a a karaktert, hanem a darab szatirikus jellegéhez igazodva a játékstílusában nem kevés irónia is okvetlenül jelenjen meg.
Amikor a nyolcvanas évek végén Gergely Róbert az Öcsi a sztár című tévéfilmben egy Csongrádi Csongor nevű énekest alakított, akit a forgatókönyvben foglaltaknak eleget téve mindenki agyonra rajongott, akkor ő is abból a kettős eszközrendszerből indult ki, ami a külsejére és a megformált figura felnagyított narcizmusára vonatkozott. Ugyanezen az úton indult el a Goda Krisztina-féle Kaméleon filmben egy önmaga hatása alá kerülő nagyképű színész karikatúráját felrajzolva Csányi Sándor, valamint most a Peter Quilter által írt darabban Kékesi Gábor is, akinek szerepértelmezésében a figura személyes motivációjának komolyan vétele, illetve a helyzet abszurditásának megláttatása egyszerre van jelen.
Jelenet A filmsztár című előadásból (Fotó: A Pannon Várszínház Faebook oldala)
Az előadásbéli filmsztárnak, Tylernek inverzét, a teljesen átlagos életet élő Justint a darab rendezője, Szelle Dávid alakítja. A színésznek a valóságban is akad némi szomszédsrácos aurája, ugyanakkor van valamiféle iróniába hajló mellékzönge is a mimikájában, és clown-szerűség a teljes kisugárzásában, amely miatt a pályája során nemcsak a jófiús szerepekből jut ki neki, hanem megannyi komplikáltabb, többszörösen rétegzett művészi feladat szintén megtalálja. Olyan, mint amilyen például a Virágot Algernonnak értelmi fogyatékos Charlie Gordon-ja volt, aki a dramaturgia szerint alávetette magát egy orvosi kísérletnek, így a szellemi visszamaradottság állapotától egészen a zsenialitásig jutott, ám aztán az ugrásszerű fejlődése a visszájára fordult. A filmsztárban úgy veszi hasznát Szelle Dávid a benne rejlő polaritásnak, hogy az általa eljátszott karakter hétköznapiságának érzékeltetéséhez a saját hasonló stílusjegyeinek felerősítését használja, a karakterben megbúvó humorfaktort, és a cselekményben foglalt személyiségváltozást pedig az egyéni színeinek kibontásával, és azok bátor, színpadi szemérem nélküli alkalmazásával indikálja.
Az előadás harmadik résztvevője a Tyler asszisztensét megformáló Fekete Linda ebben a vígjátékban a női energiát adja. Nem úgy, mint mondjuk a Liliom Produkció Republic-dalokat tartalmazó Lánybúcsú előadásában, ahol a színésznő az abban felbukkanó hat nő figurájának egyikeként jelenik meg, és ahol a nemek arányát a cselekményben helyet kapó egyetlen férfi balanszírozza: az egyik szereposztásban a manapság zömében vígjátékokban megmutatkozó, és rendre jellegzetes színpadi létállapotot hordozó Pusztaszeri Kornél, a másikban pedig a színházszakmai feladatokat mindig nagy fokú technikai biztonsággal, ám megfelelő érzékenységgel és relevanciával teljesítő Bardóczy Attila. A Filmsztár kicsivel több, mint kétórás játékideje alatt ugyanazt a zsizsgő energiát sugározza az asszisztens jelmezébe bújva Fekete Linda, mint amilyen energetizált az előbb említett Lánybúcsúban, vagy a többi munkájában, és a mód, ahogyan haladni tud Peter Quilter szatírájának feszes ritmusával, érzékelhetően a két másik szereplőt is nagyban inspirálja.
Jelenet A filmsztár című előadásból (Fotó: A Pannon Várszínház Faebook oldala)
Itt szükséges rátérni a darab több szinten megmutatkozó humorfaktorára, amely azért képes mindannyiszor tűpontosan megjelenni a Pannon Várszínház saját verziójában, mert három egymásra folyamatosan reflektáló, és megfelelő tempót tartó színész szövi a cselekmény fonalát előadásról előadásra. A filmsztár azt a témakört járja körül, hogy az online térben terjedő manipulációs erejű hazugságok miként hatnak a nyilvánosságra, a bizalmi emberekre, illetve azokra a személyekre, akik kényszerből vagy számításból egy olyan látszatot öltenek magukra, amelyek merőben más színben tüntetik fel őket, mint amilyenek a valóságban. További dilemma pedig, amit felvet a darab, hogy ebben a hamisságra épülő univerzumban van-e lehetőség valódian és minden megjátszástól mentesen kapcsolódni a másikkal, vagy a közvélemény önös érdekből való megtévesztése előbbre való, és mindezt teljesen kizárja. Annak érdekében, hogy a történetben rejlő üzenetet a közönség kihallhassa, a szerző a helyzet- és jellemkomikum megannyi vetület felvonultatja, jól ismert vígjátéki formulákat bedobva. A díszletelemként használt nyugágy stilizált statikai hibáira való rájátszás olyan humorforrás, amely ugyanazt a nevetési ingert váltja ki a nézőkből, mint amilyet mondjuk a szereplők felől érkező csetlés-botlás. A filmsztárban szintén tetten érhető továbbá a figurák túlzó expresszivitásában, az irracionális mértékű álcázásban, a karakteridegen ruházatviselésben, vagy éppen a színpadi alul öltözöttség abszurditásában kifejeződő viccelődés. Bizonyos dramaturgiai pontokon pedig a rajongó megnyilvánulások visszafojtásának, majd kibuggyanásának mosolyra késztető momentuma is megjelenik, ezért bár az előadás mondanivalója fajsúlyosnak számít, az ábrázolásmód azonban befogadható, és mindenképpen könnyed szórakozást ígér. Nem lesz tehát a téma tulajdonképpeni drámaisága senki számára megterhelő, erre nemcsak az írói, de a rendezői szándék is ráerősít.
Azt szokták mondani manapság, hogy a hatvan az új ötven, az ötven az új negyven, a negyven az új harminc, és így tovább lefelé. A Pannon Várszínház előadásában pedig mindezek mintájára elhangzik „a hamis az új igazi” tételmondat is, ami kizárólag az álhírgyártásban közreműködő személyeknek határozza meg a szemléletmódját és a mindennapjait, a veszprémi székhelyű társulat előadói hozzáállását szerencsére nem ez a tendencia jellemzi.
Kiemelt kép: Jelenet A filmsztár című előadásból (Fotó: A Pannon Várszínház Faebook oldala)
