November 23. és 29. között rendezi meg a Füge Produkció a család tematikájú fesztiváltrilógiájának utolsó részét a Jurányi Házban mindenGYEREK Fesztivál címmel, amelynek szervezésében a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány lesz a szakmai partner.
,,Az Anyacsak1 (2022) és a CSET (Család-Egyén-Társadalom, 2023) fesztiválok után most gyermek perspektívából elemezzük, milyen hatással lehetnek a kisgyermekkori traumák, vélt vagy valós félelmek a felnőtté válás, emberi sorsok alakulására. A változatos színházi programok mellett beszélgetéseket is szervezünk a Hintalovon Alapítvány szakmai közreműködésével” – mondta el Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője, aki azt is elárulta, hogy a színházjegyek vásárlásával lehetőség nyílik a támogatásra is. Ennek egyik formája, ha emelt áras belépőt váltunk, amellyel a gyermekjogokat képviselő alapítvány hiánypótló munkáját támágatják, valamint az előadások bevételének 50%-át felajánlják, hogy decemberben a legnépszerűbb mesedarabjaikat hátrányos helyzetű falvakba vigyék el, hogy az ott élő gyermekek is eljuthassanak színházba.
A fesztivál palettája a prózai darabtól kezdve báb- és táncelőadásig terjed. A műfaji sokszínűség mellett friss bemutató és vidéki színházak vendégjátékai is láthatók lesznek többek között a gyermekvédelem témájában, de beszédtémává emelik a válás, a betegség, a kirekesztés, a veszteség, a gyermekkori traumák hatásait is nemcsak az előadásokban, hanem a kísérőprogramokban is. Látható lesz többek között az EXIT Generáció Már nem álmodok velük, a Vörösmarty Színház A kék hajú lány, Raubinek Lili Respect for the, a Budaörsi Latinovits Színház Médea gyermekei, a Marosvásárhelyi Ariel Színház – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Árvácska, a Mesebolt Bábszínház Tamás könyve, valamint a Szkéné Színház és a SzínMűHely Produkció Bojz című előadása. A fesztiválon debütál a Hatan Társulat Csak azt akartuk, szeressetek című darabja, amely után feldolgozó beszélgetést is tartanak Gyurkó Szilvia és Horváth Patrícia részvételével. Solti Gyöngyi Nem beszélünk róla című kötetét a Kamarateremben, november 28-án mutatják be.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Médea gyermekei című előadásból (Fotó: Borovi Dániel/Budaörsi Latinovits Színház)