Február 15-én különleges előadással búcsúzik az OPERA csapata az Erkel Színháztól, a 150 éve született Arnold Schönberg Gurre-dalok című művét több mint háromszáz fős előadói apparátus szólaltatja majd meg: a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara adja elő Nánási Henrik nemzetközi hírű karmester vezényletével, Kovácsházi István, Szabóki Tünde, Schöck Atala, Haja Zsolt, Ujvári Gerely és Gulyás Dénes közreműködésével.

Tiltott szerelem, természeti képek, gyilkosság, átok, a holtak vészterhes hajszája… I. Valdemár dán király és szeretője, Tove tragikus történetének középkori legendája nyomán Jens Peter Jacobsen dán író az 1860-as évek végén írt versciklust Gurresange címmel, aminek Arnold Schönberg-féle grandiózus megzenésített formája a késő romantika egyik csúcsteljesítményének számít. Az első felében wagneri és Richard Strauss-i, majd inkább mahleri hatásokat mutató, drámai erejű zenekari közjátékokkal színesített Gurre-dalokat most Schönberg születésének 150. évfordulója alkalmából tűzi műsorára a Magyar Állami Operaház, amit zenei együttesei több mint 150 fős zenekarral és ugyancsak mintegy 150 fős énekkarral (karigazgató: Csiki Gábor) adnak elő.

A megismételhetetlennek ígérkező eseten az OPERA együtteseit Nánási Henrik vezényli, aki Verdi Requiemjének 2023-as vezénylésével mutatkozott be az együttes élén. A koncert kapcsán elmondta, fontosnak tartja, hogy minél többen megismerjék ezt a katartikus művet: „A Gurre-dalok olyan szintézise a zeneirodalomnak, melyben a kor minden zenei irányzata ötvöződik. Schönberg neve hallatán talán sokan szkeptikusak, de mikor meghallgatják, valami egészen gyönyörűvel találkoznak. Szeretném, ha a közönség olyan meglepetéssel és rajongással fogadná, amit ez a kivételes darab megérdemel.”

A wagneri alakokhoz mérhető szólistaszerepekben Kovácsházi István (Waldemar), Szabóki Tünde (Tove), Schöck Atala (Erdei galamb), Haja Zsolt (Paraszt), Ujvári Gergely (Bolond Klaus) és Gulyás Dénes (Narrátor) működnek közre. A monumentális produkciót Czeglédi Zsombor vetítései kísérik. A koncert a körülmények hatására különleges többlettartalommal is bővült: a rendkívüli alkalomra tekintettel az OPERA ezen az esten búcsúzik el egy rövid megemlékezéssel hivatalosan is az Erkel Színháztól, amely 1949-től 2024-ig, vagyis 75 éven át volt a Magyar Állami Operaház játszóhelye.

Kiemelt kép: Az Erkel Színház épülete (Fotó: Hermann Péter)