Online járható be a július 21-én a törökbálinti Gallery MAX-ben nyílt SSH! – Graffiti. Streetart. Kortárssh. című kiállítás, amelyen 16 művész mutatja be a graffiti és a street art hatását a kortárs művészetekben.

A graffiti és a street art is egy műfaj és benne minden alkotó behatárolhatatlan, ösztönös, integráns individuum. Egyéni és egyedi történetek, inspirációk sokaságának hordozója. Egyszerre van jelen vidéken és a nagyvárosokban, titokban férkőzik be a tudatalattinkba. Bárki számára hozzáférhető, érthető, a maga módján könnyen e sajátos világ részesévé válhat. Divatjelenségként és szubkultúraként a nyugati világban az 1960-as évektől terjedt el, bár a korai street art példái már Brassai „Párizs, éjszaka” című albumában megjelentek, valamint a Pasquino szoboralakján ilyen utcai kommunikáció már az antikvitásban is létezett, Rómában. Az 1980-as években Basquiat és Keith Haring emelték a műfajt az egyetemes képzőművészet szintjére. Magyarországon a rendszerváltás után, az 1990-es években élte fénykorát. Azóta is folyamatosan korrelál a képzőművészettel és egyre nagyobb hatást gyakorol az alkalmazott művészetekre.

A SSH!-Graffiti. Streetart. Kortárssh. kiállítás szerveződő anyaga nem archaizál, nem tematizál, csupán jó ízűen válogat, esztétikus sokszínűséget mutat 16 kortárs alkotó (0036 Mark, Árvay Márton – Trans One, Blik Dániel, FORK Imre, Horváth Attila – Official Classic, juditbernadett79, Lachner Ádám, Miss KK, MNU, Nikon One, Petyka, Plank Antal – Mirones, Rapa 73, Soopercrapz, Tóth Balázs és Void) közreműködésével. A minden bizonnyal érdekes és rendhagyó kiállítást most a virtuális térben is bejárhatjuk, a MAX Citynek köszönhetően.

Kiemelt kép forrása: 0036mark Facebook oldal