A Szépművészeti Múzeum a párizsi Musée d’Orsay-val és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben szeptember 22-től nagyszabású Pierre-Auguste Renoir-kiállítást rendez, amely a festő alakábrázolásait állítja a középpontba.
„Figurális festő vagyok” – hangoztatta Pierre-Auguste Renoir (1841–1919), arra utalva, hogy mindig az embert állította művészetének középpontjába. Portréfestőként érzékenyen rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a ruhák tündöklését. Életképein a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes interakciókat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Aktjaiban a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte. Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak. A mostani kiállítás kronologikus, egyben tematikus elrendezésben, festményeken, grafikákon, szobrokon keresztül vizsgálja Renoir viszonyát a művészetét inspiráló modellekhez.
Renoirt az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartják számon, ugyanakkor hat évtizedet felölelő, gazdag és sokszínű életművének jelentős része kívül esik a mozgalom keretein. Fiatal, kezdő művészként egyike volt az új stílus megteremtőinek. 1881-es, sorsdöntő olaszországi útját követően azonban elfordult az impresszionizmus megközelítésétől és célkitűzéseitől. A szilárdabb, állandóbb kifejezési formát kereső festő nagy elődeihez, Raffaellóhoz, majd a francia rokokó mestereihez, Jean-Antoine Watteau-hoz, Jean-Honoré Fragonard-hoz, François Boucher-hez, végül Tizianóhoz és Peter Paul Rubenshez fordult útmutatásért. Évtizedeken át intenzív párbeszédet folytatott példaképeivel, új, modern hagyományt teremtve. Renoir még élete végén, a 20. század első évtizedeiben is kísérletező és megújulásra képes alkotó tudott maradni, aki páratlan festőiségével, lenyűgöző termékenységével, példaértékű kitartásával a következő generáció nagy alakjait, Pablo Picassót és Henri Matisse-t is inspirálta.
A kiállítás 2024. január 7-ig lesz megtekinthető.
Kiemelt kép: Paul Durand-Ruel portréja Pierre-Auguste Renoirról


