Április 12-én a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában debütál a Szegedi Kortárs Balett legújabb előadása, a Fekete hattyú Juronics Tamás rendezésében lesz látható. A budapesti közönség a Budapest Táncfesztivál keretében május 2-án láthatja először a balett-thrillert.
„A hattyúk tava alapeszméje a „jó győzelme a rossz, a fényé a sötétség fölött”. Csajkovszkij zenéjében Odette témája állandóan jelen van, újra és újra fölcsendül az egész előadás során. A sírás és könnyezés finom zenei árnyalatai végül reménysugárrá változnak, s a mű zárójelenetében, legyőzvén a rosszat, ujjongó és ünnepélyes hangvételre vált, hiszen azt éppen ő zúzta pozdorjává a maga életigenlésével. Ily módon ez a téma e problémának filozófiai általánosításává emelkedik” – olvashatjuk az előadás színlapján. Juronics Tamás legújabb koreográfiájában a végkifejlet korántsem lesz ilyen egyszerű, ugyanis értelmezésében az előadás nézőpontja folyton változik majd: hol objektíven, kívülről tekint a történetre, hol pedig hirtelen Odette látomásában találhatjuk magunkat. Ehhez az izgalmas kettősséghez tökéletesen passzol a díszlet koncepciója is, a cselekmény során egyszer egy lelakott kórházi térben, majd pillanatok alatt a varázslatos mesevilágban járunk.
„A furcsa, szinte szárnyakat idéző, hosszú, bő ujjú jelmezek lekötözött madarakra emlékeztetnek; egy olyan köztes állapotot, az átváltozás pillanatát mutatják, amikor a viselői még nem hattyúk, de már nem is normális emberek. A lányok e két állapot között lebegnek és csak egy pici kell számukra ahhoz, hogy megváltozva a ruha szárnyakká váljon és elrepítse őket a valóságból” – fogalmaz a Kossuth-díjas táncművész, koreográfus. A kosztümöket ezúttal is Bianca Imelda Jeremias tervezi, akinek elképzelései egyszerre simulnak bele a kórház valóságát idéző falak és paravánok világába, és a dupla vetítéssel megvalósuló hallucinációkba is.
„A hattyúk tava mindig egyfajta nézői elvárást von maga után, hiszen Csajkovszkij 150 éve megálmodott klasszikusáról van szó. Egy ilyen társulat számára nem az a feladat, hogy szembemenjen a tradícióval, hanem hogy másik látószöget mutasson, alternatívát adjon a szimbolikus mese mai megfejtésére. A Fekete hattyú elnevezés az eredeti nagybalettel való összehasonlítást igyekszik kikerülni, ugyanakkor a legismertebb negatív karakter kiemelése nyilvánvalóan pszichoanalitikus megközelítést sejtet” – avat be minket a különleges műfaji meghatározás miértjébe Juronics Tamás, aki Csajkovszkij zenéjéről is beszél. „Az emblematikus drámai és lírai motívumok mellett sok tétel inkább induló és valse jellegű nagy tömegmuzsika, melyeket nem tudok használni, mert nem gördítik előre a történetvezetést. Ügyesen és szabadon kell szerkeszteni az eredeti zenét, hogy olyan drámai szövet szülessen, amely jól szolgálja a tervezett két felvonást.”
Az előadás áprilisban és májusban is három alkalommal lesz látható Szegeden, Budapesten pedig a Budapest Táncfesztivál keretében május 2-án debütál.
Kiemelt kép: A Fekete hattyú című előadás image képe (Fotó: Szegedi Kortárs Balett)