„A Déryné Program tölti ki az életemet” – interjú Kolti Helgával

A Déryné Program olyan hiánypótló kezdeményezés, melynek elsődleges célja a minőségi színházi kultúra eljuttatása a kistelepülésekre, valamint azokra a területekre, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott. Négy alprogramjából egyik a Vándorszínház, melynek kiemelt feladata a kis lélekszámú, kulturálisan elszigetelt településekre történő eljutás, magas színvonalú színházi előadások, pódiumműsorok bemutatása oly módon, hogy azok költségeit ne a lakosság viselje. A Vándorszínház alprogram vezetőjével, Kolti Helgával beszélgettünk.

Megszámolni is nehéz, mennyi mindent csináltál már az életben, ez a munka most főállás a számodra?

Igen, az. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a Déryné Programmal dolgozhatok. Ez a feladat összegzi eddigi törekvéseimet, céljaimat, és úgy érzem, itt igazán kiteljesedhet az életművem, ha ilyen nagy szavakat használhatok. Kezdetektől fogva az érdekelt, miként lehet a minőségi színházat a legszélesebb rétegek számára elérhetővé tenni. A színház, mint forma és „nyelvezet”, egyszerre hat a lélekre, a szellemre, a fizikumra, mintákat mutat be az ok-okozati összefüggésekből, segít kitágítani a nézőpontok skáláját tükröt tartva a játszók és a közönség elé. Ez volt a kezdetekben is a szakrális színház egyik célja, de az évszázadok során sokat devalválódott a szerepe. Ma leginkább a szórakoztatás egyik – ebben a minőségében egyre inkább elavult – eszköze. A színház mint szórakoztató műfaj ma nem versenyképes. Beszédesek a statisztikákból nyert adatok, miszerint a nézőközönség többségét 45 év feletti nők alkotják, a fiatalabb generációt már nem tudja akkora számban megszólítani a műfaj. Amint művészetként, kommunikációs eszközrendszerként tekintünk a színházra, korszerű lehetőségek tárházát fedezhetjük fel benne. Szükség van megújulásra, a szakma nagyfokú ismeretére, az értékek hiteles képviseletére, a résztvevők küldetéstudatára, az eddigi jelenségek diagnózisára, a hibák felismerésére és javítására, a bátor hangú kísérletezésre. A Déryné Programmal ebbe az irányba indultunk el. Klasszikus repertoárral kezdtünk, a műhelymunkák lehetőségének megteremtése és az új produkciók létrehozása által építkezünk, valamint keressük a mai világnak szóló reflexiókat is. Szerintem csak ezen az úton tudjuk átmenteni az értékeket. Az örök érvényű dolgok tartalmilag változatlanok, az átadás formáinak korszerűsége a szűk keresztmetszet.

 A te családodban egyébként volt művész, akitől kedvet kaptál a színházhoz?

Nagyon érdekes, de nem volt a felmenőim között művész. A szereplés kényszere viszont már nagyon kis koromban megnyilvánult. Táncoltam, verset mondtam, énekeltem, amióta az eszemet tudom.

Mikor lett egyértelmű számodra, hogy ez a pálya az utad?

A gimnáziumi éveimben, egy baleset következtében döntöttem el, hogy színésznő leszek. 16 évesen kezdtem tudatosan készülni a pályára. Nem adtam be máshová a jelentkezésem. A környezetem legnagyobb megdöbbenésére első próbálkozásomat már siker koronázta. Felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Kerényi Imre és Huszti Péter osztályába.

A főiskola után szabadúszó és társulati tag is voltál. Neked melyik, miért volt jó vagy jobb?

Úgy gondolom, hogy egy színész szakmai fejlődését sokkal jobban szolgálja a társulati lét, a műhelymunkák lehetősége, egy szakmai vezető melletti tudatos építkezés. Nagy szerencsém volt pályakezdőként, hiszen az egyetemi évek után Ruszt József mellett fejlődhettem több éven keresztül. Ez az időszak meghatározta teljes szakmai életemet, gondolkodásomat. A mai napig érvényesek mesterem útmutatásai. Szabadúszóként azt értékeltem nagyra, hogy rendkívül változatos helyzetekben próbálhattam ki magam, nagyon sok új kollégát, társulatot ismertem meg és maximális szintre fejlődött a flexibilitásom. Érdekes, tanulságos időszaka volt az életemnek, ám a számos alkalmazkodás mellett nem mindig nyílt lehetőségem az igazán elmélyült alkotásra.

Pályád során meghatározó szerepe volt a tanításnak is. Belefér ez most az életedbe?

Nagyon sűrű volt az idei év. Az alapoktól kellett felépítenünk egy teljesen új rendszert. Ráadásul a pandémia is hatalmas kihívás elé állított bennünket. Szerencsére kiváló szakemberek alkotják a stábot, sok kreatív erőforrás segít túljutni a nehézségeken. Nem nagyon maradt sem idő, sem energia mással foglalkozni.

Korábban voltál színházigazgató is, az ott szerzett tapasztalataidat tudod a program során kamatoztatni?

Természetesen igen, nagy segítség az eddigi szakmai életem során szerzett tapasztalat. Nagy szükség van a komplex látásmódra, helyzetfelismerésre, kapcsolatrendszerre és a teherbírásra egyaránt.

A Déryné Programon belül a Vándorszínház alprogramért felelsz, mik az eddigi tapasztalataid, mennyire népszerű a program?

Kivétel nélkül mindenütt nagy szeretettel, kíváncsisággal és örömmel fogadtak bennünket. Több olyan településen is jártunk, ahol nem igazán tudták, mire számíthatnak, az előadás végén aztán minden esetben megfogalmazódott a mondat: „Ugye visszajönnek még?!” Itt kell megemlítenem azt is, hogy munkánk jelentős részét az teszi ki, hogy megkeressük a településeket, kapcsolatot építünk ki velük, segítjük a munkájukat az előkészületekben, a közönségszervezésben, ami egyben közösségépítés is. Függetlenül attól, hogy számos csatornán juttatjuk el a Déryné Program lehetőségeit a befogadókhoz, még mindig nagyon sokan nem tudnak rólunk, de a megtartott előadások híre a legjobb reklámhordozó.  Nem könnyű feladat ez manapság, amit tovább nehezített a pandémiás helyzet. Sok előadásunkat kellett későbbre halasztanunk, de a legtöbb ilyen helyszínen is már megvan a következő időpont. Talán nem is hinnéd, de már május végéig tele van a naptár, és szép számmal gyűlnek az időpontok nyárra és őszre is.

 Hogy látod, mekkora lehetőség ez a program a kistelepülések számára?

 Azért volt könnyű odaadnom magamat a Déryné Program célkitűzéseinek, mert láttam, hogy mennyire fontos, hiánypótló feladatot vállalt magára ez a kezdeményezés. Saját életemből tudok példát hozni. Emlékszem, mekkora hatással volt rám az első színházi élményem. Versmondóként kiskoromtól ismertem a színpad varázsát, de az élő színház csodájával viszonylag későn, gimnazista koromban találkoztam először. Éreztem az egyszeri pillanat megismételhetetlenségében lakozó erőt, a színpadi létezés határtalanságában rejlő lehetőséget, a hívást, ami a kreativitásomnak és az életösztönömnek szárnyakat adott. Biztos vagyok benne, hogy manapság is sok hozzám hasonló gyermek ül a nézőtéren. De gondoljunk azokra a felnőttekre is, akiknek életét ezek az élmények színesítik, akik az előadásaink idejére kiléphetnek mindennapi rutinjuk keretei közül, esetleg választ kapnak egy-egy kérdésükre és meghatározó élményként őrzik az emléket. Első látásra nem tűnik alapvető szükségletnek az ilyen és ehhez hasonló benyomás, mégis életeket, sorsokat tud befolyásolni, megváltoztatni. Ejtsünk néhány szót az átélteknek a gondolkodásra, az erkölcsiségre, a kapcsolatok kezelésére gyakorolt hatásáról is, amire szintén számítanunk és törekednünk kell. Mindezt összegezve úgy érzem, hogy munkánkkal adni tudunk egy kis szikrát az embereknek ahhoz, hogy feltárják identitásuk vertikumát, merjék azt felvállalni és teljesebb életet élhessenek.

A versek iránt érzett szeretetedet jelzi a Versünnep fesztivál létrehozása. Mit adnak neked a versek, miért fontos számodra ez az egyedülálló kezdeményezés?

A versek életem részét képezik. Csodálatos, komplex élményt jelentenek számomra a költemények. A versmondást pedig a színészi mesterség csúcsának tekintem. A ’90-es évek vége felé nagy szomorúsággal észleltem, hogy a pódiumművészet egyre marginálisabb területre szorul. Ekkor kezdett érlelődni bennem a Versünnep rendezvénysorozat gondolata, amely azután 2005-ben, József Attila születésének 100. évfordulóján manifesztálódott. Immár másfél évtizede él, fejlődik, üggyé nemesült a rendezvény, amelyre nagyon büszke vagyok. Az elmúlt évben az a kitüntetés ért bennünket, hogy bekerültünk a Nemzeti Értéktárba, amely eddigi munkánk elismerését jelenti, valamint jövőbeni törekvéseinket hivatott ösztönözni.

Az eddigi feladataid közül melyik az, amelyiket a legfontosabbnak tartasz az életedben?

Szerencsés alkat vagyok abból a szempontból, hogy mindig az a feladat a legfontosabb számomra, amellyel éppen foglalkozom. Így most a Déryné Program tölti ki életemet. Hatalmas elköteleződéssel és lelkesedéssel vetettem bele magam a feladatba, ami számos értéke mellett azért vonz annyira, mert valami újat, hasznosat és messzire mutatót hozunk most létre, amely talán hosszú időre meghatározó mintaként szolgálhat.

Ha már a mintát említed, két színész gyermekeként, a fiad soha nem kacérkodott a színi pályával?

De igen, a gimnázium után felvételizett, a második fordulóig jutott. Akkor még elég fiatal volt és sok tekintetben éretlen, tehát nem csoda, hogy nem vették fel. Hogy ne vesszen kárba egy év, elkezdte a média és marketing menedzsment szakot a veszprémi Pannon Egyetemen.  Közben beleszeretett a közgazdaság tudományába, és a média számos területén is kipróbálta magát. Nem jelentkezett többé a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.

kiemelt kép: Kolti Helga (fotó: Gádoros Márk)