December 31-én 22 óra 25 perctől a Cirque du Soleil O című szórakoztató műsorát közvetíti az M5 csatorna. A produkciót Benoit Giguere rendezte.
A Cirque du Soleil egy montréali székhelyű szórakoztatóipari vállalat és egyben a világ legnagyobb kortárs cirkusza, melyet az tesz egyedülállóvá, hogy műsoruk egyáltalán nem tartalmaz állatszámokat. Ellenben nagyban támaszkodnak mozgásművészek, akrobaták, zsonglőrök, légtornászok és komikusok munkájára. A vállalatot 1984.június 16-án Guy Laliberté és Gilles Ste-Croix utcai előadóművészek alapították.
Az O a Cirque du Soleil 1998 óta műsoron lévő egyik legnépszerűbb, számtalan díjjal elismert produkciója. A cím onnan ered, hogy ugyanígy ejtik a francia víz (eau) szót is, mely ennek a darabnak a játékterét adja. A speciálisan ennek az előadásnak az igényeihez igazított las vegas-i Bellagio színházban, 1,5 millió gallon vízzel feltöltött medencében akrobaták, szinkronúszók és búvárok közreműködésével jön létre a lélegzetelállító élmény. Egy, a végtelent megragadni kívánó vízi gobelin szövődik a show alatt: tiszta művészi szürrealizmus színházi romantikával keveredve. Mindez tisztelgés a legegyszerűbb utcai L’art pour l’art előadások, de a legpazarabb operák előtt is. A felvétel vezető operatőre Pierre St-Mar volt.
Kiemelt kép: Jelenet az O című produkcióból (Fotó: Las Vegas Klook)