Robert Capa az első hullámmal érkezett az Omaha Beach-re, ikonikus fényképei, amelyek közül csak néhány maradt fenn, a partraszállás legerőteljesebb vizuális feljegyzései közé tartoznak. Életművének talán legjelentősebb alkotásain keresztül most június 5-én és 6-án a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ megemlékezik a kerek évfordulóról, méghozzá a művész sosem látott fotóival, tárlatvezetésekkel és vetítésekkel.
A II. világháborúban a szövetséges haderők 1944. június 6-án Normandiában ötezernél is több hajó és körülbelül tízezer repülő támogatásával, 300 000 katona partraszállásával nyitották meg az újabb európai frontot. A D-napon az első partraszálló egységgel, amelynek veszteségei akár a kilencven százalékot is elérhették, érkezett Robert Capa az Omara Beach-re. Az itt készült fotósorozatából fennmaradt képek életművének kiemelkedő darabjai. Június 5-én és 6-án a Capa Központ a gyűjteményében lévő összes Normandiában készült fotót folyamatosan vetíti a rendezvénytermében, valamint több, nyilvánosan eddig még nem látható fotográfiát hoznak elő raktárukból és állítanak ki az előtérben. A Robert Capa, a tudósító című állandó kiállításban Bojár Iván András művészettörténész június 5-én, Csizek Gabriella, a Robert Capa életmű kiállítás kurátora június 6-án tart tárlatvezetést.
Robert Capa mindössze 41 évet élt. Budapesten született Friedmann Endre néven 1913. október 22-én, taposóaknára lépve hunyt el az indokínai háborúban 1954. május 25-én. A nevét a legelsők, a legjobbak között jegyzi az egyetemes fotótörténet. Az öt harcmezőt megjárt haditudósító tragikusan rövid élete során is maradandót alkotott: a frontokon és a hátországokban készült fotóival iskolát teremtett, megújította a fotóriporteri munkát. A háborút, a harcokat, a katonákat a lövészárokban vagy éppen a hátország mindennapjait a résztvevő megfigyelő pozíciójából fényképezte, határtalan együttérzéssel. Ott volt a katonákkal, ott volt az események közepén és a halál közvetlen közelében dokumentálta a történteket. Ezzel a közelséggel, ezzel a részvétellel alkotta újra a háborús fotográfia műfaját. Erről szól sokat idézett híres mondása is: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”.
Kiemelt kép: Robert Capa képei (Fotó: Robert Capa)