Négy regionális elődöntőt követően Budapesten mutatkoznak be a XXXI. Országos Táncművészeti Fesztivál legjobb produkciói: szombaton a gyermek korcsoport döntője következik. A Táncpedagógusok Országos Szövetsége által életre hívott rendezvénysorozatnak az Erzsébetligeti Színház ad otthont ismét.
Március 5-én Miskolcon, az Ady Endre Művelődési Központban, március 19-én Oroszlányban, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban, március 26-án Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban, április 9-én Makón, a Hagymaház Kulturális és Művelődési Központban tartott regionális elődöntők keretében mutathatták meg tudásukat a XXXI. Országos Táncművészeti Fesztiválra jelentkező amatőr táncosok. A négy korcsoport résztvevői (gyermek, junior, ifjúsági, felnőtt) hét műfajban (klasszikus balett, a karakter tánc, a mozdulatművészet, a társastánc, a modern tánc, a modern balett, a kortárs tánc, a jazz-tánc és a hip-hop) neveztek szóló, duett és csoportos produkciókkal.
A szakmai zsűri – melynek tagja volt Földi Béla, Harangozó Gyula díjas táncművész, koreográfus, a Budapest Táncszínház igazgatója, Szalay Tamás, Bánffy Miklós díjas, Életműdíjas, Lovagkereszt kitüntetett táncművész, koreográfus, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének alelnöke, Molnár Krisztina, nívó- és életmű-díjas táncpedagógus, szakíró, Szollás Erzsébet, Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, nívó- és életmű-díjas táncpedagógus és Andrea Paolini Merlo – balettművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Balett korábbi tagja, az IDanceStore – Sansha Magyarország tulajdonosa – több száz produkcióból választotta ki a legjobbakat, akik a budapesti korcsoportos döntők keretében mérik hamarosan össze tudásukat.

Pillanatkép a XXXI. Országos Táncművészeti Fesztivál szekszárdi elődöntőjéről (Fotó: Táncpedagógusok Országos Szövetsége)
„Nagyon felvillanyozott minket, hogy a regionális elődöntőkön ilyen nagy számban vettek részt a versenyzők, ráadásul nagyon jó minőségű produkciókat láthattunk. Számomra nagyon nagy öröm volt, hogy a klasszikus balett koreográfiák, ami technikailag a legnehezebb, fantasztikusak voltak. A nagy létszámú döntős közül kihívás lesz kiválasztani a legjobbat, hiszen van korcsoport, ahol a 100 műsorszámot is elérjük” – fogalmazott Szalay Tamás összefoglalva az idei regionális elődöntők tapasztalatait.
Május 14-én a gyermek korcsoport döntősei lépnek színpadra, a 14 óra 30 perckor kezdődő rendezvényen összesen 37 produkció kerül bemutatásra. Május 21-én a junior korcsoport és a szakgimnáziumok növendékei következnek, itt 112 előadást láthatnak majd a résztvevők. Az idei sorozat május 22-én a felnőtt és ifjúsági korcsoport megmérettetésével zárul, amelyen 469 versenyző összesen 88 produkcióban méri össze a tudását. A programok végén az eredményhirdetést és díjkiosztást megelőzően sor kerül a Táncpedagógusok Országos Szövetségének szakmai díjátadójára is.
A döntőkre a felnőttek 2000, a gyermekek 1000 forintos áron válthatnak jegyet a helyszínen, az Erzsébetligeti Színházban.
A XXXI. Országos Táncművészeti Fesztivál döntőinek időpontjai:
Május 14. Gyermek korcsoport
Május 21. Junior korcsoport
Május 22. Felnőtt és Ifjúsági korcsoport

Pillanatkép a XXXI. Országos Táncművészeti Fesztivál miskolci elődöntőjéről (Fotó: Táncpedagógusok Országos Szövetsége)
Kiemelt kép: Pillanatkép a XXXI. Országos Táncművészeti Fesztivál miskolci elődöntőjéről (Fotó: Táncpedagógusok Országos Szövetsége)