A Broadway deszkáin: War Horse

Ezen a héten egy kissé rendhagyó előadást hoztam a Broadway-ről, amely nem csak, hogy prózai, de az eredeti produkció nem is a New York-i színpadokon látta meg a napvilágot. A színdarab tele van olyan különleges elemekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy életre keljen az élettelen, és a csoda ismét megtörténjen a színháznak köszönhetően.

War Horse  

A War Horse színpadi verziója Michael Morpurgo 1982-ben megjelent azonos című regényén alapja, mely Joey, a csataló és ifjú gazdája, Albert különös kalandjait meséli el az első világháború embertelen körülményei között. Habár az író szkeptikus volt a műve színpadra adaptálásával kapcsolatban, a történetet 2007-ben mégis bemutatták a londoni National Theatre színpadán a dél-afrikai Handspring Puppet Company művészeinek közreműködésével. Az angol közönség előtt hatalmas sikert aratott produkciót a The Times az évtized színházi eseményekét emlegette. Ezek után nem csoda, hogy 2011-ben a War Horse átköltözött a Broadway-re a Vivian Beaumont Theater-be, ahol 2013-ig volt műsoron annak ellenére, hogy csak limitált számú előadás volt betervezve. A Broadway szereposztás öt Tony-díjat zsebelt be a 2011-es átadón, köztük a Legjobb Színdarabnak járó elismerést is. Vajon miért volt olyan sikeres a War Horse? A válasz a színdarab nem szokványos főszereplőjének ábrázolásában rejlik.

„A színház varázslata akkor történik meg, amikor a közönség úgy dönt elhisz valamit, annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy amit lát, nem igazi.” A War Horse igazi sztárja Joey, aki nem ember, de nem is ló. Sőt még csak nem is él. Joey nem más, mint drótokból, fából és ruhaanyagból készült életnagyságú báb, amelyet a fények, a hangok, az őt irányító három bábos és a közönség képzelőereje annyira élővé tesz, mint bármely más színészt a színpadon. Joey lélegzik, vágtat, embereket visz a hátán, és az érzelmei is egyértelműen érthetők a testbeszédén keresztül.

A lenyűgöző lóbábot a dél-afrikai Handspring Puppet Company alapítói, Adrian Kohler és Basil Jones álmodták meg és építették fel. A bábok tervezésére és a bábprodukciók megalkotására szakosodott társulat korábban már dolgozott életnagyságú zsiráf prototípussal, valamint egy élethű hiénát is megalkottak. Kohler és Jones bábjainak különlegessége az a mozgás, amely a fa tárgyakból élő állatokat teremt: a lélegzés. „Egy színész azért küzd a színpadon, hogy meghaljon. Egy báb azért, hogy éljen” – fogalmazta meg Kohler. Miután Michael Morpurgo-t meggyőzte a dél-afrikai bábtársulat korábbi munkássága, Devonba utazott velük, hogy kellőképpen tanulmányozhassa a regény helyszínét, illetve a lovak viselkedését. Lassan, de biztosan összeállt egy olyan produkció, amely nem csak a színészeknek volt nagy kihívás. Ahhoz, hogy a War Horse teljes valójában megelevenedjen, a kulisszák mögötti hang- és fénytechnikusok munkája is kulcsfontosságú volt.

A War Horse-ban látott bábok működése rendkívül összetett és precíz munkát igényelt a bábmesterek részéről. A Joey-t „alakító” három színész a japán bunraku technika újra gondolt változatával kelti életre a több mint harminc kilós ló prototípust. Az első bábos a ló fejét és a füleit, a második a mellső lábait és a légzést, a harmadik pedig a hátsó lábakat és a farkat irányítja. Ahhoz, hogy a színészek egy karakterként tudjanak mozogni, a hivatalos próbák előtt két héttel el kellett kezdeniük a közös munkát, hiszen a színpadon nincs lehetőségük verbálisan kommunikálni egymással, mert mikrofonon van rajtuk, hogy a lóhangok – amelyeket szintén ők adnak ki – hallhatóak legyenek a közönség számára. Joey alakítása nemcsak fizikailag, de érzelmileg is kimerítő, éppen ezért a megfelelő színészek kiválasztása sem egyszerű. A produkció egyik rendezője, Gareth Aled elárulta, hogy a legtöbb színészének nem volt korábbi bábos tapasztalata, ám ő valami mást keresett a casting során: „Azt az előadót kell megtalálni, aki elég alázatos és ösztönös, és érzelmeit képes átadni egy élettelen tárgynak annak tudatában, hogy a báb élete méltóbb a közönség figyelmére, mint ő maga.” A bábosok nincsenek elrejtve a színpadon, de hamar meg lehet feledkezni arról, hogy ők irányítják a lovat. „Egyszer beszélgettem néhány nézővel, akik megkérdezték, hogyan pislogott a ló, pedig valójában nem pislog. Vannak, akik azt hiszik, hogy a háborús jelenetek után egy másik bábot használunk, hiszen Joey láthatóan kimerültebb, mint korábban. Pedig az ugyanaz a báb” – folytatta Aled.

Ez a nem mindennapi produkció bejárta a világ színházait, majd 2011-ben filmadaptáció is készült belőle Steven Spielberg rendezésében, melyet több BAFTA és Oscar-díjra is jelöltek. A filmet Magyarországon is bemutatták 2012-ben Hadak útján címmel. Sőt, hazánkban már a National Theatre eredeti produkciójának 2014-es felvételét is meg lehetett tekinteni az Urániában az NT Live keretein belül.

A War Horse olyan összehangolt és precíz csapatmunkát igénylő produkció, amely a színpadon túl is közösséget formál bármilyen társulatból. A bábok megalkotása, a mozgások, a legapróbb fénytechnika mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a produkció végeredménye lélegzetelállító legyen. Az előadást a Budapest Bábszínház művészeinek figyelmébe ajánlom, hiszen a War Horse-ban bemutatott állatok életre keltésének technikáját alkalmazva végleg bebizonyíthatják a közönség számára, hogy a bábművészet független a korosztálytól, és igenis megérdemli a figyelmet. Egy ilyen fantasztikus és látványos show pedig a Nemzeti Színház Nagyszínpadán állná meg leginkább a helyét.

Kiemelt kép: Részlet a War Horse-ból (Fotó: Brinkhoff Mögenburg)