A Broadway deszkáin: Sunday in the Park with George

A heti kitekintés a Broadway felé nem ér véget! Rengeteg előadás a múltból külön figyelmet érdemelhetne a new yorki színpadokon kívül is. Éppen ezért a cikksorozat azzal a céllal jött létre, hogy bemutassak néhány sikeres Broadway produkciót, amely, habár eddig nem jutott el a hazai színpadokra, mégis úgy gondolom, itthon is közönségére találna.

Sunday in the Park with George 

„Rend. Tervezés. Feszültség. Kompozíció. Egyensúly. Fény. Harmónia” – és egy átlagos vasárnap. A Sunday in the Park with George, a francia pointilista festő, George Seurat híres festménye, a Vasárnap Délután La Grande Jatte Szigetén elkészülése köré sző fiktív és megható történetet magáról a művészről, a művészetről, az örökségről és a szerelemről.

Az eredeti Broadway produkció 1984-ben nyitotta meg kapuit a közönség előtt a Booth Theatre-ben. Az előadást azóta kétszer is felújították, legutóbb 2017-ben Jake Gyllenhaal és Annaleigh Ashford főszereplésével. Ez a szereposztás 2021-ben a West Enden is látható lesz a vírushelyzet alakulásától függően. A legendás Stephen Sondheim és James Lapine Pulitzer-, Tony-, és Olivier-díjas koprodukciója meghatározó darabbá vált a musicalek történetében. Az előadásfelvétel 1986-ból a mai napig elérhető az eredeti szereposztással, Mandy Patinkin és Bernadette Peters főszereplésével.

Szerintem ez a darab, akárcsak a festmény, amit bemutat, egy forradalmi mestermű a színháztörténetben. Ezelőtt és azóta sem láttam még hasonló musicalt a színpadon. A dalok és a szövegek Sondheimhez méltóan zseniálisak, és néhány egyszerű sor olyan erőteljes érzelmeket ébreszt a nézőkben, amelyeket nem lehet kibírni könnyek nélkül. A zene kevésbé populáris, inkább az operettekre vagy a Rodgers és Hammerstein-féle klasszikus zenés darabokra emlékeztet. Ám az előadás ereje és különlegessége egyértelműen a színpadképben rejlik, melynek középpontjában (az első felvonás idején) George festménye áll, melyet művészi elismerés nélkül, két éven keresztül fest minden vasárnap. A festmény hétköznapi karakterei a történelem részévé válnak, de mind közül kiemelkedik Dot, a festő modellje és kevese. Ahogy a festmény hétről hétre kezdi elnyerni végső formáját, a színpadkép is George fantáziája szerint egyre jobban átalakul: a művész fákat tüntet el, valós embereket állít be egy végleges pozícióba. Az első felvonás végére a valóság helyett már csak a festményt látjuk a színpadon, amely egy monumentális élőkép formájában tárul a nézők elé: az átlagos vasárnap délutáni pillanatában ragadt emberek egy tökéletes parkban.

Az első felvonás idején a színpad középpontjában álló, látványos festmény kissé elveszi a figyelmünket George valódi életéről. Ez a megoldás magának George-nak az értékrendjét is tükrözi a nézők felé, hiszen a művésznek mindig a munkája az első, amelyen kívül nem tudja kifejezni az érzelmeit. Szerelme, Dot éppen ezért elhagyja őt és Amerikába utazik a közös lányukkal. A második felvonás a kép örökségéről szól. A festő dédunokája, akit szintén George-nak hívnak az utolsó és kedvenc jelenetemben meglátogatja azt a bizonyos parkot, ami már nem ugyanolyan, mint száz évvel ezelőtt. A fák, a tó és a piknikező emberek helyét átvették a magas épületek, és már csak egy talpalatnyi zöld terület maradt fenn egyetlen fával. Az alkotói válságát élő művészt elszomorítja e látvány, és attól fél, hogy nem fog semmilyen nyomot hagyni a világban, az élet elhalad mellette, mint a vasárnap a parkban sétáló emberek. Ám a fiatalabbik George magában hordozza őseinek az örökségét. Neki köszönhetően a modernizált park újra visszaváltozhat a tökéletes vasárnapi parkká. A férfi előtt megjelenik dédnagyanyja, Dot és a festmény további szereplői. Ahogy Dot megmondta a lányának, kétféle mód van arra, hogy valaki nyomot hagyjon a világban: a gyermekek és a művészet.

„Fehér. Egy üres lap vagy egy vászon. Megannyi lehetőség.” A Sunday in the Park with George örök érvényű üzenete, gyönyörű dalbetétjei és lélegzetelállítóan egyedi színpadképe miatt úgy gondolom, elférne a hazai színpadokon. George és Dot (magyar fordításban lehetne Pötty, hogy megmaradjon az utalás a pointilizmus festészeti stílusra) megszemélyesítése nagy és méltó kihívás lehet bármilyen színész számára. A műfaj, amit a darab képvisel, leginkább az Operett közönségének ízlésvilágát tudná kiszolgálni. A színház repertoárján amúgy is találkozhatunk korábbi, populárisabb Broadway darabokkal.

Egy kis ízelítőként a kedvenc jelenetem az előadásból itt megtekinthető:

Kiemelt kép: Részlet a Sunday in the Park with George című darabból (Fotó: Martha Swope)