Cikksorozatunkban ezúttal egy rendhagyó produkcióról lesz szó, amely műfaját tekintve kilóg a Broadway megszokott bemutatói közül. Első ránézésre nem is gondolnánk, hogy egy lecsupaszított díszletben játszódó monodráma helyet kaphat a New York-i színházak repertoárján, ám a Sea Wall/A Life lehengerlő sikerét idei négy Tony-díj jelölése is bizonyítja.

Sea Wall/A Life

„Íme Alex. Egy fotós egy családi nyaraláson Dél-Franciaországban. És itt van Abe. Egy zeneproducer, akinek hamarosan megszületik a gyermeke. Két férfi – mindketten apák, férjek és fiúk – elvisz minket egy felejthetetlen utazásra.”

Nincs zene, nincs tánc, nincsenek grandiózus színpadi elemek. Van két férfi, két történet és a közönség. Mind a kettő Broadway. A Sea Wall/A Life egy magával ragadó story-telling, amely minden alkalommal felkészületlenül éri a közönségét. Az őszinteség és a leplezetlen érzelmek elmossák a határokat a színpad és a nézőtér között, és habár a monológok fiktívek, mindannyian találunk a két férfi történetében olyan elemeket, amelyek emlékeztetnek bennünket önmagunkra, a saját életünkre, gondolatainkra, örömeinkre és veszteségeinkre.

Tom Sturridge a Sea Wall/A Life-ban (Fotó: Richard Hubert Smith)

A két címet elválasztó perjel nem véletlen, a show ugyanis két külön monodrámából áll, amelyeknek látszólag nincs közük egymáshoz. A két karakter saját történetet mond el a közönségnek, ezeket pedig a két író, Simon Stephens és Nick Payne egymástól függetlenül vetették papírra. Mégis vannak bizonyos érzelmek és események a két férfi mondandójában, amelyek összekapcsolják az idegen monológokat. Ez az összefonódás pedig nem csak a történetek, de a közönség és a színészek között is létrejön az előadások során. „Emlékszem, milyen rendkívüli volt a kapcsolatunk a közönséggel. Ahogy bele tudtam nézni a szemükbe és elismertem a létezésüket egy olyan helyen, ahol alapvetően úgy kell tennem, mintha nem lennének ott.” – emlékezett vissza a Sea Wall főszerepője, Tom Sturridge az előadásokra a Hudson Theatre-ben. A darab Sturridge monológjával indult, akinek még a show kezdete előtt tudatnia kellett a közönséggel, hogy a színpadon valami különleges és szokatlan utazásnak lesznek a szemtanúi. A színész már Alex szerepében érkezett a színpadra a közönséggel együtt, majd megvárta, míg mindenki helyet foglal és elcsendesedik. Az intim közeg az előadás első pillanatától kezdve adott volt tehát.

Jake Gyllenhaal a Sea Wall/A Life-ban (Fotó: Richard Hubert Smith)

„Minden este, rögtön mielőtt Tom felment a színpadra, megöleltük egymást. Ennek meg kellett történnie. A show nem kezdődhetett el az ölelés nélkül. Egy bizonyos értelemben azt érzem, hogy maga az előadás erről az ölelésről szólt. Az ölelés pillanatában összehoztunk két különböző embert, két különböző történetet, két különböző írótól. Néha elgondolkodok, hogy miért is szeretem ennyire a színházat. Ezekért a pillanatokért.” – foglalta össze a darab szépségét az A Life monológ főszereplője, Jake Gyllenhaal. Az Oscar-díjra jelölt színésznek ez volt a harmadik Broadway szereplése, és második közös munkája Nick Payne-nel.

A két író Broadway kollaborációja előtt Simon Stephens Sea Wall-ja önálló monodrámaként is sikert sikerre halmozott a brit színházakban. Az előadás 2008-ban debütált a londoni Bush Theatre-ben, Andrew Scott főszereplésével. A darab tíz évvel később az Old Vic Theatre-ben is bemutatkozott, majd rövidfilm is készült belőle, ami tulajdonképpen maga az előadás-felvétel néhány változtatással. A kritikusokat lenyűgözte a mára már többszörös BAFTA- és Olivier-díjas Andrew Scott játéka. „Eddig minden darab, amit valaha írtam vegyes fogadtatásban részesült. A Sea Wall soha egyetlen rossz kritikát sem kapott.” – mondta egy interjúban Stephens, aki kifejezetten Scottra írta drámáját.

Andrew Scott a Sea Wall-ban (Fotó: Kevin Cummins)

„Csak azért, mert nem tudjuk, az nem jelenti azt, hogy soha nem fogjuk tudni. Egy nap megtudjuk.” A Sea Wall/A Life két olyan történetet mesél el, amelyet mindenkinek ismernie kell. Olyan kérdéseket érintenek, amelyek meghatározzák, mit jelent apának, férjnek, gyereknek, embernek lenni. A történetek segítenek megérteni az élet ambivalenciáját, hogy a fájdalom és a veszteség a szeretet és a kötődés velejárói. Ezt valóban nehéz feldolgozni, ám egyiket sem lehet megtapasztalni a másik nélkül. A két karakter követése közben magunk is elgondolkodhatunk, feltehetünk kérdéseket istenről és a halálról anélkül, hogy azt éreznénk, a monológok ránk erőltetik a válaszokat ezekre. Abe és Alex nem képmutatók, csupán két ember tele hibával, kétséggel, félelemmel, szeretettel, veszteséggel és reménnyel. Történeteiket azért osztják meg a közönséggel, hogy megszabaduljanak a lelkükre telepedett tehertől.

Jelenet a Sea Wall/A Life-ból (Fotó: Richard Hubert Smith)

A Sea Wall-lal már korábban találkoztam Andrew Scott fent említett előadás-felvételének köszönhetően. Ennek hatására kezdtem érdeklődni a monodrámák iránt, amely szerintem – a megfelelő kezekben – az egyik legerőteljesebb színházi műfaj. Az a katarzis, amelyet egy jó monodráma elérhet, nem hasonítható semmihez, és azt gondolom több hasonló előadásra van szükségünk. Az új történettel kiegészült monológ Tom Sturridge és Jake Gyllenhaal által felolvasott hangoskönyvként jutott el hozzám. A Sea Wall/A Life csupán meghallgatva, a színpadkép és a színészek látványa nélkül is lehengerlő. A két férfi elmélkedése közül a legmeghatóbb talán Abe visszatérő gondolatmenete a halálról, amely ironikus módon pont életének azon szakaszában foglalkoztatja, amikor gyermeke születése előtt áll. Ez valahogy így hangzik: „Három féle halál van. Az első, amikor a testünk működése leáll. A második, amikor eltemetjük a testet vagy elégetjük. És a harmadik, az egy pillanat valahol a távoli jövőben, amikor  utoljára mondják ki a nevünket. Vajon a gyermekünk nevét ki fogja kimondani utoljára?”

A Sea Wall/A Life ismételten egy olyan történet a Broadway-ról, amellyel nemzeti hovatartozástól függetlenül lehet azonosulni. Az erőteljes gondolatok és katartikus érzelmek, amelyeket a darab átad a közönségnek, biztosan megindítanák a hazai színházbarátokat is.

Számos tehetséges színészünk van, akiknek a jóvoltából a magyar közönség is megismerhetné Abe és Alex történetét. Csak két ember, két történet és a közönség találkozására van hozzá szükség, amelyhez a Katona József Színház Sufnijának intim tere tökéletesen alkalmas lenne. A darab műfajilag és tartalmilag is könnyedén be tudna illeszkedni a színház repertoárjába.

Kiemelt kép: Tom Sturridge és Jake Gyllenhaal a Sea Wall/A Life című darabban (Fotó: Playbill)