Heti Broadway ajánlónkban ezúttal egy olyan musical kerül a középpontba, amely kötelező darabnak mondható a Broadway rajongók között, valamint a hazai színházbarátok számára sem ismeretlen. A musicalből a filmadaptáción kívül egy kevésbé ismert, és véleményem szerint alulértékelt magyar produkció is készült már. Ez a darab pedig nem más, mint a mai Broadway-generáció legnagyobb inspirációja, a Rent.

Rent

„Ezekben a veszélyes időkben, amikor a világ feltépi az összevarrt sebebeket, sokat tanulhatunk azoktól, akik mindennap úgy néznek a halál szemébe, hogy közben nem bújnak el az élet elől, hanem segítenek, összefognak és közösséget alkotnak.” – mondta az időtlen musicalsiker megalkotója, Jonathan Larson, akinek nem csak a műve, hanem élete is tragikus, ugyanis a Tony-díjas drámaíró a Rent off-Broadway bemutatója előtt egy nappal hunyt el. Habár a Broadway legnagyobb elismerését csak poszthumusz-díjként kaphatta meg, a zenés színházban örökké elismert név marad.

Részlet a Rent eredeti Broadway produkciójából (Fotó: Broadway Direct)

„Egy dal kell még. Egy dal, mit itt hagynék. Egy dal, mielőtt elmennék”

Larson történetét Puccini Bohém élet című operája ihlette, és a két mű valóban sok szempontból párhuzamba vonható egymással. Az 1896-os darab szintén művészek életével foglalkozott, amelyben megjelenik a kor betegsége, a tuberkulózis. Az újragondolt történet középpontjában egy csapat fiatal, New York-i alkotó áll, akiknek a szegénység mellett az AIDS-szel is meg kell küzdeniük, miközben az önmegvalósításra törekszenek.

Minden főszereplőnk egy-egy archetípusa a carpe diem-szellemiségű alkotóművészeknek, és egyénenként is fontos elemei a bohém közösségnek. Megismerhetjük az idővel versenyt futó dalszerzőt, Rodgert; a kitaszított intellektuelt, Collinst; a végletekig lázadó Maureent; a jólelkű transzvesztitát, Angelt és a drogfüggő táncost, Mimit. Mindaz, ami a karakterekkel történik Mark szemén keresztül látjuk, aki Rodger lakótársa és így maga is a közösség része, ám mégis több szempontból is kívülállóként tekinthetünk rá, aki könnyen képviseli a közönség nézőpontját. Mark a csapat filmese, aki kamerákon keresztül látja a világot. Részben ez a tulajdonsága segíti karakterét abban, hogy kevésbé legyen a cselekmény elszenvedője, és inkább, mint narrátor legyen jelen a történetben. A hobbija vagy inkább a művészi ág, amit képvisel – mint az összes többi szereplőnek – összefonódik a személyiségével.

Rent (Fotó: Playbill)

Hogyan mérhető egy év? – ez a musical legfontosabb kérdése, amely végig velünk marad a történet során annak ellenére, hogy már a darab első szava megadja a pontos választ: egy év 525.600 perc. (Onnan ismerszik meg az igazi Rent rajongó, hogy egy évet át tud váltani percre gondolkodás nélkül.)

Az év, az idő és az évszakok fontos motívumai a darabnak, hiszen egy olyan közösséget mutat be, akik reménytelenül küzdenek az idővel, akik valami megnyugvást próbálnak találni a látszólag értelmetlen elmúlásukban. A darabban megjelent HIV fertőzöttek Larson szavaival élve mindennap a halál szemébe néznek, viszont ezt közösségként teszik. Ezt szemléltetik azok a jelenetek, amikor a betegek összegyűlnek, és egymást bátorítva próbálnak élni azzal a tudattal, hogy papíron már három éve bele kellett volna halniuk a kórba. Ezek a megható pillanatok szintén Mark nézőpontján keresztül jutnak el a közönséghez, aki ironikus módon ebben a helyzetben is külső szemlélője a közös tragédiának: legtöbb barátjával ellentétben Mark egészséges és nem fenyegeti a halál.

Hogyan mérhető az emberi élet? Napokban? Napnyugtákban? Nevetésben? Küzdelemben? A Rent egy sokkal jobb mértékegységet javasol: a szeretetet. Ez a gondolat hozzásegíti a közönséget is ahhoz, hogy a karakterekhez hasonlóan éljenek a mának, illetve becsüljék meg szeretteiket és barátaikat. A valódi választ a Rent örök kérdésére Jonathan Larson fogalmazta meg a legjobban: „Nem az számít, hány évet élsz, hanem az, hogy hogyan töltöd ezt az időt.”

Jordan Fisher és Brennin Hunt a Rent Live produkcióban (Fotó: Fox)

„A háború ellentétje nem a béke, hanem az alkotás.”

A Rent Amerikában szinte rögtön közönségsikerré vált, amely több tényezőnek is köszönhető. Először is, 1996-ban, amikor a musical beköltözött a Nederlander Theatre-be, a produkció egy teljesen új néző-generációt vonzott magával. Az elérhetetlen és tökéletes hősök helyett hétköznapi fiatalok reprezentálták magukat a színpadon, akiknek a problémáival a közönség is azonosulhatott.

A Rent a korábbi Broadway előadásoktól eltérően alacsonyabb társadalmi osztályokat szólított meg, és az alkotók tettek is azért, hogy a célcsoportnak lehetősége nyíljon beülni a darabra, ezáltal pedig inspirálódni. A Rent volt az első Broadway produkció, amely bevezette a mára már hagyománnyá vált Broadway Lottery-t. Az eseményen az első két sorban fenntartott helyekre lehetett kedvezményes jegyeket nyerni az előadás kezdete előtt pár órával. A show ezzel a stratégiával forradalmasította a jegyértékesítést a Nagy Fehér Úton.

A Rent azonban tartalmilag is korszakalkotó, hiszen merészen és életszerűen reprezentálta az AIDS-korszakot, és annak elszenvedőit. Nem hiába nyert a produkció Pulitzer- és négy Tony-díjat az 1996-os gálán. A Rent több mint 5000 előadás után, 2008-ban került le repertoárról, ám 2005-ben az eredeti szereposztás visszatért a filmadaptációra olyan színészekkel, mint Adam Pascal, Idina Menzel és Anthony Rapp. 2017-ben a Fox létrehozott egy élő televíziós produkciót is a legendás musicalből, amelyben olyan színészek is feltűnnek, mint Jordan Fisher és Vanessa Hudgens. Ez a feldolgozás egy hatalmas show-t varázsolt a nézők elé, akik nem csak a képernyők előtt, hanem a helyszínen is részesei voltak a musical újraélesztésének, sőt a záró akkordokra az eredeti szereposztás is megjelent.

Részlet a magyarországi Rent produkcióból (Fotó: Győri Nemzeti Színház)

„Nincs más út már, nincs másik cél. Nincs más, csak ma élj.”

A musical majdnem két évtizedes pályafutása alatt az egész világot bejárta, és Magyarországra is eljutott. Az ikonikussá vált betétdalokat Miklós Tibor fordította, majd 2001-ben színpadra is került a magyar Rent a Győri Nemzeti Színházban. A produkciót utoljára 2010-ben játszották, azonban a cast album és néhány felvétel az előadásból mai napig elérhető YouTube-on. Azt gondolom, a Rent itthon kevesebb elismerést és népszerűséget kapott, mint azt megérdemelné, holott egy legendás musicalről van szó, amely biztosan közönségére találna, és sikeres lehetne bármelyik fővárosi zenés színházban.

Kiemelt kép: A Rent eredeti szereposztása (Fotó: NY Daily News)