A múltheti ajánlóban megismerkedhettünk egy tipikus musical műfajjal, amely a Broadway popularitását igyekszik elősegíteni. A popzene színpadra állítását és a koncertélmény megteremtését azonban nem csak a jukebox musical képes előidézni. A világszerte nagy népszerűségnek és sikereknek örvendő Kinky Boots egy pár ikonikus, vörös magassarkúval és a közönség inspirálásával tör ki a szürkeségből.

Kinky Boots

A Chicago-ban debütáló produkció a 2010-es években nemcsak a Broadway-t, hanem az egész világot meghódította. Habár 2019-re minden helyszínén bezárt, a Kinky Boots West End-es szereposztása a pandémia alatt az online térben visszatért a The Show Must Go On YouTube csatornáján megosztott előadásfelvétel formájában. Így léphettem be én is a képernyőn keresztül Lola világába, amely nemcsak a csillogásról és a zenéről szól, hanem arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire fontos megtalálni önmagunkat, és rájönni, hogy mégsem vagyunk annyira különbözőek, mint azt elsőre gondolnánk.

A Kinky Boots eredeti szereposztása (Fotó: Matthew Murphy)

A Kinky Boots musical az azonos című film színpadi adaptációja, melynek alapját valós események ihlették. A történet a képernyőkön nem aratott elsöprő sikert, azonban a színházban hamar közönségére talált. Ennek oka leginkább a lehengerlő zenei betét és a színészek alakítása volt, ám azt a tényt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Broadway célközönségét tekintve a színpadi adaptáció egy indokolt és nagyszerű döntés volt. A Kinky Boots ugyanis egy nem mindennapi és merész történetet dolgoz fel, főszerepben a drag queen-nel, Lolával, aki miután találkozik a cipőgyárossal, Charlie-val, egészen egyedi cipők tervezésébe kezd, annak reményében, hogy ezzel a forradalmi ötlettel egy piaci rést tölthetnek ki, és megmenthetik a cipőgyárat a csődtől. Charlie és Lola hamarosan rájönnek, hogy sok mindenben hasonlítanak: a Not My Father’s Son című megindító dalban mindketten megnyílnak a másik felé, és kiderül, hogy egyikük sem akart megfelelni családja elvárásainak. Charlie csak apja halála miatt maradt a gyárban, Lolából pedig egyértelműen nem egy profi boxoló lett. A két férfi inkább önmaguk kiteljesedésében látta a jövőt, különös barátságuk pedig még inkább arra ösztönözte őket, hogy merjenek valami újat alkotni és kitörni a tömegből.

Stark Sands és Billy Porter a Kinky Boots-ban (Fotó: Matthew Murphy)

A Kinky Boots cselekménye mintha csak a New York-i színpadra született volna, hiszen a Broadway az a médium, amely a legsikeresebben, leghitelesebben, mindig a kornak megfelelően és elsőként állított színpadra transz- és homoszexuális karaktereket. Ez a téma az Őrült nők ketrece című darab (1983) óta a Broadway-n van igazán otthon, nem a televízióban vagy a filmeken. A meleg közösség elsősorban a színpadon találkozhatott a valódi reprezentációjával olyan korai úttörő műveknek köszönhetően, mint a The Boys in the Band (1968), A tánckar (1975), a Falsettos (1992), vagy a Hedwig and the Angry Inch (1998 – off-Broadway). A Kinky Boots színpadi adaptációjának sikerét az író, Harvey Fierstein is biztosította, hiszen korábban ő kapott Tony-díjat a korábban említett Őrült nők ketrecéért, valamint a Newsies dalszövegeit is ő szerezte, így a filmadaptációkban volt már korábbi tapasztalata. Ez a társadalmilag érzékeny téma tehát nem csak hazai pályán, hanem a legprofibb kezekben került ismét feldolgozásra 2012-ben. A szerzőhöz ráadásul a világhírű Girls Just Wanna Have Fun című szám előadója Cyndi Lauper zenéi társultak, aki a popzenei stílus felé nyitotta meg a produkciót. Az énekesnő a Kinky Boots betétdalainak köszönhetően az első nő volt, aki Tony-díjat nyert a Legjobb Eredeti Zene kategóriában.

Brendon Urie a Kinky Boots-ban (Fotó: Matthew Murphy)

Az Al Hirschfeld Theatre-ben több mint 2500 előadást megélt produkció a 2013-as Tony-gálán hat díjat zsebelt be, köztük a legjobb musicalnek járó elismerést, valamint az év férfi musicalszínésze Billy Porter lett, aki legendásan alakította Lola szerepét. A musical azóta rengeteg rajongót inspirált, valamint egy új közönséget vonzott be a színházba, ugyanis Charlie szerepét a Broadway-n olyan énekesek is alakították, mint Jake Shears, David Cook, sőt a Panic! at the Disco frontemberének, Brendon Urie-nak is volt szerencséje bulizni a színpadon abban a bizonyos hat centis magassarkú csizmában.

A Kinky Boots minőségi Broadway musicalként egy fontos üzenetet közvetít a közönségnek egy könnyed és szórakoztató formában. Az előadás mindenki számára garantálja a jó hangulatot, a jókedvet, sőt talán a szereplőkön kívül a nézőtéren ülőket is arra inspirálja, hogy fogadjanak el valakit úgy, ahogy van. Az itthon bemutatott musicalek közül a legjobban talán a Billy Elliothoz tudnám hasonlítani, hiszen mindkét darab igyekszik leszámolni a sztereotípiákkal, hol megindító, hol pedig humoros módon. Éppen ezért azt gondolom, Magyarországon az Erkel Színházban megtalálhatná a helyét a Kinky Boots is.

Kiemelt kép: Stark Sands és Billy Porter a Kinky Boots-ban (Fotó: Matthew Murphy)