A Broadway deszkáin: Into The Woods

Mai Broadway ajánlónkban James Lapine és Stephen Sondheim második közös munkája kerül terítékre, amely legalább annyira nagyszerű, mint első musicalük, a korábban már bemutatott Sunday in the Park with George. A darab 2014-ben hazánkban is színpadra került a Pesti Magyar Színházban Vadregény címen.

Mindenféle elfogultság nélkül állíthatom, hogy Stephen Sondheim a legzseniálisabb alkotó a Broadway közösségben. Munkásságát minden szakmabeli elismeri, legyen az színész, rendező vagy zeneszerző. Sondheim művei pedig sok-sok napjainkban aktív New York-i művészt inspiráltak. Habár minden darabjának egyéni stílusa és tipikus hangzásvilága van, mégis minden egyes musical, karakter és zenei motívum különbözik egymástól, és mindegyiknek megvan a saját összetett szépsége. A zeneszerző idén ünnepelte 91. születésnapját, és olyan alapművekkel ajándékozta meg a musical-rajongókat, mint a West Side Story, a Gypsy, a Company, a Sweeney Todd vagy a Sunday in the Park with George. Hosszú karrierje során olyan legendás szerzőktől tanulhatott, majd dolgozhatott együtt, mint Richard Rodgers, Oscar Hammerstein vagy Hal Prince. Ez a sok tapasztalat segítette hozzá Sondheim-et ahhoz, hogy megalapozza a saját stílusát, és a 20. század legmeghatározóbb Broadway személyisége legyen. Az Into The Woods-on keresztül tökéletesen ábrázolható Sondheim egyedi és zseniális gondolkodása a musicalekről, a történetmesélés és a zene összehangolásával.

Into The Woods

„Vigyázz, hogy mit mesélsz, / Gyermeked figyel…”

Ha röviden kellene jellemezni az Into The Woods-ot, annyit mondanék: „tündérmese extrákkal”. Azonban, ha jobban elmélyülünk a darabban, láthatjuk, hogy ennél sokkal többről van szó. Az Into The Woods nem csak a történet miatt izgalmas, hanem a zenei motívumok összessége, a karakterek és a meglepően mély tanulság is hozzájárul a darab népszerűségéhez. Összetettsége miatt a musical a felnőtt közönség számára is magával ragadó, a gyerekszemmel pedig humoros tündérmese „mash-up” jelenik meg a színpadon. A hatalmas elismerés és siker ezúttal azonban nem tükröződik az elnyert Tony-díjak számában. Ennek az oka pedig az, hogy 1988-ban, amikor a Woods tíz díjra is nevezve volt, a versenytársa a West Enden már két éve sikeresen futó Az Operaház fantomja volt. Sondheim és Lapine mesedarabja azonban még így is kiérdemelt három elismerést. A 2002-ben felújított musical pedig szintén felhelyezett további két Tony-t a produkció polcára.

Az Into The Woods története nagyon egyszerű: vegyünk egy pár jól ismert mesebeli karaktert, mint Piroska, Babszem Jankó, Hamupipőke, Aranyhaj. Helyezzük őket a színpadra, és egyéni történeteiket fűzzük fel egy nagy szálra, amelynek helyszíne az erdő, ahol mindenki találkozhat, és ahol az egyéni happy ending-ek hirtelen összekuszálódnak. De persze, a darab végére minden megoldódik, mindenkinek beteljesül a vágya: Hamupipőke megtalálja a hercegét, Babszem Jankó elhozza az aranyat az óriások földjéről, valamint visszakapja imádott tehenét, a történet két fő karaktere pedig visszafordítja a boszorkány átkát. Mindenki boldogan él, amíg meg nem hal… Azonban a darabnak van egy második felvonása is.

Az Into The Woods sok szempontból hasonlítható a népszerű Shrek című animációs filmhez. Mind a kettő amolyan „tündérmese kritika”, amely kiparodizálja a gondtalan mesebeli létezést, és a karaktereket kicsit kirángatja ideális világukból, eljátszva azzal a gondolattal, hogy a mesék mennyire állnák meg a helyüket a valóságban. A Woods gyakorlatilag arra kényszeríti a figuráit, hogy a mese vége után folytassák az életüket a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” rigmusán túl. Ennek ad helyt a második felvonás. A történet indulásakor három szálon futnak az események, amelyben az első mondattól kezdve minden karakter saját önző vágyait, életcélját fogalmazza meg, amelyek teljesülhetnének is a szeparált mesevilágukon belül. A második felvonásban azonban mindenkinek szembesülnie kell azzal, hogy az Into The Woods világában nem ők vannak a középpontban, csupán egy szálat képviselnek a sztori egészében. Itt pedig az egyéni kívánságoknak a beteljesülés után következményei vannak, komoly döntéseket kell hozni, ehhez pedig a saját történetükből érkezett, önző figurák nincsenek hozzászokva, és egyre bizonytalanabbá válnak. Olykor a hibást keresve ujjal mutogatnak egymásra, máskor pedig magukat mentve áldoznak fel másokat, hogy saját bőrüket mentsék. Amikor a „másnapos” mesefigurák szemben állnak az égig érő paszulyon leereszkedett óriással, jobb híján a narrátort dobják elé, ezzel pedig lebontják a negyedik falat, és a káosz végleg elhatalmasodik. Többé senki nem tudja a történetet mesélni, és a karakterek a kiszámíthatatlan valóságban találják magukat.

Az Into The Woods legfontosabb eleme az olykor cinikus humor, amely remekül működik a színpadon és a közönség is tökéletesen rezonál rá. A karakterek butasága és életképtelensége komikus hatást kelt. Ez az elem a darab felszínét adja, azonban, ha mélyebben megvizsgáljuk az előadást, csak akkor derül ki, miért is olyan magával ragadó valójában. Sondheim az Into The Woods-ban a musicalek storytelling művészetét a lehető legtisztábban tárja elénk, amely nem más, mint a visszatérő zenei motívumok sokasága és az egészet alkotó variációja. Sok ilyen motívum felfedezhető sokadik hallgatásra, azonban mindegyik közül legkiemelkedőbb a „varázsbab-motívum”, amely az egész előadás alatt érvényesül, hiszen ez minden bonyodalom okozója. A Woods nagyon különleges ebből a szempontból: nem csak a karakterek, de a fontos tárgyak is reprezentálódnak a zenében, és ezek variánsaiból jön létre maga a musical, amely nem csak látványban, de a zenén keresztül is meséli a történetet. A dalbetétek pedig az olyan legendás színészek alakításának köszönhetően válnak igazán tökéletessé, mint Bernadette Peters vagy Chip Zien.

Sondheim darabja 2014-ben Magyarországon is bemutatkozott a Pesti Magyar Színházban. A szöveget Galambos Attila fordította, akinek olyan Broadway musicalek magyar változatát köszönhetjük, mint például Az Operaház fantomja, a Funny Girl vagy a Hello Dolly!. Azt gondolom, jó ötlet lenne ezt az örökzöld musicalt felújítani, és újra egy magyar színház repertoárjába emelni.

Kiemelt kép: Részlet az Into The Woods-ból (Fotó: Martha Swope)