A Broadway deszkáin: Fun Home

A mai Broadway ajánló középpontjában olyan előadás áll, amelynek történetét 2015-ben ismerte meg a világ. A Fun Home olyan témákat feszeget, amire azelőtt még nem volt példa a Broadway-n, és a színház nézőterének kialakítása sem mindennapi. Ha egy monumentális produkcióra számítunk tánckarral és drága díszlettel, ezúttal csalódni fogunk. A Fun Home több szempontból sem egy tipikus Broadway musical.

Fun Home

Alison Bechdel 2006-ban írta meg a Fun Home című illusztrált önéletrajzát, amelyben újraéli gyerekkorának két meghatározó szakaszát, számot vet az elmúlt 43 évéről, valamint megpróbálja külső szemmel értelmezni a kapcsolatát az apjával, aki pár héttel halála előtt fedte fel legnagyobb titkát a családja előtt. Alison apja, Bruce, aki szintén megjelenik a visszaemlékezésekben, meleg volt, gyakran tanítványaival és az alkalmazottjaival is volt viszonya. „Az apám és én pontosan ugyanolyanok voltunk. Az apám és én egyáltalán nem hasonlítottunk.” Alison és Bruce mégis több mindenben hasonlítottak, mint az elsőre gondolták volna, ám életük során képtelenek megnyílni egymás előtt. „Ugyanabban a pennsylvaniai városban nőttünk fel. Ő meleg volt, én is. Ő öngyilkos lett. Én pedig… egy leszbikus karikaturista.”

A Fun Home 2015-ben mint musical mutatkozhatott be a Broadway legegyedibb színházában, már ami a színpad és nézőtér viszonyát illeti. A Circle in the Square Theatre egészen kicsi, 650 férőhelyes játszóhely felépítése elősegíti azt, hogy a néző és a színdarab intim közeget hozzon létre. Ez annak köszönhető, hogy a nézőtér nem frontálisan van kialakítva, mint a hagyományos színházakban, hanem három oldalról veszik körbe a teret, ahol a valódi eseményeknek lehetünk szemtanúi. Ez a Fun Home esetében különösen előnyös, hiszen ez az előadás a valóságot ábrázolja, mélyen megszólítja és gondolkodásra sarkallja a nézőket.

„Biztos van egy pillanat, amit elfelejtetettem. Amikor azt mondod, látsz engem.”

A Fun Home már a címében is megjelöli a műfaját, ami nem más, mint a tragikomédia, hiszen a „fun” szó esetünkben a Bechdel-család temetkezési vállalkozására („funeral”) utal. A kezdeti könnyed, ám mégis feszült légkörben Alison visszaemlékezésein keresztül megismerjük a családjának többi tagját is, két idősíkon. A retrospektív musical nem lineárisan követi nyomon a lány életszakaszait, csupán naplószerűen kiemel egy-egy fontosabb momentumot az életéből. Alison három életszakaszban is testet ölt. Láthatjuk a 9 éves „kicsi” Alisont, aki mindig meg akar felelni az apjának, viszont már észreveszi, hogy jobban vonzódik a nőkhöz, ő maga pedig ki nem állhatja a feminin ruhákat. A kislány ideális családról álmodozik, amelyet a tévében lát, miközben a háttérben a szülők veszekedését hallgatja. A 19 éves „középső” Alison a nő egyetemista énjét testesíti meg. Ebben az életszakaszban kezdi el felfedezni önmagát mint művész és mint leszbikus nő. Barátnője biztatására a hazaküldött levelek egyikében a lány a szüleinek is elmondja, hogy meleg. A felnőtt Alison látszólag narrátorként van jelen, ám ő is részese az eseményeknek. A történet az ő számvetése nélkül nem jöhetne létre.

„Mindegy, mit mondasz, csak tüntesd el a félelmet a szemében.”

Minél több képet látunk a Bechdel család életéből, annál jobban érezzük a felszín alá söpört feszültséget, és a „fun” home valóban „funeral” home-má változik. Ezt alátámasztják az abszurd jelenetek, Bruce egyre inkább kibontakozó manipulatív jelleme, amely egyre világosabb, hogy saját frusztrációjából ered. Egyre nehezebb megmondani, hogy apja-lánya valóban a végletekig különböznek, vagy éppen hogy túlságosan hasonlítanak egymásra. Alison és Bruce összetett kapcsolata zseniálisan megmutatkozik a zenében is. A két karakter már a nyitányban megoszt egymással néhány érdekes sort, melyről a hasonlóságukra következtethetünk, hiszen a hangjuk kellemesen összecseng, miközben ugyanazt a szöveget éneklik. Ám ezt a harmóniát rögtön meg is kérdőjelezi a zene, hiszen egy ponton a két karakter disszonánssá válik. Ezt az állapotot pedig csak úgy lehet megszüntetni, ha egyikük alkalmazkodik a másik dallamához, és ezt a gesztust sokatmondóan a felnőtt Alison teszi meg. Ez egy példa a darabban megjelenő zenei jelképekre, amelyek rengeteget árulnak el a karakterek viszonyáról, és emiatt teljesedik ki az illusztrált önéletrajz egy zenés előadás formájában.

„Ez nem lehet az utolsó…” A darab végén a szálak összeérnek, és elérkezünk ahhoz az emlékhez, amely kulcsfontosságú a felnőtt Alison számára. Legalábbis az lehetne. A „középső” Alison hazalátogat, és az apjával elmegy egy közös kocsikázásra. Az idősíkok a darabban először megtörnek, amint a felnőtt Alison arra biztatja fiatalabb énjét, hogy nyíljon meg apja előtt és kezdeményezzen valamilyen beszélgetést. Hiszen ő már tudja, ez az utolsó beszélgetésünk. Apa-lánya mégsem tud kitárulkozni, és nem beszélnek másról mint felszínes, semmitmondó dolgokról, mint ahogy azt egész életükben tették. Eközben az egyetemista lány csak az elsuhanó telefondrótokat figyeli az autó ablakából.

Jeanine Tesori és Lisa Kron műve 2015-ben öt Tony-díjat is kapott, köztük a legjobb musicalnek járó elismerést is, valamint Michael Cerveris elnyerte a legjobb főszereplőnek járó díjat is Bruce alakításáért. Egy lehetséges Fun Home filmadaptáció is tervben van, amelyben az apa szerepét Jake Gyllenhaal játszaná. Az egy felvonásos zenés darab akármelyik kamaraszínpadon vagy stúdióban is megvalósítható lehet hazánkban, ahol a nézőteret is könnyen lehet alakítani. Például a Katona Kamrája vagy a Radnóti Teslája is alkalmas lehet egy Fun Home megrendezésére. Ez a darab remek bizonyíték arra, hogy nem feltétlenül kell monumentális díszlet és hatalmas színpad egy minőségi Broadway musical létrehozásához.

Kiemelt kép: Részlet a Fun Home-ból (Fotó: Joan Marus)