A Broadway deszkáin: Company

Ezen a héten a Broadway világának egyik hamisítatlan, legendás musicalje kerül sorra, amely 1970 óta folyamatosan elvarázsolja a nézőket. Az, hogy hogyan tud a Company ennyi év után is ugyanolyan hatással lenni a közönségére, annak csupán egyetlen oka van: cikkünkből kiderül, hogy mi az, ami igazán egyedivé teszi ezt a színdarabot.

Company

Házasság. Mit ad egy embernek? Teszi fel ezt az egyszerű, mégis nehezen megválaszolható kérdést Stephen Sondheim örökérvényű musicalje. A színdarab talán nem találja meg a megoldást, mégis még öt évtized után is képes elgondolkodtatni nézőit.

George Furth és Stephen Sondheim koprodukciója kezdetben több színműnek készült, de mindegyik középpontjában három embertípus állt: egy házaspár és egy kívülálló férfi. A szerzőpáros Harold Prince tanácsára, – akinek olyan klasszikus produkciókat köszönhet a zenés színházi szakma, mint a West Side Story, a Hegedűs a háztetőn vagy a Sweeney Todd, – egy musicalt készített a hét különböző anyagból. Így született meg a Company, amely az 1971-es Tony-gálán a rekordszámú tizennégy jelöléséből hatot zsebelt be. Azóta a musical egyre sikeresebb: a West End közössége 1996-ban felújította Bobby és „őrült, házas” barátainak történetét, amely három Olivier-díjat is kiérdemelt. A Broadway 50 év után is Company-lázban ég: 1995 és 2006 után a show hamarosan megéli a harmadik felújítását is New Yorkban.

„Én majd gondoskodom rólad. – De én kiről fogok gondoskodni?”

A Company az 1970-es évek hajnalán íródott, és ennek megfelelően reflektál a kor társadalmi problémáira. A főszereplőnk Robert… Vagy ahogy a tíz házas barátja szólítgatja: „Bobby. Bobby Baby. Bobby Bubi.” Az éppen 35. születésnapját ünneplő férfi élete kissé eltér az átlagtól, már ami az 1970-es évek valóságát illeti. Robert ugyanis barátaival ellentétben nem hogy nem házasodott meg, még komoly kapcsolatra sem tudja elkötelezni magát. Így éli mindennapjait az öt házaspárral és éppen aktuális barátnőivel körülvéve. A férfi kívülről szemléli a házaséletet, és azt hiszi, ez elég ahhoz, hogy át is élje azt, és mindent tudjon róla. Elmondása szerint maga is készen állna a nászra, csak éppen még nem találta meg a megfelelő partnert hozzá, ám hamar kiderül, hogy önmagának is hazudik ezzel kapcsolatban. A barátai folyamatos unszolása tényleg elhiteti Bobby-val azt, hogy eléggé felnőtt egy komoly kapcsolathoz, de az egyedülálló férfinak végül rá kell jönnie, hogy az ideális elképzelése a házasságról nem létezik, és az elköteleződés nem tud csak „egy kicsit” megtörténni.

A Company igazi lelki utazásra hívja a nézőit, amely során mindenki külső szemszögből, különböző párkapcsolati archetípusokat megismerve teheti fel a kérdést: mit ad a házasság egy embernek? Ha nem tökéletes, nem biztonságos, nem olyan, mint ahogy megálmodtuk, akkor ugyan mi a lényege?

„Attól ne félj, hogy nem lesz tökéletes. Inkább attól félj, hogy nem lesz.”

A szerelem és a házasság alapvetően időtlen téma a művészetben, ám ahogy telnek az évtizedek, a normák is úgy változnak. A romantikus elképzelések elavulnak, a házasság értékei átalakulnak és idomulnak az éppen aktuális nézetekhez. A művészetnek egyfajta felelőssége folyamatosan elővenni és megújítania ezt a kérdést, hogy a kor embere mindig megtalálja benne saját, modern értékeit. De mit tud hozzátenni korunk házasság-felfogásához egy történet az 1970-es évekből? Sondheim különös társasága attól válik korszakalkotóvá, hogy a korábban megszokott színházi produkciókkal ellentétben nem egy lineáris cselekményt ábrázol.

A Company az úgynevezett koncepció-musical műfajába tartozik, amely először a Broadway aranykorában, Rodgers és Hammerstein darabjaiban kezdett el kibontakozni. Azonban a Company az első kommersz darab, amely egy narratíva helyett egy érzést vagy esszenciát állított színpadra. A darab kezdetben egy olyan diskurzust közvetített, amelynek a központi gondolata mindig a házasság és az emberi kapcsolatok voltak, ám a musical folyamatosan és láthatóan változik még napjainkban is. Illetve a koncepció változik. Sondheim színdarabja már nem egy férfi életéről szól, aki különböző meghívásokon és partikon vesz részt házas barátaival. Most sokkal inkább a Bobby fejében lezajlott gondolatoknak, ellentmondásoknak, küzdelmeknek lehetünk szemtanúi.

A koncepció ezen változása legmarkánsabban a Company különböző években kiadott színlapjainak leírásában figyelhető meg. A szinopszisa szerint az 1970-ben bemutatott „…Company öt házas, volt házas vagy leendő házas pár és a közös barátjuk, egy 35 éves agglegény, Robert életét mutatja be, aki képtelen elkötelezni magát egy hosszútávú kapcsolatban…” Ezzel szemben a felújított darab leírása a következő: „egy érzelmi elköteleződésre képtelen férfi 35. születésnapján átértékeli eddigi életét, kapcsolatait házas barátaival és barátnőivel.” A fókuszpont annyira megváltozott az évtizedek alatt, hogy olyan, mintha két különböző színdarabról beszélnénk. Ettől lesz Sondheim zenés színháza kiemelkedően dinamikus, élő és csodálatos.

„Sok érved van az elköteleződés ellen, de Robert, egy jó érved sincs az egyedüllét mellett.”

És hogy mi a végső következtetés? Azt mindenki döntse el magának. Ami Stephen Sondheimot illeti, a musicalek koronázatlan királya már a címmel árulkodik nekünk egy kicsit. „A szerelem társaság. Az élet társaság.” A megannyi feldolgozás közül talán a West End második felújítása a legszokatlanabb, ahol Bobby helyett a főszereplőnk már Bobbie, vagyis egy női karakter. Ez a változás is alátámasztja a Company alkalmazkodását a társadalomhoz, hiszen manapság egy 35 éves szingli férfi nem kelt akkora megdöbbenést. A „nem-csere” izgalmas csavart adott az eredeti koncepciónak. A londoni produkció első női Bobbie-ját Rosalie Craig játssza, ám az évtizedek alatt olyan sztárok léphettek az éretlen agglegény szerepébe, mint Aaron Tveit (2016), Neil Patrick Harris (2011), Raúl Esparza (2006) vagy Larry Kert (1970), illetve a házasok között feltűntek olyan nevek, mint Patti LuPone, Barbara Walsh, Alice Ripley, Stephen Colbert és Jon Cryer.

„Az a baj, hogy túl keveset akarsz. És ezt a legnehezebb elérni.”

A Company vitathatatlanul egy az örökzöld musicalek közül, amely minden korosztályt és társadalmi réteget megszólít a múltban, a jelenben, sőt a jövőben is. Komoly mondanivalója ellenére alapvetően komikus színdarabról van szó, szóval a közönség minőségi musical élménnyel gazdagodik: szórakozik, miközben fontos kérdésekről gondolkodik. Azt gondolom, hogy a Company könnyen közönségére találna hazánkban is, például a Madách Színház előadásaként.

https://www.youtube.com/watch?v=KrEmscHU64Q

Kiemelt kép: Paul Schaefer, Aaron Tveit és Lauren Marcus a Company-ben (Fotó: Daniel Rader)