A következő Broadway előadás ismét egy prózai színdarab, amelyet először a londoni Nemzeti Színház deszkáin csodálhatott meg a közönség. Az író már ismerős lehet egy korábban bemutatott mű, a Sea Wall kapcsán, amely esélyes az idei Tony-díj elnyerésére. A kutya különös esete az éjszakában Simon Stephens egy későbbi adaptációja, amely már részesült ebben az elismerésben, és – a korábban bemutatott darabokkal ellentétben – eljutott Magyarországra is.

A kutya különös esete az éjszakában

Érdekes lehet egy matematikai probléma megoldása a színházi publikum számára? A legtöbb szereplő szerint nem, azonban a tapsrend után Christopher Boone mégis teltház előtt válaszolja meg kedvenc kérdését. Akit valóban nem érdekel a fiatal fiú gondolatmenete egy érettségifeladat megoldása során, annak megvan a lehetősége arra, hogy elhagyja a színházat, hiszen a történet lezárult. Azonban a közönség mindig marad, hiszen az elmúlt két és fél órában elsősorban nem a történet, hanem Christopher egyedi, különleges módon szemlélt világa ragadta meg őket. Ez a világ kíváncsivá tesz minket. Mit jelent „mindent látni”? Mitől lesz ez több, mint a szemlélődés, amelyet az átlagemberek tesznek? Részei akarunk maradni Christopher világának, ameddig csak lehet, hiszen az tele van izgalmakkal, ingerekkel, tudásvággyal és mély őszinteséggel. Ez egy olyan világ, amelynek csak a színház eszközein keresztül kerülhetünk a közelébe.

Részlet A kutya különös esete az éjszakában című darabból (Fotó: New York Times)

„Egy dolog azért érdekes, mert gondolkozunk rajta, és nem azért, mert új.” A kutya különös esete az éjszakában Mark Haddon nagy sikerű regénye, amelyet Simon Stephens és Marianne Elliott színházi látásmódja új szintre emelt. A történet önmagában is lenyűgöző, ahogyan bemutatja nekünk Christopher Boone nem várt kalandjait, amely a szomszédban meggyilkolt kutya, Wellington tragikus esetére vezethető vissza. A feltehetőleg autizmussal küzdő, zseniális gondolkodású fiú kezdetben nem is sejti, hogy a kutya gyilkosának felderítése rejtélyek egész sorához vezeti majd őt. A fiú humoros és egyben megható utazását 2014-ben láthatta először a Broadway közönsége az Ethel Barrymore Theatre-ben, Alex Sharp főszereplésével.

„A prímszámok olyanok, mint az élet. Nagyon logikusak, de sohasem lehet megfogalmazni a szabályaikat, akkor sem, ha éjjel-nappal róluk gondolkozunk.” Az előadás valódi értékét az a színpadkép adja, amely – akárcsak Christopher világa – nem követi a szabályokat. Míg a regény a Christopher szemszögéből elmesélt történettel segíti elő, hogy a lehető legjobban átéljük egy autista fiatal életszemléletét, addig a színdarab a színház minden kreatív eszközét kihasználva eléri azt, hogy egyenesen Christopher elméjében, gondolataiban érezzük magunkat az előadás kezdetétől. A közönség nem egy színpadot lát, hanem egy örökké zsongó, a megszokott szabályokat átlépő tudatot. Az alkotók tisztában voltak azzal, hogy a színház a lehető legtökéletesebb közeg ahhoz, hogy bemutassa egy olyan komplikált elme működését, mint amilyen a fiúé. A történet színházi adaptációja nem csupán a nagy sikerű történet újrameséléséről szól, a közeg adta megszámlálhatatlan új kifejezési mód jócskán túlmutat a matematikai probléma egyszerű megoldásán.

Luke Treadaway Christopher szerepében (Fotó: The Main Edge)

„Ez azt jelenti, hogy bármire képes vagyok?” Simon Stephens átirata színház a színházban, hiszen Christopher első szám első személyben elmesélt cselekedeteit az éppen folyamatban lévő színdarabbá változtatja, amelynek részleteit az első felvonásban a fiú mentora olvas fel, mint egy narrációt. A színészek folyamatosan játszanak a negyedik fallal, illetve leginkább lerombolják azt, például, amikor (tévesen) figyelmeztetik Christopher-t, hogy a matematikai megoldásának részleteire nincs szükség egy előadásban. Sőt, maga Christopher is emlékeztet minket, hogy színházban vagyunk, amikor saját maga utasítja a rendőrt játszó színészt, illetve panaszkodik a szereposztásról („túl öreg rendőrnek”). A szereplők a darab során meg akarják győzni arról a fiút, hogy az éppen íródó könyvét színpadra vigyék, azonban Christopher kezdetben ellenkezik, mondván, hogy a színjátszás egyfajta hazugság. Pedig a színdarab már elkészült.

Részlet A kutya különös esete az éjszakában című darabból (Fotó: Hollywood Reporter)

A kutya különös esete az éjszakában kiemelkedő sikereit, Tony- és Olivier-díjait nem csak a remek színészeknek, íróknak és rendezőnek köszönheti. A vetítések, vizuális effektek, valamint a fény- és hangtechnika teszi igazán lélegzetelállítóvá és kreatívvá a produkciót. „Mindenki magáénak érezheti a történetet. A regény sem írta le vagy magyarázta meg, ki is pontosan Christopher. Itt mindent az ő szemén keresztül figyelhetünk. Úgy érezhetjük, mi leszünk Christopher.” – mondta az előadás rendezője, Marianne Elliott.

Christopher lenyűgöző története még a Broadway premier előtt, 2014-ben eljutott Magyarországra, a Centrál Színházba és a Jászai Mari Színházba is. Azonban azt gondolom, hogy a darab megérett egy felújításra, hiszen a színházfelfogás azóta sokat változott hazánkban a kísérletező kedvű alkotóknak köszönhetően. Talán egy az egyben még mindig nehéz lenne egy ilyen volumenű színdarabot átvenni, viszont nem is feltétlenül erre van szükség. Az alkotóknak már az előadás kezdetekor arra kell törekedni, hogy a színpadon látott világ legalább annyira magával ragadó legyen, mint egy autista fiú gondolkodása. Csak így lehet elérni azt, hogy a tapsrend után egy matematikai probléma megoldása is érdekes legyen annyira a nézőknek, hogy megvárják a végeredményt. A színház nyújtotta lehetőség megfelelő és kreatív kihasználásával, valamint tehetséges alkotókkal ez bármelyik hazai teátrum számára elérhető.

Kiemelt kép: Részlet A kutya különös esete az éjszakában című darabból (Fotó: Brinkhoff Mogenberg)