November 15-én Bill 77 címmel rendeznek koncertet a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője az akkor már egy hete 77 éves legendás bluesrock énekes, Deák Bill Gyula lesz, aki eddigi, csaknem félévszázados pályafutásának legismertebb dalait adja elő. A koncert sztárvendége Tátrai Tibor, Takáts Tamás és Ferenczi György lesz.

A többszörös arany-, platina és gyémántlemezes Deák Bill Gyula már veteránnak számít a teltházas nagykoncertek terén. Pályafutását Kőbányán kezdte a Sztár zenekarban, majd énekelt a Syriusban is, de leginkább a Hobo Blues Band (HBB) tagjaként lett országszerte ismert. De 1983-ban Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, az István, a királyban is szerepelt Torda táltosként, később pedig az Itt élned, halnod kell, a János vitéz és a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalben is jelentős szerepet kapott. 1984-ben Chuck Berry, a rock & roll egyik legendája, azt mondta róla: “Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam”.

Miután a HBB-ből kivált, előbb a Bill és a Box Company, majd a Deák Bill Blues Band frontembereként állt színpadra. Munkásságát számos díjjal jutalmazták, többek között 2023-ban a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át.

November 15-én pályafutása minden korszakából felcsendülnek ikonikus dalok – így a HBB, a szólólemezek, a rockoperák slágerei is. Deák Bill Gyula jelenlegi zenekarában Nagy Dénes (szólógitár), Takács József (basszusgitár), Szabó Csaba (dob) és Koltay Kurszán (billentyűs hangszerek) játszik.

Kiemelt kép: Deák Bill Gyula (Fotó forrása: hegyko.hu)