Április 16-án 21 óra 35 perckor a Bihari Táncegyüttes 65 éves évfordulójának alkalmából tűzi műsorára a Bihari 65 – A 65 éves Bihari János Táncegyüttes című ünnepi gálát az M5 csatorna.

A Bihari János Táncegyüttest Novák Ferenc (Tata) alapította 1954-ben. Az alapításkor mindössze 22 tagot számláló együttes mára már a gyerekegyüttessel együtt eléri a közel 200 fős létszámot, ami reményt ad arra, hogy a műhely szelleme és otthont adó melege nemzedékeken át öröklődjön. A táncegyüttes a kezdetektől a magyar néptánc-kincs színpadi megjelenítésének útjait keresi: a néphagyomány számukra nem csupán történeti dokumentumgyűjtemény, archív anyag, hanem újabb és újabb néptánc alkotások forrása. A népművészet értékeinek kimeríthetetlen gazdag tárházából meríteni és a magyar népzene, néptánc sokszínűségét, táji változatait megeleveníteni a színpadon – ez az együttes munkájának értelme és szépsége.

A Bihari 65 című ünnepi műsornak a Budapest Operettszínház biztosított méltó otthont. A műsor egyik főpillére az 1983-ban Novák Ferenc koreográfiájára és Rossa László zenéjére készült, Jézus szenvedéstörténetét bemutató kompozíció, mely a XXI. századi ember passiójaként  asszociálható. Az előadásban közreműködik a Bihari Táncegyüttes, illetve a Ritka Zenekar és Barátai. A producer Galambos Tibor.

Kiemelt kép: Novák Ferenc Tata (Fola)