Június 16-án kedden, 21 óra 25 perckor lesz látható az M5 csatornán a Békéscsabai Jókai Színház 2016-os Bánk bán előadása, Szabó K. István rendezésében.
A Békéscsabai Jókai Színház előadásában a jól ismert drámában az emberi viszonyok, a szerelem és szerelmi szenvedély, a hűség – a hazához és a szerelmeshez –, a féltékenység, a szülői gond és aggodalom kerülnek előtérbe, de természetesen megjelenik benne az udvarban élő idegenek pazarló életmódja, az elkényeztetett unokaöcs ármánykodása, az élősködő hamis lapkeverése, az olthatatlan vágy a paráznaságra és a hatalomra, a féktelen dorbézolás, az ország vagyonának a széthordozása. A darabot Zalán Tibor dramaturg és Szabó K. István rendező szándékosan nem aktualizálta, de – mint mondták – mindenki akaratlanul találhat áthallásokat a színpad és a mindennapi élet között. Az alkotók inkább a korszerűsítés eszközét választották a dráma 2016 márciusában történő színpadra állításakor: amit az idő kirágott a darab szövetéből, azt kivágták vagy megfoltozták, az erős drámai vonalakat még jobban kiemelték. Ez a Bánk bán előadás megtartja Katona József szándékát és üzeneteit, de mozgékonyabbá, zsigeribben átélhetővé teszi őket a mai kor számára.
A főbb szerepekben Demeter András (Bánk bán), Bartus Gyula (Petúr bán), Csomós Lajos (Myska bán), Czitor Attila (Ottó), Földesi Ágnes (Melinda), Jancsik Ferenc (Tiborc), Katkó Ferenc (Simon bán), Kovács Edit (Gertrudis), Liszi Melinda, Mészáros Mihály (Mikhál bán) és Prestis Tamás (II. Endre) látható.
Kiemelt kép: Jelenet a Bánk bán című előadásból (fotó: Békéscsabai Jókai Színház)