Október 11-én, 21 óra 5 perces kezdettel vetíti az M5 csatorna A bahcsiszeráji szökőkút című balett előadást.
A Puskin azonos című elbeszélő költeménye nyomán született táncművet a krími Bahcsiszerájban, az egykori káni palotában a valóságban is megtalálható Könnyek kútja ihlette, melynek kövezetén siratja Girej kán egykori szerelmét, Máriát. A tatár uralkodó Potocki herceg gyönyörűséges lányát, szerelmétől csúful megfosztva rabolta el Lengyelországból bahcsiszeráji udvarába, ahol azonban Zaréma, a kán első felesége féltékenységének esett áldozatul az ártatlan szépség.
A bahcsiszeráji szökőkút az 1950-es évek elején A diótörő, a Párizs lángjai és A hattyúk tava után negyedikként mutatkozott be szovjet balettmesterek interpretációjában Magyarországon. Az 1952-es premier előtt a betanítást Rosztyiszlav Zaharov személyesen irányította. A látványos és szenvedéllyel átitatott koreográfia, amely mind a szólisták, mind a tánckar számára szép és kihívásokkal teli szerepeket tartogat, nagy népszerűségre tett szert a közönség és a táncosok körében egyaránt, így kisebb-nagyobb megszakításokkal 2005-ig folyamatosan a Magyar Nemzeti Balett repertoárján szerepelt. Az Erkel Színház színpadán tizenhárom évvel később, 2018-ban újból bemutatásra került, az orosz balettirodalom egyik kiemelkedő táncjátékának koreográfiája jobban közelít az eredeti, 1934-es változathoz, a díszleteket Fülöp Zoltán tervei alapján Kerekes Szilárd rekonstruálta, míg Rományi Nóra új jelmezeket tervezett a produkcióhoz.
A főbb szerepeket Komaroc Alekszandr (Potocki Herveg), Felméry Lili (Mária), Balázsi Gergő Ármin (Waclaw), Kekalo Iurii (Girej Kán), Kerényi Miklós Dávid (Nurali), Sarkissova Karina (Zaréma), Chernakova Olga és Hangya Rita (Mária barátnői) táncolták. Az előadásban közreműködött a Magyar Állami Operaház Zenekara és a Magyar Nemzeti Balett, Yannis Pouspourikas karmester vezényletével.

Jelenet A bahcsiszeráji szökőkút című előadásból (fotó: jegy.hu)
Kiemelt kép: Jelenet A bahcsiszeráji szökőkút című előadásból (fotó: jegy.hu)