Március 2-án Krabat a Fekete Malom címmel mutatja be Hegymegi Máté rendezésében a Budapest Bábszínház legújabb előadását: Otfried Preußler ifjúsági fantasy regényéből Káli Ágnes készített bábszínpadi adaptációt. A címszereplőt Bartha Bendegúz alakítja, akit többek között olyan darabokban láthatott már a teátrum közönsége, mint a Frankenstein, A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda, a Dekameron 2023 vagy a Nem félünk a sötétben. A fiatal bábszínészt a készülő előadásról, a történet mondanivalójáról kérdeztük, de szóba került az Anima című előadás is, amelyet még egyetemistaként hoztak létre osztálytársaival, de még mindig látható az Ország Lili Stúdióban.  

Otfried Preußler regénye több mint 50 éve varázsolja el a gyerekeket és a szüleiket, a könyvnek számos feldolgozása készült már. Te ismerted korábban a történetet?

Nem, sőt, képzeld, a színházban valószínűleg én voltam az egyedüli, aki nem olvasta, mert akárkivel beszéltem, mindenki ismerte, szerették is és már vágytak rá, hogy valamilyen formában színpadra kerüljön. Az első találkozásom a történettel az osztálytársaimnak köszönhető, akik még az egyetemi évek alatt szerepeltek a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ A fekete malom című színházi nevelési előadásában, tőlük hallottam olyan kulcsszavakat, hogy varázslat, fekete mágia stb. Sajnos, mire sort kerítettem a regény elolvasására, addigra a legtöbb fordulatot elspoilerezték nekem, így az élmény is csökkent.

A történet nagyban építkezik népmesei, mondai elemekből. Ez az előadásban mennyire lesz fellelhető?

Nincs kifejezetten kiemelve, elsősorban nem erre épül az előadás, de megjelenik benne. Érdekességként valóban érdemes tudni, hogy a háború ideje alatt valóban nagyon sokan dolgoztak malmokban és rengeteg utcagyerek élt akkoriban – pont, mint a mi történetünk kezdetén.

A címszereplőt, Krabatot alakítod. Hogyan jellemeznéd őt?

Amikor elolvastam a regényt, azt mondtam Máténak (Hegymegi Máté, az előadás rendezője – A szerk.) az első maszkpróbán, hogy Krabatot gyakorlatilag ki lehetne tenni bábként a színpad szélére és úgy megcsinálni a darabot: egy szemlélődő, aki mindent megfigyel. A Fekete Malomban nem lehet bárkiben megbízni, ezért sem beszél senkinek a lelki gondjairól. Számomra pont az jelentette a nehézséget, hogy megtaláljam, mi más játszódik le benne. Eleinte nem is értettem, hogy mitől főhős, hiszen nincsen saját döntése, aztán átfogalmaztam magamban: címszereplő, de nem főhős. Ő az a karakter, akivel a néző menni tud, de nem visz véghez igazán nagy tetteket. Ettől függetlenül egyálalán nem unalmas figura: nem túl rafinált, de a helyén van a lelki iránytűje – és talán ez a legfontosabb.

Ács Norbert és Bartha Bendegúz a Krabat a Fekete Malomban próbáján (Fotó: Piti Marcell)

A lelki kitárulkozás hiánya miatt nehezebben tudtál kapcsolódni hozzá?

Azt nem mondanám. Magamban is megtaláltam azt az utat, de Máté is sokat segített ebben, hogyan tudok kapcsolódni. Inkább az volt a kérdés, hogy a színpadon hogyan lehet ezt érdekesen megjeleníteni. Nekem egyből az ugrott be, hogy filmen tökéletesen vissza lehet adni azt a világot, amik Krabatban gomolyognak, de színpadon ez már jóval nehezebb.

Aki ismeri a történetet, sejtheti, hogy a bábos elemek a varázslatok kapcsán jönnek a képbe, például a varjúvá változáskor.

Valóban, azoknál a részeknél, ahol varázslat történik, bábokat használunk, de nem csak ott, hanem például a küzdelmekkor is. Emellett azonban megint próbálkozunk valami újjal, hiszen Kálmán Eszter és Fekete Anna, az előadás bábtervezői Mátéval közösen kitalálták, hogy amikor Krabat molnárlegény lesz – tehát szinte rögtön az elején –, a többiekhez hasonlóan kap egy testbábot és –maszkot. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a maszkomat ki tudom húzni magam elé, így a maszkkal és az arcommal egyszerre játszom. Ez színészként nagy kihívás, hiszen azt már megtanultam, hogyan tudok két bábbal, vagy a bábbal és a saját testemmel egyszerre játszani, most viszont a fejemmel mozgatom a bábot, de közben nekem is játszanom kell. Ezzel a függetlenítéssel egyelőre még küzdök, de érzésem szerint jó úton haladok. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy az alkotócsapat ismét behozott egy olyan technikát, amivel megint túllépünk az átlagos bunrakun.

Bartha Bendegúz a Krabat a Fekete Malomban próbáján (Fotó: Piti Marcell)

Érdekes, hogy említed a függetlenítést, mert pont az lett volna a következő felvetésem, hogy az utóbbi időben mintha egyre több olyan előadás születne, amiben a bábszínészet mellett a prózai színészi oldalatokat is meg tudjátok mutatni.

Valóban, és azt hiszem, hogy a Budapest Bábszínház ebben nagyon jó úton jár. Én például ezért is érzem jól magam itt, mert minden igényemet kielégítik az előadások és a szerepek: egyszerre lehetek báb- és prózai színész, játszhatok gyerek-, ifjúsági és felnőttdarabban, ráadásul szinte minden bábtechnikával dolgozunk és már ezeket is vegyítjük egy-egy produkción belül. Ez egyébként egy nagy harc volt sokáig – talán valamennyire még most is az –, hogy a közönségnek megmutassuk, nem csak az a bábszínház, ahol a mozgatót nem látom. Nem kell elbújtatni a színészt, a báb remekül ki tud zárni engem, a mozgatót, ha jól van megcsinálva a jelenet. Persze, ez előadásfüggő is, én azt szeretem, amikor csak akkor mutatnak meg minket, ha van értelme. Ott van például a Holle anyó, amely vegytiszta bábszínház, abban például nincs helye a színészt fizikai valójában megjeleníteni.

Krabat története bizonyos pontokon meglehetősen sötét, komolyabb témákat is boncolgat, többször megjelenik benne például a halál. Nemrég készült egy frappáns teaser is, ami alapján sejthető, hogy az előadás hangulata illeszkedik majd a regényéhez.

Igen, az a videó szerintem is elég jól megmutatja az előadás atmoszféráját, én nagyon szeretem, ahogyan Sanyi (Márkus Sándor – A szerk.) megtervezi ezeket a teasereket. Valóban, az előadás maga sötétebb hangvételű lesz, jól visszaadja az eredeti regény hangulatát. A képi világa inkább szürkés, viszont ha megjelenik benne egy-egy szín, az kifejezetten hangsúlyos. Az egyik próbán éppen mondtam, hogy simán el tudnám képzelni ezt a darabot úgy, hogy végig egy félméter magas nehézfüstben játsszunk, illene hozzá.

Téged személy szerint mi fogott meg a történetben?

Ezekkel a kérdésekkel azért vagyok bajban, mert színészként a rengeteg elemzés és impulzus miatt már másként látok rá a történetre. Nézőként elég figyelmetlen vagyok, a történet mellett biztosan észrevennék egy-két dolgot, de ez a darab is ennél jóval többről szól, a leleményesebbek biztosan felfigyelnek még a plusz dolgokra. Itt van például a Fekete Malom, ami nem egy közönséges malom, hanem furcsa és sötét dolgok otthona, sajátos szabályokkal működik, a molnárlegények pedig egy zárt közösséget alkotnak. Számomra pont az az érdekes, hogy ebben a közösségben ki hogyan reagál az eseményekre. Mindenki elsősorban a saját bőrét akarja menteni, ezért csendben maradnak, és nem tesznek semmit, de végül eljön az a pont, amikor már nem tudnának továbbra is tükörbe nézni, ha nem lépnének. Ez a határ az, ami szerintem igazán izgalmas.

Az előadást Hegymegi Máté rendezi, akinek ez az első bábszínházi rendezése. Milyen vele a közös munka?

Máté többször dolgozott már a Budapest Bábszínházban koreográfusként, így nem ismeretlen számára ez a közeg. Leginkább a figyelmes szóval tudnám jellemezni őt: lelkes és remek ötletei vannak, de ha azt látja, hogy egy-egy jelenetben nem érezzük magunkat biztonságban, akkor elengedi azt, és megváltoztatja az eredeti elképzelését. Egy pluszréteget ad az előadásnak, hogy behozta a mozgásszínházat is, amihez alapesetben nehezen tudok csatlakozni, itt viszont érteni vélem a kódrendszerét. Nem tartom magam a legjobb mozgású színésznek, tudok ugyan működni a fizikai színházban, de nincsenek ötleteim arra, hogy kifejezzek bizonyos dolgokat, itt viszont azonnal értem, hogy mit akar mondani Máté a mozgással.

Az utóbbi időben te is többször dolgoztál olyan rendezőkkel, akik elsősorban nem bábrendezők. Mit gondolsz, tud adni új impulzust, ha más közegből érkezik a rendező?

Szerintem ezt nem lehet és nem is kell általánosítani vagy elhatárolni. Keresztes Tomi például már alapból bábszínházi keretek között képzelte el a Frankensteint, erős víziója volt, amikor megérkezett. A báb csak egy technikai dolog, aminél az egyedüli akadályt az jelentheti, hogy vannak dolgok, amire már egy báb sem képes. De a bábszínház ugyanazt a gondolkodást igényli, mint egy prózai előadás, a rendező minden esetben a külső szem, aki látja, hogy mire terelődik a fókusz. Az egyedüli, amiben talán különbözik egy ilyen próbafolyamat, hogy meg tudjuk mutatni a rendezőnek, hogy más ritmusú is tud lenni az adott jelenet, vagy éppen azokat a határokat, ameddig a báb el tud menni.

Bartha Bendegúz a Krabat a Fekete Malomban próbáján (Fotó: Piti Marcell)

A Színházak Éjszakáján játsszátok az Animát, amit még egyetemistaként mutattatok be, és bár két éve végeztetek, folyamatosan látható. Elég ritka, hogy egy vizsgaelőadás ennyi idő után is repertoáron tudjon maradni.

Azzal az előadással szemben elfogult vagyok, azt érzem, hogy az a minimum, ami kijár az Animának, hogy még mindig menjen, mert sosem élt igazán, nem érzem, azt, hogy kijátszottuk volna. Másodévesként készítettük el, az első másfél évben talán ötször tudtuk műsorra tűzni, majd jött a Covid, akkor azért volt szünet. Később mentünk vele fesztiválokra is, majd végül a Bábszínház kikérte az egyetemtől, és eleinte havi kettő tudott is menni belőle, de most már iszonyatosan nehéz összeegyeztetni minket.

Viszont ha sikerült, akkor ez olyan számotokra, mint egy előre hozott osztálytalálkozó, nem?

Pontosan. Ráadásul egy olyan egyetemi vizsga volt, ahol mindenki egyelően tudott megmutatkozni és mivel a mi improvizációinkra épület, ezért egyfajta lenyomata is annak, hogyan gondolkodtunk akkoriban. Igaz, eleinte engem zavart, hogy saját nevünkön játsszunk, de mostanra elengedtem ezt, hiszen ez nem egy dokumentumelőadás, szóval senki ne gondolja, hogy amit ebben lát, azt Bartha Bendegúz tényleg megtette.

Bartha Bendegúz az Anima című előadásban (Fotó: Éltető Anna)

Mivel ajánlanád azoknak, akik még nem is hallottak róla vagy gondolkodnak, hogy elmenjek megnézni?

Az Anima tökéletes egylövetű fegyver: ha valaki porosnak képzeli a bábszínházat vagy azt hiszi, hogy gyerekműfaj, akkor ez a jó választás arra, hogy kinyíljon a szeme, hogy lássa, lehet és szabad is ebben gondolkodni. Az előadás pont az a báb és mozgató kapcsolatát fogja meg, azt, hogy tulajdonképpen mi is maga a báb. Ráadásul nem csak mi, szereplők élvezzük, hanem a visszajelzések alapján a közönségnek is tetszik.

Kiemelt kép: Bartha Bendegúz (Fotó: Piti Marcell)