Idén is a Disney+-on nézhetjük majd élőben az Oscar-gálát, a Disney streamingszolgáltatása március 3-án, hétfő hajnalban élőben közvetíti majd a díjátadót. A stream a vörös szőnyeges bevonulással indul 0:30-kor, míg a fő esemény 1:00-kor rajtol el. A helyszín a Los Angeles-i Dolby Színház lesz, a házigazda pedig a legendás műsorvezető, író, producer és humorista, Conan O’Brien lesz.

Érdemes lesz figyelemmel követni a díjátadót, ugyanis a jelöltek listája alapján – amit január végén hoztak nyilvánosságra – kiélezett harcra lehet számítani A brutalista, az Anora és a Wicked között, de díjakkal távozhat a főszereplő botránya miatt hátrányos helyzetből induló Emilia Pérez is. Bár a Semmelweis végül nem került be a legjobb nemzetközi filmek közé, de egy másik magyarnak azért így is drukkolhatunk, ugyanis Jancsó Dávidot jelölték A brutalista vágásáért, ráadásul a filmet Budapesten forgatták és többek között a főszereplő, Adrien Brody is megszólal benne magyarul, így drukkolunk a produkciónak. 

A Disney+-on egyébként a jelölt filmek közül több is megtekinthető, az előfizetők többek között az Agymanók 2, A majmok bolygója: A birodalom, az Alien: Romulus, az Elton John: Never Too Late és a Sugarcane: Az eltemetett igazság című alkotásokat is streamelhetik.

Kiemelt kép: Az Oscar-szobor (Fotó: Academy Press Office)