"A 30 évnyi kialvatlanságomat most kialudtam" – interjú Györgyi Annával

A kulisszák mögé betekinteni, belesni a hogyanokba és a miértekbe, mindig öröm egy film- és színházkedvelő embernek. Ám mikor mindezt egy ismert színész/szinkronszínész szájából ismerhetjük meg, csak tovább fokozza a jókedvünket. A Jászai Mari-díjas Györgyi Annával beszélgettünk a minap az egyik legújabb színházi produkciója, a Végszó kapcsán, de szóba került még a koronavírus-szülte karantén helyzet, sőt még a Városmajori Szabadtéri Színpad is. Györgyi Anna a rá jellemző kedvességgel és őszinteséggel válaszolt a kérdéseinkre, amikből még azt is megtudtuk, hogy 30 éve nem aludt ilyen jól, mint most a karantén alatt.

A színésznő (akit a nagyközönség leginkább Sandra Bullock, Gillian Anderson és persze A Gyűrűk Ura-trilógiából Éowyn magyar hangjaként ismer) Michael McKeever darabjában, a Végszóban játssza a főszerepet, Malloryt. A történet egy kvázi színház a színházban szituációt fest le, a színészek pedig elképzelt színészeket is alakítanak. Györgyi Anna elmondása szerint volt egy-két kapcsolódási pont közte és Mallory között, de teljesen különböznek egymástól: Hát hivatásomat tekintve én is színésznő vagyok. „A korát tekintve is megegyezik a korunk, és nekem is van már két gyerekem. De én egyáltalán nem vagyok egy olyan típusú színésznő, mint Mallory. Igazából semmiben nem fedem le ezt a karaktert a való életben, de azért vagyok színész, hogy eljátsszam.”

Gálvölgyi János mellett Csiby Gergely és Bajor Lili is szerepel a darabban, akik mind-mind kapcsolódnak valamilyen gyengébb-erősebb szinten Malloryhez. Az elmondások alapján hamar össze tudtak szokni a színészek, még úgy is, hogy sokan most találkoztak először. „A fiatalokkal és Gálvölgyivel én még nem találkoztam. Most találkoztunk először, így ez is egy nagyon nagy élmény volt. Először persze van egy kis tartózkodás, az ember ugye nem ismeri a másikat, hogy hogyan dolgozik. Én meg ráadásul olyan vagyok, hogy ha elkezdek próbálni, akkor minthogyha előröl kezdeném az egész szakmát. De ez nem is baj. Aztán minden olyan természetes, tehát semmiféle tartózkodás nem volt. Természetes volt együtt próbálni Jánossal is. És nagyon nagy szeretettel fogadott és figyelemmel, ami meg külön nagyon jól esett.”

Az összeszokás mellett persze nagy szerepet játszik egy darab életében, hogy kicsoda is rendezi. A Végszót Dicső Dániel dirigálta le, és Györgyi Anna szerint hatalmas szerencséjük is volt vele. Egy határozott elképzelésű, de szabadszellemű rendezőről beszélhetünk, aki engedi / hagyja a színészeit szabadon játszani: „Nagyon-nagyon jó volt a próba! És ezt nem csak azért mondom, hogy udvariasságból, hogy jaj, a színész elmondja, hogy nagyszerű volt a próba és csodálatosak voltak a kollegák. De ez tényleg így volt. Nagyon jól próbáltunk – öröm volt az egész folyamat. Egyrészt mert Daninak volt egy nagyon határozott elképzelése, de szabadon hagyott minket játszani is, és nagyon finoman és érzékenyen terelgetett. Jó szeme van Daninak; érzékeny, de mégis határozott.”

Az idén februártól-márciustól kezdődő és az egész világot letaroló koronavírus-járvány jelentős esemény egy színész életében is. Sokan megfeszülve várták már, hogy újra színpadra léphessenek, de egy ekkora „szünet” után az emberben fel-felébred a kétely, hogy megy-e ez még neki. A színésznő emellett őszintén beszámolt arról is, hogy mivel töltötte karantén-napjainak a nagy részét: „Én mikor először színpadra léptem most a Rózsavölgyiben júniusban, akkor megmondom őszintén, ilyen nagy nyári szünetek után az ember mindig úgy van vele, hogy felejt. Persze azt mondják ez olyan, mint a biciklizés – hogy újból ráülsz és akkor menni fog -, de nagyon furcsa. Mert az ember olyan civillé válik egy nagy szünet után – vagy hát én legalábbis. Sokat pakoltam otthon, meg a gyerekemmel voltam, meg olvastam, tehát civillé váltam, és akkor nem is nehéz, inkább furcsa visszavergődni. Hogy tudom én ezt egyáltalán? De nem csak azért, hogy a szöveget tudom-e, mert azt átnézem és összemondjuk, hanem hogy fog ez nekem menni. De szerintem sokunk fejében ez megfordult. Aztán amikor így megbeszéltük, hogy mindnyájan izgulunk egy picit, akkor ettől megnyugodtunk. De én egyébként sem vagyok az a típusú színész, aki mindig mindenáron ott akar lenni. Úgyhogy én megadtam magam a sorsnak és azt mondtam, ez most egy ilyen élethelyzet és akkor hozzuk ki ebből a legtöbbet. Nagyon sokat aludtam például. Hát ezt a 30 évnyi kialvatlanságomat, azt most kialudtam. Meg hát olyan dolgokat csináltam, amiket úgy egyébként is. Úgyhogy bennem nem volt semmi ilyen most mi lesz velem érzés. Én nem szoktam kétségbeesni semmiféle helyzetben sem. Minden megoldódik, legalábbis én így élem az életemet.”

Végül pedig az utolsó kérdés a Városmajor Szabadtéri Színpadhoz kapcsolódott. A legtöbb színművész életében nagy szerepet játszik a Városmajor, Györgyi Anna pedig már jó párszor játszott ott különféle darabokban. Leginkább a hétköznapi színházaktól való eltérés az, ami megragadta őt a budai helyszínben: „Először a Pesti Magyar Színháznak volt egy vendégjátéka egy jó pár évvel ezelőtt, a Novák Eszter rendezte Osztrigás Mici. Abban játszottam Gabrielt. Aztán utána benne voltam a Halálos tavaszban és tavaly pedig a Jó estét, nyár, jó estét, szerelemben is. Most pedig az Amazonokban, ez szintén a Rózsavölgyi Szalon előadása. Úgyhogy én ismerem ezt a helyet, és szeretem is. A harangzúgásával, meg, ha vihar van és eső, az ember tudja, hogy akkor ez más, mint amikor benn van a kis színházában. Más a hangulata az egésznek természetesen. De nagyon jó, úgyhogy én szeretem.”

Kiemelt kép: Györgyi Anna (Fotó: Színház.org)