A 21.század feminizmusa Nóra képviseletében – Karácsony Helmeréknél

Van Ibsen Nórája, és most van Székely Kriszta Nórája. A két női alak hasonlít egymásra, de élesen elkülöníthetők és egyértelműen nem ugyanazok. A különbség pedig nem abban keresendő, hogy az „új” Nóra modern vagy aktuális, sokkal inkább abban, hogy ez a Nóra maga a túlzó feminizmus. Legalábbis az utolsó jelenet után nehéz nem ilyen érzésekkel távozni a nézőtérről.

Gimnáziumban volt szerencsém először megismerkedni Henrik Ibsen csodálatos drámájával, amelyet Babaház, illetve Nóra címen is ismerhetünk. A darabot 1879-ben mutatták be, amely azóta is a női irodalom egyik alappillére a Hiúság vására, az Anna Karenina, illetve a Bovaryné mellett. Ezek a művek korukat megelőzve erős, függetlenségre vágyó nőket mutattak be, álmokkal és célokkal. Köztük is a Babaház az, amelyik talán a leginkább túlmutat a puszta szabadon szeretés gondolatán, ahol a főhősnőnk családját elhagyva az önmegvalósítás útjára lép. Ibsen pedig ezt a nagy döntést olyan köntösbe öltözteti, hogy egy olyan nő is, mint én, aki szemernyit sem feminista, azt mondja: Nóra igenis jól döntött, és vele érzek együtt.

Ennek tudatában mentem el megnézni a Katona József Színház előadását még 2018-ban a gimnáziumi osztályommal. Egyik kedvenc drámám volt már akkorra a Babaház, az órai elemzések által mindent tudtam a történetről, viszont semmit nem tudtam magáról az előadásról. Nem néztem utána a rendezőnek, de még a színlapot sem néztem meg, úgy voltam vele, hogy az, amit az alapműről tudok az elég, a többi legyen meglepetés.

A színpadot meglátva egy modern lakásbelső díszlete fogadott, elegáns bútorokkal és hatalmas karácsonyfával, ami tökéletesen illik ahhoz a miliőhöz, amit a Helmer családhoz elképzelhet az olvasó, vagy legalábbis, amit én elképzeltem. Kissé szokatlan a hatalmas ablakok mögötti, nem éppen egy átlagos kertre emlékeztető őserdő szerű díszletelem, ugyanakkor mivel erős zöld színével passzol a díszlet többi részével, az előadás alatt nem zavarja a szemet. Annál inkább frusztráló a Torvald irodája feletti kecskefej, ami az előadás során több ponton meg is mozdul, a szemei pedig zölden vagy pirosan világítanak.

Az első jelenet talán a legjobb az egész előadásban, ami egy igen kreatív sűrített előjáték, amelyben felsorakoznak a szereplők, és megismertetik magukat és céljaikat a nézőkkel. Először Nóra lép be a színpad közepére, akit a csodálatos Ónodi Eszter játszik, csinos ruhában, magassarkúban, egy csomó ajándékzacskóval a kezében, és megáll a nézőkkel szemben. Elhangzik az első mondat, egyesével belép minden szereplő, és a Nórához intézett dialógusaikon keresztül hamar felvázolódnak az erőviszonyok. Már első perctől kezdve egyértelművé válik a közönség számára, hogy Nórát mindenki használni akarja valamire, akar tőle valamit, a nő pedig naivan csak mosolyog és igyekszik mindenkinek megfelelni, de leginkább a férjének.

Ahogy halad a darab sok változtatást lehet észrevenni az alapműhöz képest. Ilyen például Kristine (Pelsőczy Réka) férfiasan viselkedése, beszédmódja és öltözködése, ami kontrasztba állítja őt a mindig nőies Nórával szemben, vagy éppen Rank doktor (Kocsis Gergely) kissé kelekótya személyisége, ami alapján egy egyszerű iszákos szomszéd is lehetne, aki őrülten szerelmes Nórába. Ezek a karakterbéli eltérések viszont nem ütnek túlzottan el a dráma alapkoncepciójától, beleillenek a rendezés gondolatiságába, ezért nem is éreztem azt az előadás közben, hogy ezek a végkifejlet rovására mennének. Az már sokkal inkább keltett bennem kétségeket, hogy maga Nóra sem az a Nóra volt, akit Ibsen drámájában megismertem. Ez a Nóra nem volt sem gyerekes, sem gyenge. Persze naiv volt, és férjével szemben meghunyászkodó, de mégis valahogyan erősebb jellemnek mutatkozott, mint a drámabéli Nóra.

Az előadás felénél Ónodi Eszter elénekeli Jefferson Airplane híres Somebody to love című slágerét, amit az előadás szerint Nóra egy másnapi partyn kell, hogy előadjon. Elsőre nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek a jelenetnek, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a dalválasztás nagyon is direkt. A dal utal a Nóra által várt csodára, illetve Rank doktorra is, aki meg is jelenik a háttérben a dal közben. Ez szintén erős motívuma a jelenetnek, amivel előre mutatja, hogy Nóra igazából Rankba szerelmes, amit a búcsújelenetük majdnem-csókja bizonyít később számunkra.

Az utolsó jelenet a csalódottság érzését hagyja bennem. Nóra nagy titkára fény derül, Torvald kiakad, végül mégis úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és ilyenkor én még azt hiszem, hogy na most jön majd csak az igazi katarzis. Nóra feláll, kimegy a színpadról, majd smink nélkül, nadrágban és egy gyűrött pólóban tér vissza. Várom, hogy elhangozzon a nagy monológ, csakhogy ez nem történik meg. Nóra nem mondja el, hogy a férje végig gyerekként bánt vele, ezért ő maga is gyereknek érzi magát, csak arról beszél, hogy igazából sosem szerette Torvaldot és elege van ebből az életből. Ettől pedig az egész kap egy nagyon feminista hangvételt, olyanná válik Nóra, mint egy hisztis feleség, ezért pedig ahelyett, hogy Nórával értenék egyet, Torvald pártjára állok.

Ami viszont mindennek ellenére pozitív érzést hagy bennünk, az Ónodi Eszter csodálatos színészi teljesítménye. Naiv mosolya, amellyel rejteni igyekszik rettegő tekintetét az előadás egészében, tükrözi a bűnös nő belső félelmeit, és a nyomást, amit környezete helyez rá. Hiteles mind a tökéletesnek messze sem mondható anya szerepben, mind a feleség, barát és áldozat szerepében is egyaránt. Arcjátéka és testbeszéde teljesen legnyűgözött még az utolsó sorból is.

Ónodi Eszter azonban önmagában nem tudta megmenteni az előadást, még most, 2 év távlatából újra nézve sem, hiába láttam ezúttal felvételről, ahol még közelebbről figyelhettem minden apró színészi megmozdulását. Bennem másodszorra is űrt hagyott Székely Kriszta rendezése, ugyanakkor mégis azt tudom mondani, hogy érdemes egyszer megnézni az előadást, ha másért nem is, de a remek színészi játék és a zseniális első jelenet miatt biztosan. Ezt pedig a karantén ideje alatt bárki megteheti a Médiaklikk oldalán, ahol a Katona József Színház előadása most 60 napig visszanézhető.

Kiemelt kép: Ónodi Eszter (háttérben Fekete Ernő) a Nóra című előadásban (fotó: Toldy Miklós)