A Jászai Mari Színház 2015-ben azzal a céllal hívta életre MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST FESZT-et, hogy egy speciális seregszemle keretén belül biztosítson bemutatkozási lehetőséget a vidéki, a független és a határon túli társulatok monodráma és stúdiószínházi előadásaiból kiválasztott produkcióknak. Ezek az előadások a színházkultúra talán legkülönlegesebb területének képviselői közé tartoznak, sem témaválasztásukat, sem a megvalósítás formanyelvét, helyszínét tekintve nem illeszkednek a fősodorba. Az általuk képviselt művészi érték azonban éppen a kevés néző befogadására alkalmas intim közeg, a monodrámát egyedül játszó színész jelenléte vagy a kísérletezőbb jellegű alkotói megoldások okán a színházi szcéna pótolhatatlan része. A szervezők a MOST FESZT évről évre történő megrendezésekor töretlenül hisznek abban, hogy a monodráma és a stúdiószínház az a két forma, mely megérdemel egy olyan speciális tematikájú fesztivált, mely 5 napon keresztül a legjelesebb alkotóknak szenteli a figyelmet. Ráadásul mára már megszámlálhatatlan azon alkotóközösségek száma, akiket a Jászai Mari Színház 2015 óta vendégül láthatott a MOST FESZT-en.

Crespo Rodrigo a jubileumi fesztivál kapcsán elmondta: „Büszkeséggel tölt el, ha belegondolok abba, hogy a MOST FESZT létrehozása és a kezdeti szárnypróbálgatások után, hogyan jutottunk el egy olyan seregszemle életben tartásáig, mely a színházi szcéna két fantasztikusan izgalmas területére – a független, a vidéki és a határon túli – monodrámára és a stúdió előadásokra fókuszál. Nem vágtunk volna bele ebbe a vállalkozásba, ha nem hittünk volna a színész egyéni erejének, jelenlétének és a kisebb tér intimitásának művészi értelemben vett fontosságában. Ennek ellenére azt kell, mondjam – visszatekintve az elmúlt kilenc évre, a katartikus élmények sorára, melyeket a fesztivál előadások és az azokban résztvevő művészek okoztak – a hatás mégis mellbevágó! Voltak könnyebb és nehezebb körülmények között létrehozott fesztiválok, a világjárvány miatt tavasz helyett ősszel megrendezett MOST FESZT-ek, de azt kell, mondjam, nem volt olyan helyzet, ami el tudott volna tántorítani bennünket vagy arra késztetett volna, hogy feladjuk.

Tíz év már elég hosszú idő ahhoz, hogy lássuk, hogyan változik körülöttünk a világ, és a mögöttünk álló tíz évben rengeteget változott. Egy dolgot érzek megingathatatlanul biztosnak, a közönség fesztivál iránti nyitottságát, a MOST FESZT-barát „keménymag” egyértelmű szeretetét. Szeretetet az ügy iránt, az itt fellépő társulatok iránt, az egymagában hatni képes színész személye iránt, miközben beszélgetünk a közönségtalálkozókon, miközben finom borokat kóstolgatunk a gasztroprogramon, és nagyokat vitatkozunk a látottakon, vagy belefeledkezünk az éppen aktuális kiállítás képeibe. Ha létezik olyan dolog a színházi világban, amit a nézők szeretete tart össze, és amit ezért érdemes csinálni, az a MOST FESZT! Nem tagadom, igazán nagy örömmel tölt el, hogy ezen élmények összegyűjtésében és felmutatásában néhány nap erejéig évről évre részt vehetett és reményeim szerint a jövőben is részt vehet a Jászai Mari Színház közössége. 

És hogy szakmailag honnan hová jutottunk? Olyan zsűrikkel dolgozhattunk együtt, melyeknek tagjai valóban reprezentálják a szakmát, akár az alkotó művészek, akár a róluk író szakemberek, akár a kritika oldaláról vizsgálódunk. A fesztivál úgy tudott beágyazódni a színházi közéletbe, ha úgy tetszik, „tett fel bennünket a szakmai térképre”, hogy évről évre egyre komolyabb erőfeszítést jelent a nominált előadások végig nézése, olyan mértékben megnövekedett a jelentkezők száma. A résztvevők visszajelzéseiből egyértelmű, hogy presztízst jelent a MOST FESZT-en megjelenni, versenybe kerülni. Talán nem vagyok elfogult, ha azt mondom, a MOST FESZT örömfesztivál! Mindenkinek, aki érintett benne. Nem kívánok hát magunknak semmi mást a következő 10 évre, mint alkotókedvű társulatokat, színészeket, rendezőket, írókat, egyszóval olyan művészeket, akik stúdiószínházban vagy a monodráma egyedüllétében hatni akarnak ránk és a jövőben is fenntartják a két színházi formát.”

Fullajtár Andrea (Fotó: Fábián Évi)

2024. március 20. és 24. között 5 monodráma és 5 stúdiószínházi előadást, valamint egy versenyen kívülielőadást láthatnak az érdeklődők a Jászai Mari Színház Kamaraszínházában, nézőtéri büféjében és nagyszínpadára épített nézőterén. A stúdiószínházi előadások között a (Kreón) Antigoné (Tér 12 Kulturális), az A varjúkirály (DANTE Közösségi Alkotótér, Másik Produkció), a Jókedvvel, bőséggel (RÉV Színház), a Dehogy van jól (Neptun Brigád, Füge Produkció) és a Kutyabaj (Weöres Sándor Színház, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület), a monodrámák között az Ady és Adél – Lázálmok az életünkből (Spectrum Színház), az A Monarchia utolsó hóhéra voltam (Pécsi Nemzeti Színház), a Szabad-ötletek jegyzéke (Ülj Közelebb Produkció), az ÖNARCKÉP BÁBBAL (A produkció a BBTE Magyar Színházi Intézet keretén belül készült, a Cimborák Bábszínház előadása), és a Született: Wágner Emese (MaNNa Produkció, Szentendrei Teátrum, Füge Produkció), versenyen kívüli előadásként pedig az EL! Karádyáda(Orlai Produkciós Iroda) című előadást láthatják a nézők.

A fesztivál a korábbi évek hagyományait folytatva az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómia programmal is kiegészül, az előadások után pedig az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethetnek az érdeklődők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel. Két ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS-ok is várja a fesztivál résztvevőit: az előcsarnokban a MOST FESZT 10 évének előadásfotóiból és hangulatképeiből láthatnak digitális válogatást a nézők, a kiállítótérben pedig az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködésben nyílik a fesztivál témájához kapcsolódó tárlat. Az „Egyedül a pódiumon” című kiállítás keretében az érdeklődők válogatást láthatnak az elmúlt 40 év kiemelkedő művészeinek önálló estjein és monodráma előadásain készült fotókból. A fesztivál szervezői a jubileumra készített kiadvánnyal tisztelegnek a MOST FESZT-en eddig fellépet alkotók és előadások előtt.

A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2024 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérethetik meg magukat. A háromtagú zsűriben Dohy Balázs, rendező, dramaturg, Molnár Zsófia, szerkesztő, kritikus, műfordító és Zsurzs Kati, színésznő foglalnak helyet. A közönségzsűri tagjait – szintén a korábbi évek hagyományát folytatva – a szervezők a fesztivál 10 előadásos bérletét megvásárló nézők közül sorsolják ki.

A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

Jelenet A varjúkirály című előadásból (Fotó: Éder Vera)

RÉSZLETES FESZTIVÁLPROGRAM

2024. március 20. szerda 18.00Kamaraszínház – stúdiószínházi előadás
Szophoklész: (KREÓN) ANTIGONÉ
Fordította: Csiky Gergely
tragédia
A Tér 12 Kulturális Egyesület előadása
Rendező: Viktor Balázs

2024. március 20. szerda 20.30Nagyszínpad – stúdiószínházi előadás
Jászberényi Sándor: A VARJÚKIRÁLY
dráma
A DANTE Közösségi Alkotótér és a Másik Produkció előadása
Rendező: Jászberényi Gábor

2024. március 21. csütörtök 18.00 – Kamaraszínház – monodráma
Tatár Rózsa: ADY ÉS ADÉL – Lázálmok az életünkből
monodráma
A marosvásárhelyi Spectrum Színház előadása
Játssza: Farkas Ibolya
Rendező: Török Viola

2024. március 21. csütörtök 20.30Nagyszínpad – monodráma
Gerhard Dorfer-Anton Zettel: A MONARCHIA UTOLSÓ HÓHÉRA VOLTAM
Fordította: Bodonyi József
monodráma
A Pécsi Nemzeti Színház előadása
Játssza: Stenczer Béla
Rendező: Bodonyi József

2024. március 22. péntek 17.00Kamaraszínház – monodráma
József Attila: SZABAD-ÖTLETEK JEGYZÉKE
monodráma
Az Ülj Közelebb Produkció  előadása
Játssza: Sütő András
Rendező: Sütő András – Serfőző Krisztina

204. március 22. péntek 19.00Nézőtéri büfé – stúdiószínházi előadás
Fábián Péter: JÓKEDVVEL, BŐSÉGGEL
szakmai értékelés egy részben
A győri RÉV Színház előadása
Rendező: Fábián Péter

2024. március 22. péntek 21.30Nagyszínpad – Versenyen kívüli előadás
Bán Zsófia: EL! KARÁDYÁDA
zenés életpróba
Az Orlai Produkciós Iroda előadása
Fullajtár Andrea előadásában, Zongorán közreműködik Wágner-Puskás Péter
Rendező: Pelsőczy Réka

2024. március 23. szombat 17.00Kamaraszínház – monodráma
ÖNARCKÉP BÁBBAL
A produkciót Anna Margit (1913-1991) festményei inspirálták
bábelőadás
A produkció a BBTE Magyar Színházi Intézet keretén belül készült, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház előadása
Játssza: Pánczél Kata
Rendező: Palocsay Kisó Kata

2024. március 23. szombat 19.00Nagyszínpad – stúdiószínházi előadás
Kovács Dániel Ambrus: DEHOGY VAN JÓL
A Neptun Brigád és a Füge Produkció közös előadása
Rendező: Kovács Dániel Ambrus

2024. március 24. vasárnap 17.00 Kamaraszínház – monodráma
SZÜLETETT: WÁGNER EMESE
A MaNNa Produkció, a Szentendrei Teátrum és a Füge Produkció előadása
Játssza: Szalontay Tünde
Rendező: Szenteczki Zita

2024. március 24. vasárnap 19.00Nagyszínpad – stúdiószínházi előadás
Samuel Bailey: KUTYABAJ
Fordította: Horváth János Antal
színmű
A szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület közös produkciója
Rendező: Horváth János Antal

Kiemelt kép: Crespo Rodrigo (Fotó: Jászai Mari Színház)