Magyar vagyok és férfi vagyok, így – annak ellenére, hogy utálok sztereotípiákat erősíteni vagy felemlegetni – talán nem túl meglepő, hogy nehezen nyilvánítok ki hálát. Pláne, ha ezt nem is egy, nem kettő, hanem rögtön nyolc pontban kell megtennem. Mégis, valamilyen belső sugallat – vagy inkább Andi kedves kérése – miatt most változtatok ezen, és megpróbálom összeszedni, mi az a nyolc dolog, amiért szeretek ennél a most nyolcadik születésnapját ünneplő lapnál dolgozni.

  1. Aki akár csak minimálisan is követi a lap munkáját, tudja, hogy az én nevemmel egy évvel ezelőtt még egyáltalán nem lehetett találkozni itt. Szinte napra pontosan egy éve, hogy egyetemi gyakornoki lehetőségek után vadul kutatva írtam Andinak egy cizellált, magázódó és végtelenül unalmas levelet, amelyben megkérdeztem, volna-e hely náluk egy dolgos, szorgos diáknak.
    És ahelyett, hogy válaszra sem méltatott volna, mint a legtöbb másik hely, akiket megkerestem vagy valami mondvacsinált okkal elutasít, meetinget javasolt. Onnantól kezdve pedig minden további interakciónk – vele és a többiekkel is – ugyanilyen természetesen és gördülékenyen folytatódott. Ezért első pontként ezt az apró, de meghatározó epizódot emelném ki: egy látszólag egyszerű és sokszor hallott történetet, ami talán elég jó felütést és kontextust ad ahhoz, hogy megértsétek, honnan indulok, és mit jelentenek számomra ezek a pontok.
  2. Mondhatnám, hogy szinte teljesen más világban éltem gyakornokként, mint most dolgozóként, de ez inkább csak jól hangzó túlzás lenne. Persze sok minden változott – közhelyesen és kiszámíthatóan főleg a tudásom és tapasztalatom mennyisége –, de ami igazán fontos, az az, ahogyan a nálam sokkal többet látott és milliószor több betűt begépelt kollégáim bántak velem. Nem lenne fair név szerint kiemelni senkit, mert mindenkitől mást és máshogyan kaptam, de mindezt egyenlő mértékben, őszinte figyelemmel. Egy pillanatra sem éreztem magam kioktatva vagy lekezelve. Nem éreztem magam egy kis pisisnek, akin folyton mindenki pelenkát akar cserélni, sokkal inkább a csapat teljes értékű tagjának. Ez pedig hiába hollywoodi tanulság, mégis kimondásra szoruló örökérvényű igazság.
  3. Egy ilyen közegben az embernek sokkal inkább megjön a bátorsága ahhoz, hogy ötleteljen, javasoljon és újítson. Miután megismertem a kereteket, már gyomorgörcs nélkül mertem bedobni, mi érdekel igazán, és mivel szeretnék mélyebben foglalkozni. Aki ismer, annak nem meglepő, hogy ez a terület a zene, pontosabban a magyar könnyűzene lett. Az a nyitottság és támogatás, amit a rovatom indulásakor kaptam, olyan végső megerősítést adott a szerkesztőséggel és a lappal kapcsolatban, amitől végleg elhittem, hogy jó helyen és jó emberek között vagyok. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember merjen aktívan beletenni.
  4. Szeretem, hogy szinte az összes művészeti terület történéseiről hírt adunk. Ráadásul nemcsak, hogy hírt adunk, de sok területen valódi szakértő is ír nálunk – mégpedig nem azért, mert tíz éve a szakma elismert doktora, hanem valami szerintem sokkal fontosabb miatt: mert szíve-lelke az adott művészeti ág. Persze elengedhetetlen a szakmai felkészültség, de én mégis sokkal szívesebben olvasok olyantól, akiből süt a műfaj iránt érzett szeretet és lelkesedés. Nem is tudom, hány könyvet, filmet vagy előadást szerettem volna megnézni, és néztem is meg csak azért, mert valaki itt olyan szenvedéllyel írt róla.
  5. Éppen ezért úgy érzem, hogy egy kicsit mindenki magáénak érzi az oldalt, és egy kicsit mindenki megtalálja benne önmagát. Még egy egyszerű hír egyszerű soraiban is ott lapul egy karakteresen kanyarított mondat, egy jelző, amit csak az adott kolléga használ, vagy egy olyan átfogó stílus, amiből név nélkül is rögtön le lehet venni, ki írta. És ez különösen igaz, ha nem is hírről, hanem szabad szövegről, kritikáról vagy ajánlóról van szó. Mindenki egy kicsit ott van a saját mondataiban.
  6. Szeretem azt is, hogy mindenki egy kicsit máshogy értelmez egy feladatot, és mindenki a saját ízlésére, stílusára szabja azt. Közvetlen példával élve: én nem szeretek se listázni, se felsorolni, pláne nem ötnél több pontot összeszedni – így a bekezdéseket a saját kedvemre és gondolatmenetem szerint formálva kicsit csalva állítom össze ezt a nyolc elemet. A többiek pedig egészen más irányból közelítik meg ugyanazt a feladatot – és ez szerintem valahol nagyon szép és jól jellemzi a működésünket és minket.
  7. Örökérvényű lezárás helyett inkább pillanatnyi tanulságot vonnék le – ami talán épp annyira helyénvaló, mint amennyire bődületesen nagy taktikai húzás. Ennél a lapnál, ha egy ötlet motivált és helyénvaló, akkor annak automatikusan van létjogosultsága. Bízunk egymásban, egymás képességeiben és ítélőképességében. Ha valaki lelkes, annak tere van – és ezt a teret egy végtelenül támogató bagázs biztosítja, amelynek épp annyira szívügye a közös fejlődés és működés, mint bárki másnak. Pontosan ennek a gondolatnak a szemléltetésére nem is fogok nyolcadik pontot írni – hadd illusztráljam az érvelésem kicsit punkosan, kicsit lustán, kicsit trükkösen, de legfőképpen őszintén és szívből.

Boldog születésnapot Deszkavízió!

Kiemelt kép: Bánfi Benedek (Fotó: Kovács Milán)