Karinthy Márton 1949. szeptember 1-jén született Budapesten a Kossuth-díjas magyar író, drámaíró és dramaturg, Karinthy Ferenc, valamint Boros Ágnes gyermekeként. Nagyapja a legendás magyar író-költő, Karinthy Frigyes volt és ilyen családi háttérrel érthető is, miért vált belőle a kultúra és az irodalom iránt fogékony, társadalmi problémákra érzékeny, remek humorú művész.

Karinthy Márton (b), Karinthy Ferenc (k) és Boros Ágnes (j) 1963-ban (fotó: Fortepan/Hunyady József)

Középiskolai tanulmányait a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban végezte, majd ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója lett, ahol 1973-ban rendező szakon szerzett diplomát. Osztályfőnöke volt az akkori Nemzeti Színház igazgatója, Marton Endre, és tanította a kaposvári színház legendás évtizedeinek egyik meghatározó alakja, Babarczy László, valamint Kazán István. Évfolyamtársa volt mások mellett Ascher Tamás, Meczner János és Valló Péter is. Vizsgarendezése két George Bernard Shaw-mű, A sors embere, valamint a Szent Johanna volt, mely utóbbit a szolnoki Szigligeti Színházban állította színpadra. A diploma megszerzése után először a békéscsabai Jókai Színházban dolgozott, ezt követően Pécsre szerződött, majd a Kazimir Károly igazgatta Thália Színház és a Népszínház (későbbi Budapesti Kamaraszínház) rendezője lett.

A 14 éves Karinthy Márton (fotó: Fortepan/Hunyady József)

1982-ben megalapította a Hököm Színpadot, a háború utáni első magánszínházat, amely 1988-ban, az egykori Haladás mozi helyén talált állandó játszóhelyre és vette fel a Karinthy Színház nevet. Ez a teátrum Buda egyetlen folyamatosan játszó, önálló kőszínháza, melynek az alapítása óta Karinthy Márton az igazgatója, és állandó rendezője. Azonban nem csak színpadi munkái ismertek: számos tévéfilmet is rendezett, többek között Jókai Mór, Karinthy Ferenc, Karinthy Frigyes és Vámos Miklós műveiből. Talán kevesen tudják, hogy ő maga is ír, ráadásul nem kis sikerrel, a 2003-ban megjelent könyve, a kétkötetes Ördöggörcs egy meditációs regény önmagáról, a Karinthy-család nagy tehetségű tagjairól, középpontban nagybátyjával, Gáborral.

Fotók: nlc.hu

1997-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2003-ban a Budapestért díjat, 2013-ban pedig három nagy kitüntetésben is részesült. Ebben az évben vehette át színházrendezői és írói munkássága elismeréseként a Kossuth-díjat, a regionális Prima-díjat, valamint ekkor választották Újbuda díszpolgárává is.

Karinthy Márton pedig 70. életévét betöltve az új évadban sem pihen, az ő rendezésében készül J.B. Priestley ritkán játszott drámája, a Veszélyes forduló Földes Eszter, Bozó Andrea, Fehér Tibor és Szatory Dávid főszereplésével.

Kiemelt kép: Karinthy Márton (fotó: borsonline.hu)