Fennállásuk 70 éves jubileumát különleges koncertekkel ünnepli a Szent István Filharmonikusok. Az első jubileumi hangversenynek ma este Horváth Gábor, Ménesi Gergely és Záborszky Kálmán vezényletével a Zeneakadémia ad otthont, az Erkel, Mosonyi, Liszt és Bartók műveiből álló első rész után Kodály Zoltán Budavári Te Deum című műve hangzik el Váradi Zita, Megyesi Schwartz Lúcia, Szappanos Tibor, Kovács István és a Szent István Király Oratóriumkórus előadásában. A második jubileumi koncerten, október 13-án a Budapest Kongresszusi Központban a zenekar mellett kisebb-nagyobb produkciókban mutatkozik be a Szent István Zenei Műhely tízennégy együttese. A műsorfolyamban több száz énekes és hangszeres muzsikus lép a pódiumra.
A jubileumi hangversenyek megidézik Záborszky József zenepedagógus szellemét, aki 1954. szeptemberében, az akkori nevén I. István Gimnázium 16 amatőr diákjából alapította meg az együttest, amely mára jellegzetes arculattal bíró, egyedülálló nemzeti értéket képviselő, állami fenntartású zenekarrá vált. Záborszky örökségét Záborszky Kálmán, a Szent István Filharmonikusok ügyvezetője, a Szakgimnázium korábbi igazgatója, valamint a Szakgimnázium és Művészeti Iskola jelenlegi igazgatója, Makovecz Pál viszik tovább.
Kiemelt kép: Szent István Filharmonikusok (Fotó: filharmonia.hu)

