A vadkacsa / Miskolci Nemzeti Színház – Játékszín / rendező: Rusznyák Gábor / február 13. 19:00

Henrik Ibsen drámájában a főszereplő Hjalmar szerényen, de boldogan él feleségével, kislányával, és az idős apjával, aki tönkrement életét beteg, sérült állatok ápolásával teszi tartalmassá. A család egyetlen bánata, hogy a kislánynak, Hedvignek rohamosan romlik a látása, és serdülőkorára az orvosok szerint megvakul. Gregers tizenöt év után újra felkeresi ifjúkori barátját, Hjalmart. Gregers apja – az öreg Hjalmar valamikori üzlettársa – sikeres és gazdag. Gregers nem bírja elviselni, hogy Hjalmar csak árnya egykori önmagának. Elhatározza, hogy rendbe hozza barátja életét, úgy, hogy szembesíti a hazugsággal, amiben él. A közös múlt feltárása végzetes következményekkel jár az apák és a fiúk számára is… A Rusznyák Gábor rendezte előadásban Fandl Ferenc, Harsányi Attila, Mészöly Anna, Szirbik Bernadett, Gáspár Tibor és Szegedi Dezső játssza a főbb szerepeket.

A vadkacsa főszereplői (fotó: Éder Vera, Miskolci Nemzeti Színház)

Lúdas Matyi / Szegedi Nemzeti Színház / rendező: Fábián Péter, Benkó Bence / február 14. 10:00

Fazekas Mihály klasszikus meséjét teljesen újszerű értelmezésben láthatja majd a szegedi közönség, mindezt úgy, hogy a legismertebb mondatot vizsgálják fölül a K2 Színház alapítói („Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!”). „A történet végére el szeretnénk juttatni Matyit arra a szintre, hogy ne erőszakkal reagáljon az erőszakra. A terveink szerint a harmadik büntetés elmarad, s helyette egy rögtönzött bírói tárgyalást iktat be a nép.” – nyilatkozta Fábián Péter az átiratról. A különleges vállalkozásban a címszerepet Krupp Bence játssza, partnerei többek között Rétfalvi Tamás, Menczel Andrea, Borsos Beáta és Szívós László lesznek.

Szakács Ferenc, Fábián Péter és Benkó Bence (Fotó: Szegedi Nemzeti Színház)

Kis hölgy a Maximból / szombathelyi Weöres Sándor Színház / rendező: Réthly Attila / február 14. 19:00

Georges Feydeau bohózatának főhőse, Petypon (Orosz Róbert) egyik reggel fejfájósan ébred a felfordított kanapé alatt. Az ágyában Mignonne, a bártáncosnő (Gonda Kata) fekszik, akit az érkező nagybácsi, az ellentmondást nem tűrő ezredes (Szabó Tibor) a férfi nejének vél. Ekkor érkezik haza a valódi feleség, Gabrielle (Nagy Cili). Az észvesztő forgatagban csak egy csodálatos orvosi találmány segíthet, a Nirvána szék: aki beleül, gombnyomásra elalszik. A francia bohózat Réthly Attila rendezésében, Khell Csörsz díszlet- és Velich Rita jelmezterveivel, valamint Kovács Adrián zenéjével mutatkozik be.

Pillanatkép a Kis hölgy a Maximból próbájáról (fotó: szombathelyi Weöres Sándor Színház)

Amerikai Elektra / Kecskeméti Katona József Színház – Ruszt József Stúdiószínház / rendező: Horváth Csaba / február 14. 19:00

Eugene O’Neill trilógiáját, az Amerikai Elektrát Aiszkhülosz tragédiája, az Oreszteia ihlette. Az amerikai mester követi az ókori dráma történetét, de a cselekmény színhelyét és időpontját megváltoztatja: a darab Amerikában játszódik a polgárháborút követően. Az argoszi uralkodóház helyett pedig egy jómódú amerikai család tragikus sorsát követhetjük nyomon. A háborúból hazatérő apa és fia felejteni szeretné szörnyű élményeit, de az otthon idillje hamarosan kegyetlen csatatérré változik. Az Oidipusz-komplexus, a ki nem élt érzelmek, a tudat alatt őrzött gyermekkori sebek, az elfojtott szexuális vágyak nagy erővel vannak jelen a véres családi drámában. A kecskeméti előadásban Ferencz Bálintot, Märcz Fruzsinát, Kocsis Pált, Orth Pétert, Decsi Editet, Lakatos Mátét, Szabó Dorottyát és Sirkó Lászlót láthatjuk majd a színpadon.

Az Amerikai Elektra főszereplői (fotó: Kecskeméti Katona József Színház)

Furnitúr / Pécsi Nemzeti Színház – Kamaraszínház / rendező: Anger Zsolt / február 14. 19:00

Shivak Shurman gyereket akar. Becsülettel átrágta magát a „Kilenc hónap férfiszemmel”, az „Apák bibliája” és egyéb ismeretterjesztő kiadványokon. Még barátnője is van a gyermeknemzéshez. Shivak Shurman tehát úgy érzi, felkészült az apaságra. Már csak a lakását kellene átalakítania a gyermekáldáshoz. Ehhez nyújt segítséget a Fúrnitúr lakberendezési áruház, melynek elkötelezett dolgozói nem csupán a vásárló vágyait elégítik ki. Szükség esetén a felkészületlenségével, sőt esetleges alkalmatlanságával is szembesítik. És ezt akkor is megteszik, ha a vevő nem kér a speciális szolgáltatásokból. Vinnai András tragikomédiáját Anger Zsolt rendezi, a főbb szerepeket Bera Márk, Vlasits Barbara, Köles Ferenc, Urbán Tibor és Herczeg Adrienn játssza.

Kiemelt kép: Anger Zsolt (rendező), Urbán Tibor és Bera Márk a Fúrnitúr próbáján (fotó: Pécsi Nemzeti Színház)