A Deszkavíziónál évek óta lelkesen és kíváncsian kérdezem a kulturális szféra képviselőit, de arra még nem volt példa, hogy valamelyik kollégámnak tegyek fel kérdéseket. A szerkesztőségi értekezleteken és bulikon kívül, Dórival, minő véletlen, színházi előadásokon szoktunk összefutni. Így nagyjából az ez irányú ízlését ismerem, de ez az alkalom most kiváló lehetőség volt arra, hogy őt is kérdezzem.
Véletlenül, vagy tudatosan kerültél a tánc és ily módon a kultúrával munkakapcsolatba?
Is-is (nevet). Mindig is érdekelt a kulturális terület és szívesen elhelyezkedtem volna ebben a szektorban, de a Honvéd Együttes (a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvéd Férfikar működéséért felelős nonprofit Kft.) előtt nem találtam ilyen lehetőséget. Az ő álláshirdetésük viszont a véletlennek köszönhető, hogy szembejött. Táncelőadásra már előtte is szerettem járni, gondoltam, akkor miért ne.
Hogy állsz a Diótörővel?
Az egyik első emlékem a színházról a Diótörő, körülbelül 5 éves voltam és piszkosul megszenvedtem, mert untam. Azóta az egyik kedvencem lett… (nevet)
Nagybátyád, Plitz András Zoltán mottóját miszerint: Fogadd el és ugorj, ha kell, mikor vetetted be az életedben utoljára?
Decemberben. Akkor mondtam fel az előző munkahelyemen. Nekem ezek mindig meghatározó lépések és mindig nagyon megszenvedem, nehezen hagyom ott a bizonyost és a meglévő jó dolgokat egy bizonytalanért. Viszont vannak helyzetek, amelyek meghatározóak és mégis teljes nyugalommal tudom őket kezelni. Ilyen volt az idei kiforratlan ázsiai utazásunk, és tavaly a házasságkötésünk is.
Mit jelent neked a Deszkavízióhoz tartozni?
Sok mindent egyszerre. Olyasmiben vehetek részt, ami egyrészt szórakoztat, másrészt kiragad a komfortzónámból, ráadásul máshogy mozgatja meg az agyam, mert más készségek kellenek az itteni közreműködésemhez, mint a mindennapi tevékenységeimben, röviden kihívásokat ad. Az meg persze csak hab a tortán, hogy egy nagyon befogadó és vidám csapattal nemcsak dolgozom, de szórakozom is együtt.
Kiemelt kép: Plitz Dóra (Fotó: Kovács Milán)
