Rudolf Péter az ország egyik legismertebb színésze, egyike azon művészeinknek, akiknek munkásságát és személyét fiatalok és idősek egyaránt és egyformán szeretik. Rudolf Ottó és Galamb Éva drámapedagógus gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten, kereken hatvan évvel ezelőtt, 1959. október 15-én. Gyerekkorát azonban nem a fővárosban, hanem a zajos utcáktól távol Őrszentmiklóson, Vácdukán és Vácott töltötte, és csak tizennégyéves korában költözött újra Budapestre.

“Mindig tombolt bennem az exhibicionizmus, már három-négyéves koromban rendszeresen mondtam verset az óvodában. Imádtam egy társaság közepén állni, és nyomni, nyomni, nyomni, mert ha egyedül voltam, akkor úgy éreztem, valami végtelen szomorúság vesz erőt rajtam. (…) a „nagy kedélykeresők”, általában saját magukat gyógyítják azzal, hogy megpróbálnak roppant kedélyesek lenni – és ez rám is igaz” – nyilatkozta egy korábbi interjúban. Bár édesapja a váci művház igazgatója volt, édesanyja pedig még idősen is drámapedagógiával foglalkozott, dédapja, Bálint János “genetikai öröksége” miatt lett belőle színész.

Rudolf Péter az Üvegtigrisben (fotó: Tamás Dorka)

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán (ma Egyetemen) Horvai István, a Vígszínház egykori rendezőjének és igazgatójának osztályájában tanult mások mellett Eszenyi Enikővel, Kaszás Attilával, Bardóczy Attilával és Rátóti Zoltánnal. A Színmű elvégzése után egyből a Vígszínházhoz szerződött egykori osztályfőnöke hívására, ahol azonban mindössze öt évet töltött, és azóta szabadúszóként dolgozott egészen 2015-ig, amikor is csatlakozott a Puskás Tamás irányította Centrál Színházhoz. Elsősorban prózai színész, ám legendás szerepei közé tartozik a Víg legendás musicale, A padlás, amelyben Rudolf Péter alakította hatalmas sikerrel éveken át Lámpást. Számtalan műfajban kipróbálta magát, a tragikomédiától kezdve a vígjátékig, eljátszva a drámairodalom több ikonikus szerepét is (köztük III. Richárdot), mégis a humora és elképesztő improvizációs érzéke tette őt ismertté. Ez utóbbiról több mint tíz éve győzödhet meg újra és újra a közönség a Beugróban.

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter (fotó: Sárosi Zoltán)

Rudolf Pétert azonban elsősorban ma nem csak színpadról ismerik az emberek. Első filmjeit még főiskolásként forgatta, ráadásul egyből főszerepekkel kezdte kamera előtti pályáját: először jött a Cha-Cha-Cha, majd ezt követte a Szerencsés Dániel. Az évek során a kamera mindkét oldalán megmutathatta tehetségét, első rendezése az Üvegtigris volt, melyben nem csak eljátszotta az egyik vezető szerepet, de ő maga is részt vett a forgatókönyv megírásában. A kultikussá vált film sikerét mutatja, hogy elkészült belőle a második és harmadik rész is, valamint a figurák közel húsz évvel a premier után is rajta maradtak az őket játszó színészeken és mai napig idézik egy-egy megszólalásukat. Filmes szárnypróbálgatásait majdnem tíz évvel előzte meg színházi rendezői próbálkozása, ami több lett kísérletnél. 1992-ben a Pesti Magyar Színházban mutatták be a Dühöngő ifjúságot egykori osztálytársai, Eszenyi Enikő és Kaszás Attila főszereplésével. Az előadást kitörő sikerrel hosszú éveken át játszották. Szintén nagy sikerszéria a 2000 áprilisában bemutatott kétszereplős darab, az És Rómeó és Júlia, melyet jelenleg a Centrál Színházban játszik feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel.

Számtalan rádió-, tévéjáték és hangoskönyv is színesíti életművét, de nem mehetünk el szó nélkül szinkronmunkái mellett sem. Ő volt ugyanis Marty McFly, azaz Michael J. Fox magyar orgánuma a Vissza a jövőbe-trilógiában, de hallhattuk az Esőemberben (Tom Cruise), a Holt költők társaságában (Robert Sean Leonard), valamint Stuart Little, a kisegér hangjaként is. Színészi munkásságát 1991-ben Jászai Mari-díjjal, 2002-ben az Érdemes művész címmel, 2013-ban Kossuth-díjjal ismerték el. 2018-ban pedig őt választotta az 1945 című filmben nyújtott alakításáért az év legjobb férfi színésznek a Magyar Újságírók Szövetsége.

Kiemelt kép: Rudolf Péter (fotó: Teknős Miklós/Népszabadság)