60 éves Rudolf Péter

Rudolf Péter az ország egyik legismertebb színésze, egyike azon művészeinknek, akiknek munkásságát és személyét fiatalok és idősek egyaránt és egyformán szeretik. Rudolf Ottó és Galamb Éva drámapedagógus gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten, kereken hatvan évvel ezelőtt, 1959. október 15-én. Gyerekkorát azonban nem a fővárosban, hanem a zajos utcáktól távol Őrszentmiklóson, Vácdukán és Vácott töltötte, és csak tizennégyéves korában költözött újra Budapestre.

„Mindig tombolt bennem az exhibicionizmus, már három-négyéves koromban rendszeresen mondtam verset az óvodában. Imádtam egy társaság közepén állni, és nyomni, nyomni, nyomni, mert ha egyedül voltam, akkor úgy éreztem, valami végtelen szomorúság vesz erőt rajtam. (…) a „nagy kedélykeresők”, általában saját magukat gyógyítják azzal, hogy megpróbálnak roppant kedélyesek lenni – és ez rám is igaz” – nyilatkozta egy korábbi interjúban. Bár édesapja a váci művház igazgatója volt, édesanyja pedig még idősen is drámapedagógiával foglalkozott, dédapja, Bálint János „genetikai öröksége” miatt lett belőle színész.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán (ma Egyetemen) Horvai István, a Vígszínház egykori rendezőjének és igazgatójának osztályájában tanult mások mellett Eszenyi Enikővel, Kaszás Attilával, Bardóczy Attilával és Rátóti Zoltánnal. A Színmű elvégzése után egyből a Vígszínházhoz szerződött egykori osztályfőnöke hívására, ahol azonban mindössze öt évet töltött, és azóta szabadúszóként dolgozott egészen 2015-ig, amikor is csatlakozott a Puskás Tamás irányította Centrál Színházhoz. Elsősorban prózai színész, ám legendás szerepei közé tartozik a Víg legendás musicale, A padlás, amelyben Rudolf Péter alakította hatalmas sikerrel éveken át Lámpást. Számtalan műfajban kipróbálta magát, a tragikomédiától kezdve a vígjátékig, eljátszva a drámairodalom több ikonikus szerepét is (köztük III. Richárdot), mégis a humora és elképesztő improvizációs érzéke tette őt ismertté. Ez utóbbiról több mint tíz éve győzödhet meg újra és újra a közönség a Beugróban.

Rudolf Pétert azonban elsősorban ma nem csak színpadról ismerik az emberek. Első filmjeit még főiskolásként forgatta, ráadásul egyből főszerepekkel kezdte kamera előtti pályáját: először jött a Cha-Cha-Cha, majd ezt követte a Szerencsés Dániel. Az évek során a kamera mindkét oldalán megmutathatta tehetségét, első rendezése az Üvegtigris volt, melyben nem csak eljátszotta az egyik vezető szerepet, de ő maga is részt vett a forgatókönyv megírásában. A kultikussá vált film sikerét mutatja, hogy elkészült belőle a második és harmadik rész is, valamint a figurák közel húsz évvel a premier után is rajta maradtak az őket játszó színészeken és mai napig idézik egy-egy megszólalásukat. Filmes szárnypróbálgatásait majdnem tíz évvel előzte meg színházi rendezői próbálkozása, ami több lett kísérletnél. 1992-ben a Pesti Magyar Színházban mutatták be a Dühöngő ifjúságot egykori osztálytársai, Eszenyi Enikő és Kaszás Attila főszereplésével. Az előadást kitörő sikerrel hosszú éveken át játszották. Szintén nagy sikerszéria a 2000 áprilisában bemutatott kétszereplős darab, az És Rómeó és Júlia, melyet jelenleg a Centrál Színházban játszik feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel.

Számtalan rádió-, tévéjáték és hangoskönyv is színesíti életművét, de nem mehetünk el szó nélkül szinkronmunkái mellett sem. Ő volt ugyanis Marty McFly, azaz Michael J. Fox magyar orgánuma a Vissza a jövőbe-trilógiában, de hallhattuk az Esőemberben (Tom Cruise), a Holt költők társaságában (Robert Sean Leonard), valamint Stuart Little, a kisegér hangjaként is. Színészi munkásságát 1991-ben Jászai Mari-díjjal, 2002-ben az Érdemes művész címmel, 2013-ban Kossuth-díjjal ismerték el. 2018-ban pedig őt választotta az 1945 című filmben nyújtott alakításáért az év legjobb férfi színésznek a Magyar Újságírók Szövetsége.

Kiemelt kép: Rudolf Péter (fotó: Teknős Miklós/Népszabadság)