Pápai Erika 1959. október 4-én, kereken hatvan évvel ezelőtt született Budapesten. Tanulmányait a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolában kezdte, a muzikalitás pedig nem csak végig kíséri őt pályája során, de művészetének egyik leghangsúlyosabb része is a zene, az éneklés. Első színészi fellépése a főváros legrégebbi, az alapítása óta eltelt 55 évben folyamatosan működő amatőr színtársulatában, az Ascher Oszkár Irodalmi Színpadon (ma Színház) volt.
Többször is nekifutott a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijének, miközben járt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára és könyvesbolti eladóként is dolgozott. Végül 1980-ban valóra válhatott az álma, és a Színmű hallgatója lett Békés András, a szintén hatvanéves Szentendrei Teátrum társalapítójának, a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar rendező, érdemes és kiváló művész osztályában. Olyan színészekkel tanulhatott együtt mint Kocsis Judit, Radó Denise, Sztárek Andrea, Mertz Tibor vagy például Borbély László. Habár presztízs bekerülni és diplomát szerezni a Színműn, végül úgysem a papír, hanem a tehetség dönti el, ki az aki meg tudja vetni a lábát ezen a pályán. “Nem az az életem főműve, hogy elvégzem a színművészeti főiskolát, egyetemet. Ha valaki itt áll velem szemben a színpadon, nem fogom megkérdezni tőle, hogy van-e diplomája, de látom a szeméből, érzem, hogy fantasztikus tehetség” – nyiltkozta pár évvel ezelőtt a veol.hu-nak a színésznő.

Csapó Attila, Tornyi Ildikó, Pápai Erika és Hullan Zsuzsa (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
A főiskolán persze sok mindent meg kellett és meg is tudott tanulni, akrobatikát, lovaglást, vívást, voltak rádiós és filmes órái, szinkronkurzusai, harmadéves korától kezdve pedig már kisebb-nagyobb szerepekben feltűnt a budapesti kőszínházak színpadain. Első főszerepét még növendékként kapta a József Attila Színházban, oda is vezette első útja a diploma megszerzését követően. Egy év után azonban váltott, 1986-tól a Marton László vezette Vígszínházhoz szerződött, ahol 2000-ig, a fia megszületéséig a társulat tagja volt. A szülést követően sem búcsúzott el a teátrumról, továbbra is láthatta őt a közönség, többek között a harminc éve töretlen sikerrel futó, lassan az 1000. előadásnál járó A padlásban.

Pápai Erika (jobbról a második) a Lököttek című bemutatóban (fotó: Gabaworks)
Pályája során játszott több vidéki színházban, drámai és zenés darabok tömkelegében varázsolta el a közönséget. Fellépett a Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Operettszínházban, a Madáchban és a Turay Ida Színházban is, jelenleg pedig a legtöbbször a Karinthy Színházban találkozhatnak vele a nézők. Olyan előadásokban láthatjuk mint a Klotild néni, a Második nekifutás, és a szeptember végén bemutatott Lököttek című ma íródott francia komédia. A színpadra nem csak nagy produkciókban lép, több önálló, zenés estje is van, ezek egyike a Hangok és szavak, melyben legendás szerepeiből, az általa előadott dalokból készített válogatást. Pápai Erikát azonban nem csak színházi munkássága révén ismerhetjük: egyedülálló és jellegzetes, tiszta és csilingelően fiatalos hangján olyan színésznők szólaltak meg mint Nicole Kidman, Jennifer Lopez, Eva Longoria, Vera Farmiga vagy például a Szívek szállodája főszereplője, Lauren Graham. Jelenleg pedig az ország egyik legkedveltebb napi sorozatában, a 200 első randiban alakítja a főhősnő édesanyját.
Művészetét számtalan díjjal elismerték az évek során. 1992-ben megkapta az EMeRTon-díjat és az év színész-énekesnője címet, rá egy évre pedig átvehette a Jászai Mari-díjat. Elnyerte az Ajtay Andor-emlékdíjat, a Vígszínház egyik saját kitüntetését a Varsányi Irén-emlékgyűrűt, a Mensáros László-díjat, valamint a Súgó Csiga díjat is.
Kiemelt kép: VIASAT3/Udvardi Attila