Kereken hatvan évvel ezelőtt, 1958. november 11-én született Kulka János. Európai hírű mellkassebész apa és fordítóként is dolgozó anya gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten. Nem sokkal születése után a család Szegedre költözött, ahol Kulka Frigyes, a színész édesapja a városi Sebészeti Klinika professzoraként kapott állást. Édesanyja, Boleman Eszter, az első tévébemondók egyike, a szegedi színház dramaturgja lett.
Kulka János már gyerekként színpadra lépett, a Szegedi Nemzeti Színházban három előadásban is láthatta őt a közönség. A színészi pálya azonban nem volt az elsődleges célja, eredetileg bölcsész szeretett volna lenni, de amikor kiderült, hogy a felvételije évében nem indult Szegeden angol-francia szak, ahová ment volna, nem akart a városban maradni. Egyik osztálytársa ötlete volt, hogy jelentkezzenek a Színművészetire: „Jó bulinak tűnt az egész, semmi többnek” – emlékezett vissza Kulka.

Középen Mikó István, jobbra Kulka János fh. a Tanyaszínház előadásában, 1979-ben (fotó: Urbán Tamás)
Az akkor még főiskolai rangú Színművészetin Kazimir Károly, a Thália Színház egykori igazgatójának osztályába került, ahol mások mellett együtt tanult Kubik Annával, Lang Györgyivel, Bubik Istvánnal és Forgács Péterrel. A főiskola elvégzése után először Pécsre, majd Kaposvárra szerződött, később a Radnóti, a Nemzeti, majd 2018-ig a Katona József Színház társulatának tagja volt, és szerepelt az Orlai Produkciós Iroda előadásaiban is. 1989-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat, majd az Érdemes és Kiváló művész címet, 2006-ban pedig a Kossuth-díjat. Ugyanebben az évben választották a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává. A színpadtól betegsége, a 2016-ban szenvedett stroke-ja miatt volt kénytelen idén visszavonulni.
Kulka Jánost nem csak színpadi szerepei miatt ismerheti az ország. Ő alakította Magyarország talán máig legismertebb tévés orvosát, Mágenheim doktort tizenkét éven át a Szomszédokban. Ezután játszott az Életképek című sorozatban, A vizsga, A berni követ és a Félvilág című tévéfilmekben, valamint a Válótársak első évadában. Tévés szerepei mellett szinkronizált is, ő volt a Borgiákban Jeremy Irons, valamint Szakácsi Sándor halála után a Doktor House-ban Hugh Laurie magyar hangja. Legutóbbi munkája a november elején mozikba került X – A rendszerből törölve című új magyar filmben volt.

Kulka János az X – A rendszerből törölve című filmben (fotó: Pintér Leó)
Bár nemrég azt nyilatkozta, nem tér már vissza a színpadra, a napokban jó hírt kaptak a színész rajongói, Kulka János ugyanis egy néma szereppel mégis újra a világot jelentő deszkákra lép. A Dollár Papa Gyermekei nevű független alkotói csoport januári bemutatójában játszik majd, Móricz Zsigmond Árvácska című regényének színpadi adaptációjában, melyet a Trafóban adnak elő.
Boldog születésnapot, és jó egészséget kívánunk Kulka Jánosnak!
Felhasznált forrás: Wikipedia
Kiemelt kép: Merész Márton