Az orosz irodalom kétségkívül nagy hatással van a színház világára, mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a legtöbb budapesti teátrum repertoárjában megtalálhatóak többek között Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov történetei. Hogy miben rejlik töretlen sikerük? Abban az időtlenségben, mely lehetővé teszi, hogy mondanivalójuk, tanulságaik minden korban hatással legyenek mind az alkotókra, mind pedig a nézőkre. Válogatásunkban összeszedtük azokat a most játszott darabokat, melyeket jó szívvel ajánlunk bárki számára, aki a télből még megmaradt néhány sötét estét a klasszikus irodalom gyöngyszemeinek színpadi változataival töltené.
Egy őrült naplója

Keresztes Tamás (Fotó: Toldy Miklós)
A 2016 szeptemberében bemutatott monodráma a Színikritikusok Díját és „Az év színházművésze” díjat is elhozta Keresztes Tamás számára, gyakorlatilag lehetetlen rá jegyet venni, pedig havonta 4-5 alkalommal is látható a Jurányi Házban. Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE, a MASZK Egyesület és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre, és a bemutató óta eljutott számos vidéki helyszín mellett Várnába és Pozsonyba is. Gogol műve Bodó Viktor értelmezésében arra a kérdésre próbál válaszolni, hogy mi magunk vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg, ami körülvesz minket? A különleges díszlet, az újra gondolt szöveg, illetve az élő zenés elemek mind hozzátesznek Popriscsin világának megértéséhez.
Hol látható: Jurányi Ház
Főszereplő: Keresztes Tamás
Három nővér

Tenki Réka, Takács Nóra Diána, Zsigmond Emőke (Fotó: Mészáros Csaba)
Csehov komédiának szánta a Három nővért, ám a darab valójában egy kőkemény dráma, amely a Prozorov lányok életének kilátástalanságát, a valóságból való elmenekülésüket mutatja be. Az Örkény Színház előadását Olga, Mása és Irina éneke nyitja meg, már itt lehet sejteni, hogy Bagossy László tökéletesen osztotta ki a szerepeket. A három színésznő, Takács Nóra Diána, Tenki Réka és Zsigmond Emőke, nagyon jól szólnak együtt, így marad ez majd végig. A díszlet végtelenül egyszerű, a 14 színész egy félköríves dobogón ül végig, ki-kiszólnak hozzánk nézőkhöz, de ha nincs éppen jelenésük, ugyanolyan szemlélőnek tűnnek, mint mi vagyunk. Az előadás nem használ meghökkentő elemeket, egyszerűségével és letisztultságával képes elérni, hogy a két felvonást feszülten koncentrálva üljük végig.
Hol látható: Örkény Színház
Főbb szerepekben: Takács Nóra Diána, Tenki Réka, Zsigmond Emőke, Vajda Milán, Epres Attila, Waskovics Andrea
Borisz Godunov

Máté Gábor, Elek Ferenc és Bezerédi Zoltán (Fotó: Puskel Zsolt)
Puskin drámája 1598-ba repít minket vissza, amikor is az orosz országgyűlés az addigi öröklődési hagyományokkal szakítva, a történelem során először cárt választ. Egy bojárt, Borisz Godunovot (Máté Gábor), emelnek ki maguk közül, aki IV. Iván fiának meggyilkolása után kerül a trónra. A darab másik főhőse az a szökött szerzetes (Kovács Lehel), aki azt állítja magáról, hogy ő Gyimitrij, a halott cárevics. Kettejük az egész országot megrázó párharcát láthatjuk Zsámbéki Gábor rendezésében, akinek legutóbbi munkái élesen reflektálnak korunk magyar társadalmának problémáira, ahogy ez a darab is teszi. A szöveget Radnai Annamária és Térey János jegyzi.
Hol látható: Katona József Színház
Főbb szerepekben: Máté Gábor, Kovács Lehel, Elek Ferenc, Rujder Vivien, Bezerédi Zoltán, Mészáros Blanka
Bűn és bűnhődés

Orosz Ákos és Stohl András (Puskel Zsolt)
Ki ne ismerné középiskolai tanulmányaiból Dosztojevszkij lebilincselő krimijét, melyet a Vígszínház 2016 októberében tűzött műsorára? A cseh rendező, Michal Docekal, egy hullaház szimbolikus terében jeleníti meg a történetet, melyet Martin Chocholousek díszlettervező álmodott színpadra. A világirodalom egyik első nyomozóját, Porfirijt, Stohl András személyesíti meg, aki az első pillanattól sejti, hogy Raszkolnyikov (Orosz Ákos) követte el a bűntényt, ám mivel erre nincs semmi bizonyítéka, kénytelen lélektani nyomást gyakorolni a gyanúsítottjára. A mű arra a ma nagyon aktuális kérdésre keresi a választ, hogy van-e olyan élethelyzet, amikor megengedhető az emberölés.
Hol látható: Vígszínház
Főbb szerepekben: Orosz Ákos, Stohl András, Hegyi Barbara, Bata Éva, Bach Kata, Börcsök Enikő
Sirály

Porogi Ádám, Trokán Nóra, László Zsolt, Kaszás Gergő, Oszvald Marika (Fotó: Mészáros Csaba)
Az Átrium Filmszínház is egy Csehov klasszikust kínál a nézők számára, 2015 májusa óta játsszák folyamatosan a Sirályt. A lírával és iróniával kevert tragédia központjában négy művész áll: Irina Nyikolajevna (Oszvald Marika), aki befutott színésznő, ám kora előre haladtával egyre kevesebb olyan szerepet kap, amelyet szívesen játszana; Trelpjov (Porogi Ádám), Irina fia, írói babérokra tör, nagyon vágyik anyja elismerésére; Nyina Mihajlovna (Trokán Nóra), a feltörekvő színésznő, akibe Trelpjov szerelmes, neki írja első darabja főszerepét is; és Trigorin (Kaszás Gergő), akit sikeres íróként ünnepel az orosz művészvilág, ő Irina szeretője. A szereplők közti furcsa érzelmek és feszültségek bemutatását Fehér Balázs Benő rendezésében és Fekete Ádám szövegével láthatjuk.
Hol látható: Átrium Filmszínház
Főbb szerepekben: Oszvald Marika, Porogi Ádám, Trokán Nóra, Kaszás Gergő, László Zsolt, Szilágyi Csenge
Anna Karenina

A 100. előadás (Fotó: Madách Színház)
Az Anna Karenina az orosz irodalom egyik legszebb és legszomorúbb szerelmes története, Tolsztoj talán legmegrázóbb műve. 1935 óta számos filmváltozat készült belőle, de a színházak is előszeretettel tűzik műsorukra. Musical feldolgozásban a Madách Színház színpadán láthatják jelenleg a nézők Szerednyey Béla rendezésében. Kocsák Tibor és Miklós Tibor, a mű zeneszerzői, arra törekedtek, hogy a dalokkal még emelkedettebbé tegyék Anna történetét, mely maradéktalanul sikerült is nekik. Polyák Lilla és Halas Adelaida (két szereposztásban látható a darab) február elején 100. alkalommal énekelhették Karenina szerepét, töretlen sikerrel.
Hol látható: Madách Színház
Főbb szerepekben: Polyák Lilla/Halas Adelaida, Posta Victor/Nagy Balázs, Sasvári Sándor/Zöld Csaba/Laklóth Aladár
Az orosz irodalom alkotók közötti népszerűségét bizonyítja az is, hogy csak a jövő héten három új darab kerül majd bemutatásra, Tolsztoj és Dosztojevszkij művei. A Pesti Színházban A félkegyelműt ifj. Vidnyánszky Attila rendezi, a József Attila Színházban Létay Dórát láthatjuk majd Anna Karenina szerepében, és a Trojka Színházi Társulat is ehhez a darabhoz nyúlt, náluk Gryllus Dorka játssza majd a címszerepet. Izgalmasnál izgalmasabb előadások közül válogathattok tehát, #menjetekszinhazba!