Január 24-én 50., egyben utolsó alkalommal kerül játszásra a Vígszínház Házi Színpadán a Távoli dal című monodráma, Józan László szereplésével.
A 80 perces előadás története egy átlagos téli napon veszi kezdetét. A fiatal, New York-ban élő Willem telefonja megcsörren. Édesanyja hívja, hogy közölje vele a tragikus hírt: a fiú öccse meghalt, haza kell mennie a temetésre. Willem repülőre ül, hogy visszatérjen szülővárosába, Amszterdamba, ahol szembe kell néznie mindazzal, amit évekkel korábban maga mögött hagyott, ám előtte újra kell gondolnia eddigi életét, kapcsolatait, tisztáznia kell érzéseit. Úgy dönt, hogy halott öccsével osztja meg élete fontos pillanatait, és a jelen fölkavaró történéseit.
Simon Stephens Távoli dal című monodrámáját 2017. április 12-én mutatták be a Vígszínház Házi Színpadán, a Mephisto című filmért Oscar-díjjal kitüntetett Szabó István rendezésében. Willem karakterét az akkor 30. születésnapját ünneplő Józan László öltötte magára, a darab igazi jutalomjáték volt részére. A fiatal színész így nyilatkozott korábban nekünk az előadás kapcsán: “Nagyon izgalmas kérdés volt számomra, hogy harminc évesen – pont a születésnapom után mutattuk be – le tudom-e kötni másfél órán keresztül egyedül a nézőket, hiszen korábban sosem játszottam monodrámát. A szöveg nem túl vidám, emiatt is izgultam picit. Szabó Istvánnal dolgozhattam együtt, mind színházi, mind filmes szempontból fontos nekem ez a találkozás vele. […] A darabban egy családtagom halála és temetése közötti időszakról mesélek a nézőknek, és ez egy annyira nehéz történet, amihez magánemberként is kapcsolódom – édesanyámat három éve veszítettem el –, hogy mindig felkavar. Többször kell sírnom benne, amihez a saját emlékeimből és fájdalmamból fogalmazok, így előadás után mindig szükségem van egy kis időre magamban. Ilyenkor átöltözöm, helyre rakom a kellékeimet, és ez pont elég arra, hogy kimenjen belőlem a feszültség.”
A Távoli dal éveken át futott nagy sikerrel – most, január 24-én az 50. előadással búcsúzik a nézőktől. A díszletet, a jelmezeket és a világítást Kentaur tervezte, a produkció zenéjét Mark Eitzel szerezte.

Jelenetkép a Távoli dal című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel)
Kiemelt kép: Jelenetkép a Távoli dal című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel)