Március 5-én 50. alkalommal játsszák a Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap című előadást a Radnóti Színházban. A Mohácsi István és Mohácsi János átiratában, utóbbi rendezésében bemutatott darab premierét, közel két évvel ezelőtt, 2018. május 13-án tartották.

Závada Pál valós eseményekből és eredeti dokumentumokból kiindulva írta meg Egy piaci nap című regényét, amely az elmúlt évek egyik legfontosabb kortárs irodalmi alkotásává vált. A Kossuth-díjas író a magyar történelmi múlt egy sokak számára máig ismeretlen, rendkívül megrázó, brutális eseménysorát vette alapul: a kunmadarasi zsidók elleni pogromokat. Závada rákérdezett az eset mélyén lévő emberi motivációkra, és ezen keresztül egy nagyívű emberi történetet írt a történelmi traumáinkról és a közösségi felelősségről. A 2017-ben Libri irodalmi díjra jelölt regényt a Mohácsi-testvérek adaptálták színpadra. Az előadás 2018-ban elnyerte a legjobb színpadi szöveg/drámáért járó Színikritkusok Díját, 2019-ben pedig a Kortárs Magyar Dráma-díjat kapták meg az alkotók.

Kiemelt kép: Martinovics Dorina és Porogi Ádám az Egy piaci nap című előadásban (Fotó: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)