5 filmes színdarab, amit látni kell

Számos olyan példát lehet mondani, amikor egy előadásból készült filmváltozat, viszont az ellenkezője sem ritka, sőt. Az alábbi összeállításban legfőképpen olyan darabokból szemeztünk, amik alapját vagy népszerűségét egy-egy film adta, és ami ugyanennyire fontos, hogy mindegyik műsoron van, szóval bárki megtekintheti őket a megadott teátrumokban, aki kedvet kapott hozzá az ajánlónk hatására. Olyan kultikus alkotók műveiről van szó, mint Truman Capote, Charlie Chaplin és Sidney Lumet, szóval ha láttátok a színdarabot, akkor mindenképpen nézzétek meg az eredeti alkotásokat is.

Network (Centrál Színház)

Sidney Lumet 1976-os, többszörösen díjnyertes filmje talán minden másnál hatásosabban mutatja be a televízió manipulatív hatalmát, amiként egy fiktív tévétársaság vezetői a nézettség érdekében semmitől sem riadnak vissza, a leggátlástalanabb eszközöktől sem. Amikor huszonöt évnyi munka után kirúgják az esti híradó bemondóját, Howard Beale-t, ő kétségbeesésében kijelenti, hogy élő adásban lesz öngyilkos. A Network erejét jól mutatja, hogy Beale nagymonológja azóta is szerepel a legütősebb idézetek között, és aki egyszer meghallotta, az többet nem felejti el. Elgondolkodtató, szívbemarkoló és vérlázító egyszerre az, amit Lumet elénk tár, munkáját pedig négy Oscar-díjjal is jutalmazta az Akadémia (igaz, 10 kategóriában jelölték). A Centrál Színházban Puskás Tamás rendezésével állították színpadra ezt az időtlen darabot, amelyben a Jászai Mari-díjas Alföldi Róbert bújik Beale bőrébe, és teszi ezt olyan jelenléttel, hogy aki látta, az nem felejti el egyhamar. Amiképpen a rendező jellemezte: „a Network apokaliptikus szatíra a média pokoli hatalmáról. Pontos tükröt tart, mely mindazt a keserűséget, dühöt és fájdalmat mutatja, amit nap mint nap átélünk”.

Álom luxuskivitelben (Radnóti Színház)

Truman Capote 1958-as kisregényét az 1961-es, Audrey Hepburn főszereplésével készült filmváltozat helyezte fel a kultúra térképére. A történet reflektorfényében Holly Golightly sütkérezik, aki nagykanállal habzsolja a New York-i életet és a férfiakat, miközben nagy álmokat kerget. A leleményességéhez és életszeretetéhez naivitás is társul, viszont így sem sikerül megtalálnia azt, aki utat nyithat neki a felsőbb körökbe és fellobbantja benne a szerelem lángját is, amikor találkozik egy nincstelen, pályakezdő íróval és megtörténik az, amire várt, de nem úgy, ahogy számított rá. De vajon a szerelem el tudja terelni a figyelmet az ékszerek csillogásáról? A Radnóti Színházban látható adaptációt (amelyet Richard Greenberg írt és Hárs Anna dramaturg ültetett át magyar nyelvre) a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Valló Péter rendezett a Junior Prima díjas Sodró Elizával és Rusznák Andrással a főszerepben. A humoros és érzelmes előadás egyúttal tanulságokkal is szolgál, legfőképpen a reménytelenül romantikusoknak, az élvhajhászoknak és az érdekembereknek.

Macskafogó (József Attila Színház)

A Kossuth- és Balázs-Béla díjas Ternovszky Béla rendezésében, valamint a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Nepp József írásában 1986-ban mutatták be minden idők egyik legjobb, és egyben a legkreatívabb magyar rajzfilmjét. A Macskafogó nem csupán koncepcióját és látványvilágát tekintve különleges, hanem azon művészek névsorát tekintve is, akik a karaktereket szinkronizálták (többek között Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter, Körmendi János, Bodrogi Gyula, Béres Ilona, Kállai Ferenc, Kern András, Mikó István és Pálos Zsuzsa dolgoztak rajta). A József Attila Színház 2019-ben, a „filmek évadában” mutatta be e klasszikus feldolgozását: Juhász levente, Galambos Attila és Szente Vajk írtak belőle „zenés gagparádét, a rendezést pedig utóbbi vállalta. A teátrum Macskafogók-verziója igyekezett megtartani minden elemet, ami miatt kultikussá vált az eredeti alkotás, viszont kiegészítették azt további poénokkal, amitől az előadás még frissebbnek hat. Épp úgy, ahogy az eredeti mese az akkor népszerű alkotásokat és társadalmi rendszert parodizálta ki, úgy a musical-változat a mostani trendekkel teszi ugyanezt, méghozzá olyan színészek bevonásával, mint Cseh Dávid Péter, Makranczi Zalán, Szerednyey Béla, Feke Pál, Peller Károly és Fehér Anna.

Nagyvárosi fények (Játékszín)

Charlie Chaplin a filmtörténet egyik legfontosabb és legnagyobb hatású alkotója, egyben egy valódi kulturális ezermester: rendezett, írt, színészkedett és producerkedett. Rendkívül gazdag munkássága közel 65 évet hidalt át, műveit pedig előszeretettel adaptálják a világ színházainak társulatai. Magyarországon sem példa nélküli, hogy a munkásságához nyúlnak, elég csak A diktátorra gondolni, de az 1931-es filmje, a Nagyvárosi fények is rendkívül népszerű – ráadásul ennek két nagy érdekessége is van. Egyrészt a zenét is Chaplin szerezte hozzá, másrészt olyan némafilm volt ez, amely már a hangosfilmek korában készült el, ám a kultikus filmes ragaszkodott a feliratokhoz. A döntése beigazolódott, és karrierjének legnagyobb művészi sikerévé vált, hovatovább erre volt a legbüszkébb is minden munkája közül. „Egyedül a Nagyvárosi fények utolsó jelenetében nem színészkedem. Majdhogynem védekezve, magamon kívüli állapotban nézek. Ez egy gyönyörű jelenet, gyönyörű, és azért, mert nincs túljátszva.” – árulta el a sajtónak. A páratlan alapmű Szente Vajkot is megihlette, aki a Játékszínben álmodta meg a Nagyvárosi fények egy igazán egyedi változatát: az előadás fekete-fehér látványvilággal, zenével, de prózai szöveg és dalok nélkül, a némafilmek stílusát idéző színészi játékokkal elevenedik meg, a főszerepben a Jászai Mari-díjas Nagy Sándorral.

12 dühös ember (Átrium)

Reginald Rose azonos című tévéjátékán alapulva készült el 1957-ben a Tizenkét dühös ember, amely Sidney Lumet első nagyjátékfilmje volt. A dráma egy látszólag sima gyilkossági ügy tárgyalássorozatát meséli el, ahol egyetlen esküdtben merül csak fel a gyanú, hogy túlságosan is egybevág az összes bizonyíték, ezért nem ártana alaposabban is megvizsgálni a részleteket. A vita során kezdetben még tizenegyen vannak egy ellen, azonban a felállás fokozatosan változni kezd, egy idő után pedig már nem is a gyilkosságról van csak szó feltétlenül, hanem előkerülnek olyan mindenkit személyesen is érintő témák, mint az előítélet, a felületesség, a figyelemhiány és a rasszizmus. Rose és Lumet műve olyan erős atmoszférával, mondanivalósággal és dialógusokkal rendelkezik, hogy kész művészet azokat ugyanolyan hatásosan megidézni, de Császi Ádámnak sikerült az Átriumban. Akárcsak annak idején, most is gondosan lett megválogatva a tizenkét esküdt, akik között olyan ismert arcok kaptak helyet, mint Mucsi Zoltán, Gyabronka József, Debreczeny Csaba, Brasch Bence és Szatory Dávid.

Kiemelt kép: Alföldi Róbert (Fotó: Centrál Színház), Nagy Sándor (Fotó: Játékszín), Mucsi Zoltán (Fotó: Lakatos Péter)