Nehéz helyzetbe kerültem, amikor megtudtam a születésnapi tematikát és a vele járó feladatot. Egy kerek anyagot készíteni arról, ki inspirált arra, hogy kulturális területen próbáljak érvényesülni? A legtöbb kollégám számára kézenfekvőnek tűnik válasz, és gondolkodás nélkül jut eszükbe az adott személy, mester, példakép, akik miatt rögös útjukat megkezdték a kultúra szolgálatában. Számomra a válasz nem ilyen egyszerű. Én egyszerűen csak belecsöppentem ebbe a világba. Tinédzser korom óta foglalkoztat a képalkotás, és bár mostanra már határozottan állítom ezt, korábban mégsem volt ennyire egyértelmű. Pedig felnőtt fejjel visszagondolva a gyerekkoromra, voltak meghatározó mozzanatok, melyek ebbe az irányba tereltek.

Gyermekkorban olyan sok irányba érdeklődik az ember, hogy szinte fel sem tűnik az irányvonal, melynek mentén haladnak a gondolatok. Számomra az első mozgóképes emlékek közé tartoznak még az általános iskola elejéről a nyári, zöldellő veteményesben, testvéreimmel és jó barátommal  leforgatott indiános jelenetek, a távirányítós autóra szerelt kamera, majd a friss gimnazistaként bmx felniből készített kezdetleges, ám működőképes steadycam készítése, ajtókukucskálóból fényképezőgépre applikált „halszem optika”, valamint a korábban említett távirányítós autó továbbhasznosítása dróthuzalon mozgó cablecammé. Persze utólag könnyű megnevezni az eszközöket, azonban gyermekként ezek létrejöttét nem a filmes ismeret, hanem a megoldásra váró helyzetek hozták meg. Egyszerűen szerettünk volna adott elképzelésekre technikai megoldást találni.

Gimnazista koromban már voltak példaképeim fotózás és filmezés terén, ám ez egy teljesen más irányvonal volt: példaképeket az underground szcénából találtam, a célom pedig a saját közegünk hangulatainak megörökítése volt. Ahogy idősödtem, egyre inkább technikai irányból kezdtem el megközelíteni a dolgokat: minél több eszközt megismerni, megtanulni használni őket. Az egyetemen vált világossá számomra, hogy a technikai adottságok mennyire téves irányba vihetik az alkotói munkát, és jöttem rá, mennyire értékes volt annak idején az a gyermeki ösztönösség, amivel az első videó felvételeinket készítettük. Fel kellett ismernem, hogy alapvetően technikai oldalról közelítem meg a dolgokat és ennek tudatában kell fejlesztenem a másik oldalt, ami a lelkét adja az elkészült anyagoknak.

Talán a fentieket olvasva már érthető az olvasó számára, miért is nem volt a kultúra irányába terelő példaképem: nem gondoltam volna, hogy kulturális területen fogok dolgozni. Jelenleg főállásban színházi videotechnikusként dolgozom (a megnevezés csalóka, túlmutat azon), mellette pedig operatőri munkákat vállalok, beleértve a Deszkához kapcsolódó videós tartalmakat is. Bár nem számítottam rá, hogy színház közelébe visz az élet, nagyon sokat tanultam és tanulok a mai napig mindenkitől aki ezen a területen tevékenykedik: ezek a tapasztalatok segítenek abban, hogy a célom felé tudjak haladni és ne csak technikusként álljam meg a helyem a világban, hanem egyszer valódi operatőr válhasson belőlem.

Kiemelt kép: Szabó Csaba Zsolt az Örkény Színházban (Fotó: Gádoros Márk)